Vezető hírek
100 férőhelyes parkoló az aréna mögött
Böjte Sándor Zsolt, Balaicz Zoltán, Vigh László és Koválcsik Miklós
Balaicz Zoltán polgármester felidézte hogy a Modern Városok Program keretében már megújult a kvártélyház és a levéltár épülete, valamint a plébánia és Mária Magdolna Plébániatemplom. Jelenleg zajlik a Göcseji Múzeum felújítása és az új szárny építése. A volt Kiszöv székház rekonstrukciója hamarosan kezdődik, és a mérlegházat is visszaépítik. A botfai Erdődy-Hüvös kastély felújítása is már megtörtént. Mint mondta, az épített örökség megóvása mellett fontosnak tartották, hogy növeljék a belváros parkolókapacitását. Az említett fejlesztéseknek köszönhetően ugyanis nagyszámú látogató várható, másrészről a városlakók parkolási igénye is megnőtt. A 100 férőhelyes parkoló kialakítását ez indokolta, ami a Modern Városok Program kiegészítő elemeként 100 százalékos támogatottsággal, bruttó 218 millió forintból valósult meg.
Vigh László országgyűlési képviselő, miniszteri biztos azt tette hozzá, hogy a személygépkocsik egyre növekvő száma is szükségessé tette az új parkoló létesítését, ami a belváros történelmi nevezetességei mellett a ZTE Arénában megrendezett sportesemények miatt is fontos volt.
Böjte Sándor Zsolt önkormányzati képviselő is kitért arra, hogy egyre nagyobb a személygépkocsi-forgalom a belvárosban. A piac, a nagyáruház, az iskola, a sportcsarnok valamit a Zala-part közelsége is szerepet játszik ebben. Az új parkoló jó helyre került, ahonnét két-három percen belül minden elérhető.
Koválcsik Miklós, a Városgazdálkodási Kft. parkolási ágazatvezetője elmondta, hogy a személygépkocsi-parkolóba a be- illetve kihajtást két-két sorompó segíti. Jegykezelő rendszerrel működnek. A parkolási díjat a két automatán, valamint mobilos alkalmazáson keresztül is meg lehet fizetni.
Az új parkoló a Galamb utca egyirányú forgalmi kialakítása miatt egyirányú. A Batthyány Lajos utcán mindkét irányból önálló kanyarodó sávot alakítottak ki a Galamb utca felé. Itt lehet behajtani, kihajtani pedig az Október 6. téren keresztül.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Új parkolók a zalaegerszegi Jákum utcábanZalaegerszegen járt Cseh Katalin EP-képviselő Új parkoló épül a Platán soronBalesetveszélyes járda újult meg a PáterdombonZalaegerszegre látogatott Magyar Péter, a TISZA Párt alelnökeÚtszegély- és járdafelújítás ZalaegerszegenKonferencia a 19-20. századi szórakozási lehetőségekrőlBefejeződött az alsóerdei kerékpárút szabadidőpark és Sugár utca közötti szakaszának felújítása Hétfőtől útburkolat és parkolóépítés kezdődik a KertvárosbanSajtótájékoztatót tartott a DK-Momentum szövetség Zalaegerszegen -
rovatunk hírei
Sarki fényről, napkitörésről Bánfalvi PéterrelMegemlékezés a zalaegerszegi Ho Si Minh szobornálPajtamozi és orgonakoncertek a Göcseji FalumúzeumbanHuszti Bernadett operaénekes a Lokálpatrióta KlubbanVédett természeti érték a zalaegerszegi Deák tér és a csácsi arborétumFelújították a Köztársaság útja 87-89 szám alatti tömbbelsőtSportos egyetemi jubileumA Z generáció a digitális térben olvasMájus 23-án nyílik az V. GreenTech szakkiállításElőadás a művészet és pszichózis kapcsolatáról top 10
Zalai gólyamentés gyors összefogássalVisszaépült a Mérlegház, felavatták a várvédő katona szobrátRetro majális a zalaegerszegi AlsóerdőnMesehős program a nagyszülők védelmébenMindig is nagycsaládot tervezettElőadás a művészet és pszichózis kapcsolatárólZalaegerszegre látogatott Magyar Péter, a TISZA Párt alelnökeBalesetveszélyes járda újult meg a PáterdombonPosztumusz díszpolgári cím Gábor Miklós színművésznek Polgárőrök nyílt napja Ebergényben