Vezető hírek
Kéményseprők jókívánságai
Köszöntés a városházán
A sajtónyilvános eseményen a polgármester elmondta: az előző években egy héttel korábbra esett ez a találkozó, de mivel az energiaválság miatt január 9-én indult el az első munkahét, a köszöntést is erre az időpontra tették. Nehéz év áll előttünk, túl kell élni a gazdasági válságot, ám ami ennél is fontosabb, hogy egészséges és balesetmenetes évünk legyen – tette hozzá Balaicz Zoltán.
Kerkai László megköszönte a meghívást, és boldog új esztendőt kívánt a város minden polgárának. Mint mondta, a 2022-es év szerencsésen alakult a kéményseprők számára, hiszen Zalában nem történt halálos baleset. Kisebb rosszullétekkel járó szén-monoxid mérgezések ugyan voltak, de egyik sem fordult tragédiába. Jól halad az úgynevezett termofor kémények cseréje, ezek kiváltása 95 százalékban már megtörtént a megye területén.
Összességében úgy értékelte, hogy a kéményseprők felkészítőmunkájának, a lakosság tudatosságának és a szén-monoxidmérő készülékek elterjedésének köszönhetően csökkent a balesetek száma, bízik benne, hogy ez a tendencia idén sem változik.
A népi hiedelem szerint kéményseprővel találkozni szerencsét jelent, pláne, ha megfogjuk a ruhánkon lévő gombot. Ennél talán csak az lehet jobb, ha egyenesen a kéményseprő kabátgombját csavarjuk meg, amit a polgármester a hagyományokhoz híven meg is tett. A találkozót pezsgős koccintás zárta.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Új parkolók a zalaegerszegi Jákum utcábanZalaegerszegen járt Cseh Katalin EP-képviselő Új parkoló épül a Platán soronBalesetveszélyes járda újult meg a PáterdombonZalaegerszegre látogatott Magyar Péter, a TISZA Párt alelnökeÚtszegély- és járdafelújítás ZalaegerszegenKonferencia a 19-20. századi szórakozási lehetőségekrőlBefejeződött az alsóerdei kerékpárút szabadidőpark és Sugár utca közötti szakaszának felújítása Hétfőtől útburkolat és parkolóépítés kezdődik a KertvárosbanSajtótájékoztatót tartott a DK-Momentum szövetség Zalaegerszegen -
rovatunk hírei
Sarki fényről, napkitörésről Bánfalvi PéterrelMegemlékezés a zalaegerszegi Ho Si Minh szobornálPajtamozi és orgonakoncertek a Göcseji FalumúzeumbanHuszti Bernadett operaénekes a Lokálpatrióta KlubbanVédett természeti érték a zalaegerszegi Deák tér és a csácsi arborétumFelújították a Köztársaság útja 87-89 szám alatti tömbbelsőtSportos egyetemi jubileumA Z generáció a digitális térben olvasMájus 23-án nyílik az V. GreenTech szakkiállításElőadás a művészet és pszichózis kapcsolatáról top 10
Zalai gólyamentés gyors összefogássalVisszaépült a Mérlegház, felavatták a várvédő katona szobrátRetro majális a zalaegerszegi AlsóerdőnMesehős program a nagyszülők védelmébenMindig is nagycsaládot tervezettElőadás a művészet és pszichózis kapcsolatárólZalaegerszegre látogatott Magyar Péter, a TISZA Párt alelnökeBalesetveszélyes járda újult meg a PáterdombonPosztumusz díszpolgári cím Gábor Miklós színművésznek Polgárőrök nyílt napja Ebergényben