Újévköszöntő
közélet
Kéményseprők jókívánságai
Idén is kéményseprők köszöntötték az új évet a városházán. Kerkai László, a katasztrófavédelmi igazgatóság megyei csoportvezető-helyettese és Fodor Sándor kéményseprő Balaicz Zoltán polgármesternél tettek látogatást, hogy rajta keresztül kívánjanak szerencsés új esztendőt Zalaegerszeg minden lakójának.
közélet
Évköszöntő évbúcsúztató a rédicsi határátkelőnél
A hagyományokhoz híven a rédicsi határátkelőhelynél búcsúztatták az óévet és köszöntötték együtt az új esztendőt a zalai és határon túli vezetők.
közélet
Szerencsehozó kéményseprők
Az idősebb korosztály még hisz abban, hogy szerencsét hoznak, és sokan máig megfogják a ruhájukon a gombot, ha kéményseprőt látnak. A fiatalok közül már kevesebben ismerik ezt a hagyományt, vagy inkább babonát. Ennek ellenére a város és a megye lakossága szinte mindig pozitívan fogadja a házakba becsengető kéményseprőket.
közélet
Jövőre fényjáték lesz tűzijáték helyett
A magyar állam ezer éves fennállását ünnepeltük 2000-ben, és az ország nagyszabású millenniumi ünnepségekkel emlékezett az elmúlt évezredre, amikor Zalaegerszeg akkori polgármestere, dr. Gyimesi Endre (1994-2010) javaslatára 2000. január 1-jén először rendeztek nagyszabású újévköszöntő tűzijátékot a zalaegerszegi Dísz téren. Akkor még a Városháza erkélyén gyűltek össze a képviselőtestület tagjai, majd a polgármester köszöntőjét egyházi áldás követte - idézte fel az újévi tűzijáték történetét Balaicz Zoltán.
közélet
Kéményseprők köszöntötték az új évet
Idén is kéményseprők látogattak a városházára az új esztendő alkalmából, hogy jókívánságaikat fejezzék ki a polgármesteren keresztül a város minden lakójának.
közélet
Újév: miért lencse, malac és gombóc?
Az ó- illetve az újévhez kötődő népszokások célja, hogy segítsék a következő évi bőség megteremtését. Jósló hatást tulajdonítottak ezért az ételeknek, ahogy a január elsejei időjárásnak is, hiszen fontos volt, hogy milyen termés várható a következő évben. Szerelmi jósláshoz folyamodtak annak érdekében, hogy az új esztendő a jövendőbeli megtalálásával is kecsegtessen.
Lapcsalád (pdf-tár)
CÉGBOX
HÍRLEVÉL
Leiratkozás hírlevelünkről
CÍMKÉK
Magyar Növényvédő Mérnöki és Növényorvosi Kamara Zala Megyei Területi Szervezete (5), Dr. Kutnyánszky Zsolt államtitkár (1), Tankönyvek kiszállítása (1), Levendula (6), Péter Ágota, a Flex magyarországi alelnöke (2), Pro Urbe (3), Zenit Hotel Balaton (6), Balesetmegelőzés (10), Diási sziget (4), Videós találkozó (3), Pannon Egyetem (40), Nemesboldogasszonyfa (1), Városi Könyvtár, Művelődési-Felnőttképzési Központ színházterme, Zalaszentgrót (14), Wellhello (3), Baj László (1), Rekordkísérlet (1), Szent Imre Általános Iskola, Felsőrajk (1), logisztikai központ és konténerterminál (2), Káli-medence (2), Berzsenyi Dániel utca (2)