Vezető hírek
Ismét a Botfy utcában
Visszaköltözött a központi orvosi ügyelet
Balaicz Zoltán polgármester az átadáson elmondta, hogy a központi ügyelet belső megújítása kiemelt elemként valósult meg a TOP-program egészségügyi alapellátás infrastrukturális fejlesztése keretprojekten belül. A kivitelezésre bruttó 20 millió 134 ezer forintot, míg eszközbeszerzésre bruttó 7,7 millió forintot fordítottak. A 13 háziorvosi körzetet, 17 védőnői körzetet és 1 ügyeleti szolgálatot érintő program egyik utolsó helyszíne az andráshidai gyermekorvosi rendelő és védőnői szolgálat, ahol már befejeződött a munka. Hátra van a Petőfi utcai védőnői körzet épületének rekonstrukciója, amit hamarosan megkezdenek.
Vigh László országgyűlési képviselő, miniszteri biztos arról beszélt, hogy idén legalább 4,5 százalékos gazdasági növekedéssel számolnak, ami további béremelést tesz lehetővé az egészségügyben. Kiemelte az egészségügyi intézmények felújításának szükségességét, mely kapcsán bejelentette, hogy lezárult a közbeszerzés, így hamarosan folytatódhat a zöld épület félbemaradt rekonstrukciója a zalaegerszegi kórházban.
Bali Zoltán, a városrész önkormányzati képviselője azt hangsúlyozta, hogy a TOP-program projektcéljai között előnyt élvezett az egészségügyi intézmények felújítása, korszerűsítése, tekintettel annak társadalmi fontosságára.
Ladányi Ibolya, a Zalaegerszegi Egészségügyi Alapellátási Intézmény vezetője azt fűzte hozzá, hogy a zalaegerszegi központi ügyelettel érintett települések száma rendkívül nagy, amelyhez az elmúlt évben 100572 fő tartozott. 2017-ben összesen 17158 beteget – 10050 felnőttet, valamint 7108 gyermeket – láttak el, többségüket a rendelőben, míg kisebb részüket a betegek otthonában.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Új parkolók a zalaegerszegi Jákum utcábanZalaegerszegen járt Cseh Katalin EP-képviselő Új parkoló épül a Platán soronBalesetveszélyes járda újult meg a PáterdombonZalaegerszegre látogatott Magyar Péter, a TISZA Párt alelnökeÚtszegély- és járdafelújítás ZalaegerszegenKonferencia a 19-20. századi szórakozási lehetőségekrőlBefejeződött az alsóerdei kerékpárút szabadidőpark és Sugár utca közötti szakaszának felújítása Hétfőtől útburkolat és parkolóépítés kezdődik a KertvárosbanSajtótájékoztatót tartott a DK-Momentum szövetség Zalaegerszegen -
rovatunk hírei
Zalaegerszegi Alter-Pop Akusztik by AndalgóKis templom, nagy élmény. Orgonakoncert a Göcseji FalumúzeumbanAlkotói kísérletek a "magasművészet" és a popkultúra keresztmetszetében"Z" GENERÁCIÓ - Zalaegerszegi Ady- iskola gimnáziumi tanulóinak kiállításaTudományos Stand Up Estek - Mesterséges intelligenciaMancsos Kavalkád - Kutyás családi napMűvészet és pszichózis - Skizoid alkotókSANCTUM - Ki viszi át a szerelmet? - Lutter Imre, Huzella PéterTájházak és szabadtéri gyűjtemények napjaSzeress a kertben lenni! Előadás Szomoru Miklóssal top 10
Zalai gólyamentés gyors összefogássalVisszaépült a Mérlegház, felavatták a várvédő katona szobrátRetro majális a zalaegerszegi AlsóerdőnMesehős program a nagyszülők védelmébenMindig is nagycsaládot tervezettElőadás a művészet és pszichózis kapcsolatárólZalaegerszegre látogatott Magyar Péter, a TISZA Párt alelnökeBalesetveszélyes járda újult meg a PáterdombonPosztumusz díszpolgári cím Gábor Miklós színművésznek Polgárőrök nyílt napja Ebergényben