Vezető hírek
Szájdoboló művész járt Nagykutason
A zenei életben kuriózumnak számító előadást láthattak
Az előadás interaktív volt, azaz minél inkább igyekezett bevonni a felnőtt és gyerek közönséget. A karizmatikus előadó ezzel még nehezebbé tette a saját dolgát, hiszen az amatőrök keltette ritmust is kordában kellett tartania.
A beatbox, azaz szájdobolás produkció a „Hangok titkos élete” címmel került bemutatásra. A hazai zenei életben kuriózumnak számító előadás a mindennapi zajokból indulva vitt el a mesék irányába. Fordulatokkal, sok humorral és közvetlen stílusban, így minden korosztály számára szórakoztató volt a program.
A rendezvény pályázati támogatással (Kulturális és Innovációs Minisztérium), a Petőfi Kulturális Program részeként valósult meg, a Nemzeti Művelődési Intézet szervezésében, partnerségével, tájékoztatta lapunkat Ferenczné Baumgartner Éva polgármester.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Konferencia a 19-20. századi szórakozási lehetőségekrőlBefejeződött az alsóerdei kerékpárút szabadidőpark és Sugár utca közötti szakaszának felújítása Hétfőtől útburkolat és parkolóépítés kezdődik a KertvárosbanSajtótájékoztatót tartott a DK-Momentum szövetség ZalaegerszegenÚtfejlesztés és útjavítás a Vakaros-hegyenMind a 12 zalaegerszegi választókerületben indít képviselőjelöltet az EZEHétfőn reggel két helyszínen is felújítás kezdődik ZalaegerszegenPrószasütő csapatok jelentkezését várják a XXVIII. PrószafesztiválraTakarékosság - Kiszámíthatóság éves távlatokbanMegállapodás a ZalaZONE és a Modenai Egyetem Ferrari Tanszéke között -
rovatunk hírei
A tárgyalkotó közösségeket erősítik15 éves a zalaegerszegi Szélrózsa TánckörNémeth János keramikusművész 90 évesPozvai Andrea a letisztultság híveElőadás a magyaros női ruhákról a Göcseji TudásközpontbanSírjelek a skanzen temetődombjánBemutatkozott az őrségi SzeparéA népművészeten nőttem felSzita, szita péntek, vége van a télnekTermékvásár, kézművesfoglalkozások, kiállítások top 10
Visszaépült a Mérlegház, felavatták a várvédő katona szobrátRetro majális a zalaegerszegi AlsóerdőnMindig is nagycsaládot tervezettZalai gólyamentés gyors összefogássalMesehős program a nagyszülők védelmébenPosztumusz díszpolgári cím Gábor Miklós színművésznek Polgárőrök nyílt napja EbergénybenAz új nyílászárók beépítésénél tart az egykori ruhagyár épületének fejlesztéseSzomoru Miklós előadása a Zöld Könyvtári Esték sorozat keretébenAnya csak egy van; várostörténeti sétát szervezett a Tourinform iroda