Vezető hírek
Az őrségi konyha kincseiről
Az Őrség még a múlt század derekán is zárt világ volt, így sokáig őrizte a régi népi kincseket, többek között a gasztronómia területén is. Gaál Zsuzsanna pedig Szalafőn él, amely a tájegység leginkább archaikus része. Megfigyelései mellett kutatásokat is végzett a nevezett témában, így mentve idős asszonyok receptjeit. De figyelemmel volt az egykori életmód megismerésére is. A szegényebb világban fontos volt a beosztással élés, ennek felelőse a ház legidősebb asszonya volt. Húst csak vasárnap ettek, viszont az ünnepek alkalmával húst hússal. De a fizikai munkák miatt alapvető volt hétköznapokon is a laktató és gyorsan elkészíthető ételek tálalása.
Kiemelt étek volt a leves, melyet a nap bármely szakában fogyasztottak, különböző gabonaféleségekkel gazdagítva. E sorból kiemelkedett a köles, illetve a hajdina, melyek reneszánszukat élik napjainkban. Híresen sokféle gyümölcs termett a vidéken, mely a túlélés záloga volt nehéz időkben, amikor az állatokat, gabonát elorozták a háziaktól. Egyébiránt pedig sokféleképpen használható csemegék ezek az őshonos fajok, melyek mentése a 24. órában kezdődött. Illetve az Őrség egyik „aranyának” „fizetőeszközének” a pálinkának az alapanyagai.
A másik kiemelt helyi értek a tökmagolaj, melynek története 1920-ban indult e tájon. Az előadó hozzátette, a nagy igények miatt ma már a héj nélküli változat dívik, illetve egyéb olajak (kender, len, dió, máriatövis) is egyre nagyobb jelentőséggel bírnak az egészségmegőrzés vagy terápiás alkalmazás miatt.
Az előadás során részletesebben esett szó a hajdina, köles, kerekrépa, gombák és őshonos gyümölcsök felhasználhatóságáról, illetve a gasztronómia mellett egyéb helyi értékek is szóba kerültek. Könyvajánló is elhangzott. Az első Őrséget bemutató könyv 1818-ból való, és a kifejezetten gasztronómiai témájú „Az őrségi népi táplálkozás” Kardos László tollából az interneten is olvasható.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Konferencia a 19-20. századi szórakozási lehetőségekrőlBefejeződött az alsóerdei kerékpárút szabadidőpark és Sugár utca közötti szakaszának felújítása Hétfőtől útburkolat és parkolóépítés kezdődik a KertvárosbanSajtótájékoztatót tartott a DK-Momentum szövetség ZalaegerszegenÚtfejlesztés és útjavítás a Vakaros-hegyenMind a 12 zalaegerszegi választókerületben indít képviselőjelöltet az EZEHétfőn reggel két helyszínen is felújítás kezdődik ZalaegerszegenPrószasütő csapatok jelentkezését várják a XXVIII. PrószafesztiválraTakarékosság - Kiszámíthatóság éves távlatokbanMegállapodás a ZalaZONE és a Modenai Egyetem Ferrari Tanszéke között -
rovatunk hírei
A tárgyalkotó közösségeket erősítik15 éves a zalaegerszegi Szélrózsa TánckörNémeth János keramikusművész 90 évesPozvai Andrea a letisztultság híveElőadás a magyaros női ruhákról a Göcseji TudásközpontbanSírjelek a skanzen temetődombjánBemutatkozott az őrségi SzeparéA népművészeten nőttem felSzita, szita péntek, vége van a télnekTermékvásár, kézművesfoglalkozások, kiállítások top 10
Visszaépült a Mérlegház, felavatták a várvédő katona szobrátRetro majális a zalaegerszegi AlsóerdőnMindig is nagycsaládot tervezettMesehős program a nagyszülők védelmébenZalai gólyamentés gyors összefogássalPosztumusz díszpolgári cím Gábor Miklós színművésznek Polgárőrök nyílt napja EbergénybenAz új nyílászárók beépítésénél tart az egykori ruhagyár épületének fejlesztéseSzomoru Miklós előadása a Zöld Könyvtári Esték sorozat keretébenAnya csak egy van; várostörténeti sétát szervezett a Tourinform iroda