Vezető hírek
ÁVH székházból börtönmúzeum
A város új emlékhelyének ünnepélyes avatásán részt vett többek között Balaicz Zoltán polgármester, Tolvaj Márta alpolgármester, a Politikai Foglyok Országos Szövetsége (POFOSZ) Zala megyei szervezetének tagjai, valamint az 56-os Zala Megyei Hagyományőrző Egyesület képviselői.
Büszkeségpont a volt leánykollégium alagsorában
Elhangzott: 2016-ban hirdetett pályázatot a Közép- és Kelet Európai Történelem és Társadalom Kutatásáért Közalapítvány, az 1956-os forradalmat és a hozzá kapcsolódó eseményeket felidéző, úgynevezett Büszkeségpontok kialakítására. A forradalom és szabadságharc 60. évfordulója alkalmából az volt a pályázat célja, hogy az országszerte létrejövő emlékhelyek hozzájáruljanak ne csak az események és a megtorlás időszakának bemutatásához, hanem a társadalmi emlékezet ébrentartásához is.
A zalaegerszegi önkormányzat – Tolvaj Márta alpolgármester kezdeményezésére – is szerette volna az egykori ÁVH székház épületének egy részét kiállítótérré alakítani, annál is inkább, mert korábban már működött itt egy emlékszoba. A tavalyi pályázat – melynek kidolgozásában a POFOSZ zalai szervezete is aktív szerepet vállalt – segítségével 33 millió forintból alakították ki az új kiállítóteret. A szakmai hátteret a Göcseji Múzeum biztosította (Kaján Imre igazgató és Béres Katalin történész rendezése és forgatókönyve alapján).
A Büszkeségpontot Kiss Bódog Zoltán, a POFOSZ helyi elnöke avatta fel, megköszönve kormányzati támogatást és az önkormányzati partnerséget. Mint mondta: a tavalyi 56-os emlékévnek és a pályázati lehetőségeknek hála, csak Zalában, 23 helyen avattak az elmúlt időszakban valamilyen emlékhelyet. Reméli, hogy a zalaegerszegi börtönmúzeum afféle zarándokhellyé válik. Ez a múzeum különösen fontos, hiszen még többen élnek azok közül, akiket itt tartottak fogva; a helynek ezért jelképes őrlángként is funkcionálnia kell.
Az ünnepélyes szalagátvágást követően Kaján Imre kalauzolta a múzeum egyes helyiségeiben a látogatókat. A betérők a stílusosan berendezett portásfülke és az ügyeletes tiszt szobája – ahová a csomagjaikat le kell tenniük – után, egy ellenőrzést követően juthatnak le a börtön szintre. Itt egy vasággyal berendezett cella, kínzóeszközöket is bemutató vallatószoba, egy nyolc tablóból álló emlékszoba és vetítőterem (az ÁVH borzalmait bemutató kisfilmmel) fogadja a látogatót. A hatást fokozzák a hangeffektek; egy vallatás részletei és néhány érintett visszaemlékezése szól a megfelelő szobákban.
A Zalaegerszegi Büszkeségpont a jövőben főleg csoportos látogatókat fogad, (időpontot egyeztetni a Göcseji Múzeumban lehet), de fontosabb ünnepnapokon egyénileg is felkereshető a zarándokhely. A nyitási héten pedig 14-17 óra között minden nap látogatható, óránkénti vezetéssel.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Konferencia a 19-20. századi szórakozási lehetőségekrőlBefejeződött az alsóerdei kerékpárút szabadidőpark és Sugár utca közötti szakaszának felújítása Hétfőtől útburkolat és parkolóépítés kezdődik a KertvárosbanSajtótájékoztatót tartott a DK-Momentum szövetség ZalaegerszegenÚtfejlesztés és útjavítás a Vakaros-hegyenMind a 12 zalaegerszegi választókerületben indít képviselőjelöltet az EZEHétfőn reggel két helyszínen is felújítás kezdődik ZalaegerszegenPrószasütő csapatok jelentkezését várják a XXVIII. PrószafesztiválraTakarékosság - Kiszámíthatóság éves távlatokbanMegállapodás a ZalaZONE és a Modenai Egyetem Ferrari Tanszéke között -
rovatunk hírei
A tárgyalkotó közösségeket erősítik15 éves a zalaegerszegi Szélrózsa TánckörNémeth János keramikusművész 90 évesPozvai Andrea a letisztultság híveElőadás a magyaros női ruhákról a Göcseji TudásközpontbanSírjelek a skanzen temetődombjánBemutatkozott az őrségi SzeparéA népművészeten nőttem felSzita, szita péntek, vége van a télnekTermékvásár, kézművesfoglalkozások, kiállítások top 10
Visszaépült a Mérlegház, felavatták a várvédő katona szobrátRetro majális a zalaegerszegi AlsóerdőnZalai gólyamentés gyors összefogássalMindig is nagycsaládot tervezettMesehős program a nagyszülők védelmébenPosztumusz díszpolgári cím Gábor Miklós színművésznek Polgárőrök nyílt napja EbergénybenAz új nyílászárók beépítésénél tart az egykori ruhagyár épületének fejlesztéseSzomoru Miklós előadása a Zöld Könyvtári Esték sorozat keretébenAnya csak egy van; várostörténeti sétát szervezett a Tourinform iroda