Göcseji Múzeum
egyszervolt
Megmentik a középkori kemencéket
Kiemelik, restaurálják, majd a Mindszenty-központ felépítése után egy állandó kiállítás formájában bemutatják azt a két középkori téglaégető kemencét, melyek 2017-ben kerültek elő a Göcseji Múzeum melletti területről.
egyszervolt
Mezőn álló várostól a várfalakig
Levéltári forrásokra, és az elmúlt évtizedek régészeti kutatásainak eredményeire támaszkodik az a napokban megjelent kötet, mely Zalaegerszeg középkori életébe nyújt bepillantást. A dr. Bilkei Irén főlevéltáros (a Zala Megyei Levéltár egykori igazgatója) és dr. Vándor László régész (nyugalmazott múzeumigazgató) által jegyzett kiadvány a Zalai Füzetek sorozat 16. számaként jelent meg.
egyszervolt
19. századi gyógyszeres tégelyek a városházán
Talán már a járványügyi helyzet ihlette, de lehet, hogy csak a véletlen, hogy a Göcseji Múzeum „A hónap műtárgya” című programsorozatának keretében, két 19. századi gyógyszeres tégely került ki a polgármesteri hivatal aulájának vitrinjébe. Igaz egyik növény sem lenne alkalmas influenza, vagy ne adj’ isten koronavírus-fertőzés gyógyítására.
egyszervolt
A múzeumi munka pillanatképei
Lassan három éve, hogy a leszármazottak jóvoltából a Göcseji Múzeumba került az intézmény egykori igazgatójának, dr. Szentmihályi Imrének az írásos hagyatéka. Az irategyüttes részleteiről, valamint a múzeum legfrissebb kutatásairól a közelmúltban megrendezett Pillanatképek című szimpóziumon hallhattak előadásokat az érdeklődők.
Másfél évig kalandoztak a múltban
Lezárult a Göcseji Múzeum „Kalandozások a múltba” című múzeumpedagógiai projektje. Az intézmény 2018-ban nyert 30 millió forintos támogatást diákoknak szóló szakkörök és témanapok szerevezésére.
klasszik
Királyi levelek a szekrény mélyéről
Már a nyolcvanas évek vége óta foglalkozik Kisfaludi Strobl Zsigmond szobrászművész életének és munkásságának kutatásával dr. Kostyál László művészettörténész. A Göcseji Múzeum igazgatóhelyettesének e témán alapult a PhD doktori disszertációja is. Mint meséli, a tudományos fokozat megszerzése után sokáig úgy érezte, hogy nagyjából befejezte a kutatómunkát, ám úgy tűnik, hogy ezt soha nem lehet ilyen konkrétan kijelenteni.
egyszervolt
Lezártnak hitt kutatások anyagai bővültek
Kétévente számolnak be a megyében működő közgyűjtemények munkatársai az intézményekben zajló aktuális kutatásokról. A több mint harminc évvel ezelőtt életre hívott Zalai Közgyűjteményi Szakmai Napok szervezője idén a Magyar Nemzeti Levéltár Zala Megyei Levéltára volt.
klasszik
Műtárgyak a kamera előtt
A közgyűjteményi digitális stratégia részeként ötvennégy múzeum – köztük a Göcseji Múzeum – gyűjteményének válogatott anyagát fotózzák le szakavatott műtárgyfotósok. Cél, hogy a jövőben a világhálón is megtekinthetők és kutathatók legyenek a legbecsesebb tárgyak.
közélet
Indul a Göcseji Múzeum fejlesztése
Hamarosan indul a zalaegerszegi Göcseji Múzeum épületének, illetve kiállítótereinek felújítása. Az összesen 1 milliárd 850 millió forintból megvalósuló fejlesztési összeg túlnyomó része TOP pályázatból valósul meg, ám 550 millió forinttal az állam is támogatja a beruházást.
egyszervolt
Régi likőröspoharak a városházán
Folytatódott a Göcseji Múzeum A hónap műtárgya sorozata. A napokban új „kincsek” kerültek a polgármesteri hivatal és némi kihagyás után a megyeháza, illetve kormányhivatal aulájának vitrinjeibe is.
népies
Új helytörténeti kiállítás nyílt Nován
Új helytörténeti kiállítás nyílt a Plánder Ferenc Múzeumban Nován, amit a zalaegerszegi Göcseji Múzeum állított össze. Az egykori esperesplébános nevét viselő műemléképület szintén megújult az önkormányzat TOP-pályázata révén. Aznap átadták a templom felújított orgonáját is, amelyre a helyi egyházközség nyert támogatást.
oktató
Régészkedés és nemezelés
Javában zajlanak a Göcseji Múzeum és a skanzen nyári táborai. Az idei szezonban régészeti- és kézművestábor is várta, várja a gyerekeket. Az eddigi tapasztalatok alapján elmondható: csupa lelkes, érdeklődő diák vett részt a programsorozaton.
Lapcsalád (pdf-tár)
CÉGBOX
HÍRLEVÉL
Leiratkozás hírlevelünkről
CÍMKÉK
Alapítvány (9), Németh Miklós grafikus (7), Monori Krisztina dietetikus (6), Szent Mihály- templom, Lenti (6), Zöld Busz Program (5), Bartal Kiss Rita (11), Keszthely-Fenékpuszta (1), kitüntető oklevél (2), Tűtánc Foltvarró Csoport (1), Apáti Kovács Béla szerző (1), Monodráma (5), GYÖNGYFŰZÉS GYEREKEKNEK (1), ESZTERGÁLYHORVÁTI (4), Deák tér - Hévíz (48), Keszthelyi Galamb és Kisállattenyésztők Egyesülete (1), Bekő Tamás (11), Adaptációs szoba (2), Flúgos Futam (1), Horváth Szilárd (2), Balaton Színház, Kacsóh terem (10)