Vezető hírek
Új helytörténeti kiállítás nyílt Nován
Lendvai Jenőné polgármester köszöntőjében úgy fogalmazott: az épületre ráfért már a felújítás, amellyel nemcsak szebb és esztétikusabb, de eredeti állapotához is hasonlóbb lett. A benne lévő kiállítás szintén megújult. A felsorakoztatott használati tárgyak és fotók ugyanúgy az elődök korát idézik, mint a korábbi tárlat. Nova egykor mezővárosi ranggal büszkélkedhetett. A Göcsej fővárosaként emlegetett települést évszázadokon át fontos egyházi, búcsújáró és vásározó helyként tartották számon. A kiállítás tematikájával ennek a jelentős történelmi múltnak is emléket kívántak állítani. Az elődök örökségének bemutatásával cél az is, hogy a fiatalok ismerjék meg településük eredetét és múltját. Mint mondta, bízik abban, hogy ez az új szellemiségű, interaktív elemeket is tartalmazó kiállítás megfelel a jelen és a jövő igényeinek, és tetszéssel fogadják a látogatók.
Kaján Imre, a Göcseji Múzeum igazgatója arról beszélt, hogy a mostani kiállítás összeállításában arra törekedtek, hogy visszahozzák azokat a dolgokat, amelyeket hiányoltak a novaiak az előző tárlatból. Így kerültek bele az egyházi emlékek, a régi iskolából megmaradt bútorok, és az egykori vásározó helyet idéző tárgyak. Az is nyilvánvaló volt, hogy a 21. századi technikát is behozzák, így készült egy burleszk film a régi iskola életéről, melynek szereplői helyi diákok voltak.
Az igazgató megemlékezett Vaska Miklós novai tanítóról, aki feleségével és a helyi iskola tanulóiból álló néprajzi szakkör segítségével az emlékanyagok gyűjtésébe kezdett. (Ennek eredményeként jött létre az iskola helytörténeti gyűjteménye, amely hivatalosan 1954. június 20-én nyílt meg Plánder Ferenc Falumúzeum néven.) Mint mondta, Vaska Miklósnak elévülhetetlen érdemei vannak abban, hogy a nagy múlttal rendelkező község tárgyi emlékei fennmaradhattak az utókornak.
Pácsonyi Imre, a Zala Megyei Közgyűlés alelnöke azt mondta: a megyei önkormányzat által előkészített és a bírálati folyamatban felügyelt pályázat keretében valósult meg ez a fejlesztés. A turisztikai célú pályázat fő irányvonala volt, hogy szélesebb közönség elé kerüljenek a lenti járás több településének bemutatásra érdemes értékei. Az újragondolt novai kiállítás az épület felújításával együtt így jött létre. A térségbe látogatók számára eggyel gyarapodtak azok a helyszínek, amelyeket érdemes felkeresniük a térségben, hangsúlyozta.
* * *
A Nagyboldogasszony Plébániatemplom orgonáját 1787-ben építette a kor egyik legismertebb orgonakészítője, a kőszegi Johann Jacob Jetter. Az egyházközség pályázott a restaurálására az Emberi Erőforrások Minisztériumához. Az elnyert 15 millió forintot az önkormányzat 1,2 millió forinttal egészítette ki. A szekrényház helyreállítását egy fővárosi cég végezte, míg az új orgonasípokat az erdélyi Gyergyószentmiklóson készítették. Behangolásukról egy soproni cég gondoskodott. A műemlék hangszert Dankos Attila zalaegerszegi orgonaművész szólaltatta meg az orgona megáldásának ünnepén.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Balesetveszélyes járda újult meg a PáterdombonZalaegerszegre látogatott Magyar Péter, a TISZA Párt alelnökeÚtszegély- és járdafelújítás ZalaegerszegenKonferencia a 19-20. századi szórakozási lehetőségekrőlBefejeződött az alsóerdei kerékpárút szabadidőpark és Sugár utca közötti szakaszának felújítása Hétfőtől útburkolat és parkolóépítés kezdődik a KertvárosbanSajtótájékoztatót tartott a DK-Momentum szövetség ZalaegerszegenÚtfejlesztés és útjavítás a Vakaros-hegyenMind a 12 zalaegerszegi választókerületben indít képviselőjelöltet az EZEHétfőn reggel két helyszínen is felújítás kezdődik Zalaegerszegen -
rovatunk hírei
Új integrált intézmény a fogyatékkal élőknekErősíthető sorstársi kapcsolatSikeres pályázat a ZalaszentivánonFél karral lett világbajnok sportoló PéterEgy rendhagyó könyvZalaegerszegre látogattakIgricfesztivál NagykanizsánJimi, az örökmozgóKötetben a képzési tapasztalatokA közös dalolás örömére top 10
Zalai gólyamentés gyors összefogássalVisszaépült a Mérlegház, felavatták a várvédő katona szobrátRetro majális a zalaegerszegi AlsóerdőnMindig is nagycsaládot tervezettMesehős program a nagyszülők védelmébenElőadás a művészet és pszichózis kapcsolatárólZalaegerszegre látogatott Magyar Péter, a TISZA Párt alelnökePosztumusz díszpolgári cím Gábor Miklós színművésznek Polgárőrök nyílt napja EbergénybenAz új nyílászárók beépítésénél tart az egykori ruhagyár épületének fejlesztése