Gálaest
kultúra
Gálaest a Hevesi Sándor Színházban a táncművészet világnapján
A tánc, illetve a táncművészet világnapja alkalmából a zalaegerszegi Gála Társastáncklub Egyesület szervezett műsort. Nemcsak szervezőként voltak jelen a különböző táncstílusokat felvonultató rendezvényen, hanem több korcsoportnyi saját nevelésű táncossal is.
kultúra
Gálaest a magyar kultúra napja alkalmából
Zalaegerszegen a magyar kultúra napja alkalmából rendezett gálaesten adták át az immár hagyományos Kultúra Mecénása díjat, valamint a kulturális szférában dolgozóknak járó elismeréseket.
népies
Évzáró gálaműsor nemzedékről nemzedékre
A Zalai Táncegyüttes ”Nemzedékről nemzedékre” címmel mutatta be évzáró gáláját a zalaegerszegi Hevesi Sándor Színházban december 16-án. A kétrészes műsorban a hagyományos néptánc mellett modern témájú táncszínházi darab is színpadra került.
kultúra
Negyvenéves a zalaegerszegi teátrum
Megalakulásának 40. évfordulója alkalmából gálaesttel ünnepeltek a zalaegerszegi Hevesi Sándor Színházban. A mai művészek és társulati tagok mellett jelen voltak a színpadon, vagy a nézőtéren a korábbi években itt játszó művészek, munkatársak, köztük több alapító-, illetve örökös tag.
nézőpont
Gálaesttel mond köszönetet a kórház
A Zala Vármegyei Szent Rafael Kórház 175 éves fennállása alkalmából in-FÚZIÓ elnevezéssel gálaestet rendez a zalaegerszegi Hevesi Sándor Színházban szeptember 7-én csütörtökön este hat órai kezdéssel. Az előadóművészek és műkedvelő előadók meglepetésműsorának belépőjegyára 1175 forint, jelképes összeggel jelképesen utalva a jubileumi évfordulóra.
közélet
Díjátadó gálaest a magyar kultúra napján
A Városi Hangverseny-és Kiállítóterem volt a színhelye a magyar kultúra napja alkalmából rendezett ünnepi gálaműsornak. Az elismerések átadását követően a Zalaegerszegi Szimfonikus Zenekar és az Ismerős Arcok együttes közös koncertjére kerül sor. Az est felvezetője Simó József előadóművész, az Ismerős Arcok zenekar „verselője” volt. Ismertette a magyar kultúra napja 33 éves történetét, valamint a Kölcsey Himnuszának születését (1823. január 22.), és a megzenésítési pályázatot, melyet kizárólagosan Erkel Ferenc nyert meg.
kultúra
Gálaest elismerésekkel
Idén a Városi Hangverseny- és Kiállítóterem adott otthont a magyar kultúra napja alkalmából rendezett hagyományos gálaestnek, ahol elismerések átadására is sor került. Ünnepi beszédet a hangversenyterem 2019. szeptemberében kinevezett új vezetője, Tóth László zongoraművész, a Zalaegerszegi Szimfonikus Zenekar Egyesület vezetője mondott. Mint fogalmazott: a kultúra nemcsak a művészet és a művészek ügye, ennél tágabb értelmezésre van szükség.
Lapcsalád (pdf-tár)
CÉGBOX
HÍRLEVÉL
Leiratkozás hírlevelünkről
CÍMKÉK
Ifjúsági Tudományos és Innovációs Tehetségkutató Verseny (1), Kárpátia (6), Bécs Tiborné polgármester (4), Kundalíni jóga (1), Teremlabdarúgó torna (5), vitaminok (4), MATE - Georgikon Campus (8), Festetics Trófeaszemle (2), Szénhidrogén-kutatás (1), Újévköszöntő (8), Vitrin Képzőművészeti Egyesület (1), Zala Megyei Kormányhivatal (20), Szablyavívó (1), Agrárminisztérium (1), Z-ONE Kft. (1), Sportgála (3), COVID 19 (2), Csiribiri babatorna (1), Hadtörténeti Intézet és Múzeum (1), Kiss Bódog Zoltán (5)
1-20 21-40