Rövidhírek
Zebra terv a gyalogosok védelmében
Soós Szabolcs rendőr alezredes, a Zalaegerszegi Rendőrkapitányság közlekedésrendészeti osztályvezetője elmondta, hogy tavaly hét baleset történt a gyalogátkelőhelyeken a városban, melynek többsége személyi sérüléssel is járt. Az érintettek között biciklis is volt, aki szabálytalanul akart áthajtani a zebrán. Idén eddig három baleset történt, ami időarányosan nem kecsegtet jóval a tavalyi összes esethez képest. A május 14-e és 19-e közötti akcióban fokozottan ellenőrzik a forgalmasabb gyalogátkelőket, így többek között Ady és a Kisfaludy út kereszteződését, ahol három irányból is érkezhetnek gyalogosok, illetve kerékpárosok. Hangsúlyozta, baleseti gócpont nincsen, minden gyalogátkelő egyaránt veszélyes, ha elővigyázatlanok a járművezetők és a gyalogosok. Az ellenőrzés során így felkeresnek olyan helyszíneket is, ahol korábban ütöttek el gyalogost, így a belső elkerülő út és a Vágóhíd utca kereszteződését.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Zalaegerszegre látogatott Magyar Péter, a TISZA Párt alelnökeÚtszegély- és járdafelújítás ZalaegerszegenKonferencia a 19-20. századi szórakozási lehetőségekrőlBefejeződött az alsóerdei kerékpárút szabadidőpark és Sugár utca közötti szakaszának felújítása Hétfőtől útburkolat és parkolóépítés kezdődik a KertvárosbanSajtótájékoztatót tartott a DK-Momentum szövetség ZalaegerszegenÚtfejlesztés és útjavítás a Vakaros-hegyenMind a 12 zalaegerszegi választókerületben indít képviselőjelöltet az EZEHétfőn reggel két helyszínen is felújítás kezdődik ZalaegerszegenPrószasütő csapatok jelentkezését várják a XXVIII. Prószafesztiválra -
rovatunk hírei
Zalaegerszegre látogatott Magyar Péter, a TISZA Párt alelnökeÚtszegély- és járdafelújítás ZalaegerszegenKonferencia a 19-20. századi szórakozási lehetőségekrőlBefejeződött az alsóerdei kerékpárút szabadidőpark és Sugár utca közötti szakaszának felújítása Hétfőtől útburkolat és parkolóépítés kezdődik a KertvárosbanSajtótájékoztatót tartott a DK-Momentum szövetség ZalaegerszegenÚtfejlesztés és útjavítás a Vakaros-hegyenMind a 12 zalaegerszegi választókerületben indít képviselőjelöltet az EZEHétfőn reggel két helyszínen is felújítás kezdődik ZalaegerszegenPrószasütő csapatok jelentkezését várják a XXVIII. Prószafesztiválra top 10
Zalai gólyamentés gyors összefogássalVisszaépült a Mérlegház, felavatták a várvédő katona szobrátRetro majális a zalaegerszegi AlsóerdőnMindig is nagycsaládot tervezettMesehős program a nagyszülők védelmébenElőadás a művészet és pszichózis kapcsolatárólZalaegerszegre látogatott Magyar Péter, a TISZA Párt alelnökePosztumusz díszpolgári cím Gábor Miklós színművésznek Polgárőrök nyílt napja EbergénybenAz új nyílászárók beépítésénél tart az egykori ruhagyár épületének fejlesztése