Rövidhírek
Megszépülve, kibővítve
Az épület történetéhez hozzátartozik, hogy a XIX. század közepén lakóházként létesült, majd sokkal később alakították ki keleti részében a gyermekorvosi rendelőt, míg nyugati oldalában az idősek klubja kapott helyett. A TOP-program Egészségügyi alapellátás infrastrukturális fejlesztése Zalaegerszegen című projektjében az elmúlt évtől kezdődően nemcsak funkcionális átalakításon, hanem bővítésen is áteshetett. Mindezt a védőnői szolgálat alapterületének növelése valamint a meglevő akadálymentes vizesblokk szabályossá tétele indokolta.
Felújítás után az andráshidai gyermekorvosi rendelő
A meglévő épületet északi oldalról bővítették meg, így az új épületrészben a betegváró bejárati szélfogója – amely egyben gyermekkocsi tároló is – a betegváró, valamint az orvosi szoba és annak előtere kapott helyet. A régi épületrészben így nagyobb alapterület jutott a védőnői szobának, a rendelő mérete azonban nem változott. A kiszolgáló funkciójú helyiségek (zuhany, pihenő, vizesblokkok) szintén itt kaptak helyet.
A bővítés és átalakítás miatt az épületgépészeti rendszerek teljes rekonstrukcióját is megvalósították, mely érintette a belső villamos hálózatot, a központifűtés-rendszert, valamint a meglevő víz- és szennyvízcsatorna-hálózatot. Az épület mögött zúzottkővel burkolták az udvart. A pályázat keretében a kötelezően előírt egy normál és egy mozgássérült parkoló mellet további nyolc parkolóhelyet létesítettek. Eszközbeszerzésre – digitális csecsemőmérleg, vizsgálóasztal, nyomtató, kartonozó szekrények – mintegy 1,5 millió forintot fordítottak a rendelkezésre álló keretből.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Új parkolók a zalaegerszegi Jákum utcábanZalaegerszegen járt Cseh Katalin EP-képviselő Új parkoló épül a Platán soronBalesetveszélyes járda újult meg a PáterdombonZalaegerszegre látogatott Magyar Péter, a TISZA Párt alelnökeÚtszegély- és járdafelújítás ZalaegerszegenKonferencia a 19-20. századi szórakozási lehetőségekrőlBefejeződött az alsóerdei kerékpárút szabadidőpark és Sugár utca közötti szakaszának felújítása Hétfőtől útburkolat és parkolóépítés kezdődik a KertvárosbanSajtótájékoztatót tartott a DK-Momentum szövetség Zalaegerszegen -
rovatunk hírei
Új parkolók a zalaegerszegi Jákum utcábanZalaegerszegen járt Cseh Katalin EP-képviselő Új parkoló épül a Platán soronBalesetveszélyes járda újult meg a PáterdombonZalaegerszegre látogatott Magyar Péter, a TISZA Párt alelnökeÚtszegély- és járdafelújítás ZalaegerszegenKonferencia a 19-20. századi szórakozási lehetőségekrőlBefejeződött az alsóerdei kerékpárút szabadidőpark és Sugár utca közötti szakaszának felújítása Hétfőtől útburkolat és parkolóépítés kezdődik a KertvárosbanSajtótájékoztatót tartott a DK-Momentum szövetség Zalaegerszegen top 10
Zalai gólyamentés gyors összefogássalVisszaépült a Mérlegház, felavatták a várvédő katona szobrátRetro majális a zalaegerszegi AlsóerdőnMesehős program a nagyszülők védelmébenMindig is nagycsaládot tervezettElőadás a művészet és pszichózis kapcsolatárólZalaegerszegre látogatott Magyar Péter, a TISZA Párt alelnökeBalesetveszélyes járda újult meg a PáterdombonPosztumusz díszpolgári cím Gábor Miklós színművésznek Polgárőrök nyílt napja Ebergényben