Laza Média
Experidance - A Gyöngyhajú LÁNY Balladája
2016. november 18., 19:00–22:00
Zalaegerszeg Városi Sportcsarnok
Zalaegerszeg, Stadion út 3., Zalaegerszeg, 8900
Jegyek megvásárolhatóak
www.sporttour.hu
November 18-án Zalaegerszegre látogat az EXPERIDANCE PRODUCTION, akik egy FERGETEGES produkciót mutatnak be a helyi közönségnek A GYÖNGYHAJÚ LÁNY BALLADÁJA címmel. Mindenkiben ott van a szunnyadó gyermek, így a tündérmeséket a felnőttek is szeretik, csak be kell őket csomagolni „felnőtt köntösbe”!
Március 12-én a RaM Colosseum színpadán nagy sikerrel került bemutatásra a „Gyöngyhajú lány balladája” című musical, mely egy fiatal lány felnőtté válásán, első nagy szerelmi csalódásán keresztül idézi meg a Balatonpart, a tó ősi mitikus legendáit.
A színpadon 24 ExperiDance táncművész, a mikrofonoknál 5 kiváló musicalszínész, a mese erősítésére 21 szenzációs Omega-sláger! Egy történet, amit mindenki átélt, aki volt fiatal és szerelmes!
Az Omega együttes és az ExperiDance Production több mint fél év gondos tervezés, aprólékos egyeztetés és lázas alkotómunka után Szomor György, Koós Réka, Fésűs Nelly, Lux Ádám, R. Kárpáti Péter, Simon Panna Bogi és Békefi Viktória főszereplésével állította színpadra új darabját, amelyben olyan világszínvonalú slágerek csendülnek fel, mint a Trombitás Frédi, a Régi Csibészek, az Ezüst Eső, a Petróleumlámpa, a Ha én szél lehetnék vagy a Gyöngyhajú lány...
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Konferencia a 19-20. századi szórakozási lehetőségekrőlBefejeződött az alsóerdei kerékpárút szabadidőpark és Sugár utca közötti szakaszának felújítása Hétfőtől útburkolat és parkolóépítés kezdődik a KertvárosbanSajtótájékoztatót tartott a DK-Momentum szövetség ZalaegerszegenÚtfejlesztés és útjavítás a Vakaros-hegyenMind a 12 zalaegerszegi választókerületben indít képviselőjelöltet az EZEHétfőn reggel két helyszínen is felújítás kezdődik ZalaegerszegenPrószasütő csapatok jelentkezését várják a XXVIII. PrószafesztiválraTakarékosság - Kiszámíthatóság éves távlatokbanMegállapodás a ZalaZONE és a Modenai Egyetem Ferrari Tanszéke között -
rovatunk hírei
"Z" GENERÁCIÓ - Zalaegerszegi Ady- iskola gimnáziumi tanulóinak kiállításaTudományos Stand Up Estek - Mesterséges intelligenciaMancsos Kavalkád - Kutyás családi napMűvészet és pszichózis - Skizoid alkotókSANCTUM - Ki viszi át a szerelmet? - Lutter Imre, Huzella PéterTájházak és szabadtéri gyűjtemények napjaSzeress a kertben lenni! Előadás Szomoru MiklóssalCiffra Fesztivál Zalaegerszegen - Pély Barna duóDupla kötetbemutatóMondjad, Atikám! top 10
Visszaépült a Mérlegház, felavatták a várvédő katona szobrátRetro majális a zalaegerszegi AlsóerdőnMindig is nagycsaládot tervezettZalai gólyamentés gyors összefogássalMesehős program a nagyszülők védelmébenPosztumusz díszpolgári cím Gábor Miklós színművésznek Polgárőrök nyílt napja EbergénybenAz új nyílászárók beépítésénél tart az egykori ruhagyár épületének fejlesztéseSzomoru Miklós előadása a Zöld Könyvtári Esték sorozat keretébenAnya csak egy van; várostörténeti sétát szervezett a Tourinform iroda