Lenti
közélet
Lentiben az ősz is sikertörténet
Elektromos kisautót, személyautót és elektromos hajtású kerékpárt is bemutattunk az E-via napon, illetve a jövő környezetbarát közlekedési lehetőségeit ismertető konferenciát is szerveztek Lentiben.
közélet
Elkészült a lenti Kerka-híd
Felavatták Lenti város keleti kapujában, a 75-ös főút mentén, a nettó 300 millió forintból, két ütemben felújított, kiszélesített, megerősített, stabilabbá tett Kerka-hidat, amelynek rekonstrukciója tavaly ősszel kezdődött.
sport
Lentin is lendületesen átrobogott
A nemzetközi kerékpárfutamok színterén éppen negyedszázada vert gyökeret az a Bogdan Fink főszervező által megálmodott verseny, amelyet évről évre egyre több ember kísér végig élőben és a médián keresztül.
köztér
Új autóbusz-pályaudvar és kerékpárút
Lenti városa új autóbusz-pályaudvar valamint új kerékpárút építésére közel 477 millió forint európai uniós támogatást nyert el. A projektek 2020. február végéig valósulnak meg.
közélet
Óvoda- és bölcsődefejlesztés
Lenti Város Önkormányzata a Széchenyi 2020 program keretében, a Terület- és Településfejlesztési Operatív Programhoz kapcsolódva közel 200 millió forintos támogatásból modernizálta a város Vörösmarty utcában található napközi otthonos óvodáját és bölcsődéjét, illetve a Petőfi utcai ovit.
Lapcsalád (pdf-tár)
CÉGBOX
HÍRLEVÉL
Leiratkozás hírlevelünkről
CÍMKÉK
Tanévnyitó (7), Íz-Labor (2), Nagykanizsai Szunyog horgász egyesület (1), Kéménytűz (2), Kanizsai Kulturális Központ (57), Fitneszpark (1), Online parkolóbérlet-vásárlás (1), Bali József kuratóriumi elnök (2), Időjárás-előrejelzés (4), Restart - Scitec Nutrion Extreme Aréna Akadályfutás (1), Sand (1), útlezárás (1), Patent Security Zalaegerszeg (1), Viharkár (3), Bűncselekmény (3), Göcsej Tudásközpont (5), JÓSZOMSZÉDOK PARK (1), Halloween (22), Nótafesztivál (3), Miklósfa (4)