Klímavédelem
![Környezetvédelemről fiataloknak Környezetvédelemről fiataloknak](/img/2215_8471_zold_illusztracio.jpg)
zöld
Környezetvédelemről fiataloknak
A közelmúltban lezárult a Természetesen Zala/Természetesen Egerszeg című TOP-program. A projekt utolsó állomásaként az Art Moziban rendeztek szemléletformáló konferenciát.
Átadták a Flex Posta úti fasorát
A Flex – Zalaegerszeg környezet- és klímavédelmi programjához csatlakozva – 50 ezüsthársfát telepített korábban a Posta úton, a kerékpárút mellett, amit a nemzetközi vállalat új beruházásának bejelentése napján adtak át ünnepélyesen.
![A cél, hogy zöld város legyünk A cél, hogy zöld város legyünk](/img/2215_1440_klimastrategia_1.jpg)
zöld
A cél, hogy zöld város legyünk
Az önkormányzat évek óta kiemelt feladatként kezeli a klímavédelemmel és a környezetvédelemmel kapcsolatos célok megvalósítását. A legfontosabb teendőket 2018 nyarán egy 18 pontos cselekvési tervben foglalták össze.
![Több mint hétezer fát ültettek idén Több mint hétezer fát ültettek idén](/img/2215_5766_faultetes_hockjanos.jpg)
zöld
Több mint hétezer fát ültettek idén
A páterdombi övezetben ért véget erre az évre a városi faültetési program. A Kinizsi- és a Holub utcák környékére huszonhét új facsemete (gömbjuhar és kőris) került.
zöld
Természetfacilitátor, egy új segítő kapocs
Az élővilágtól való elidegenedéstől igyekszik visszafordítani egy újfajta képzettséggel bíró szakember, a természetfacilitátor. Az országosan első alkalommal meghirdetett képzésnek egy zalaegerszegi résztvevője is van. Biczó András agrármérnökkel beszélgettünk.
![Magyar, zöld és high-tech Magyar, zöld és high-tech](/img/2206_1758_greentech_konfer_1a.jpg)
gazdaság
Magyar, zöld és high-tech
Zalaegerszeg jó példa arra, hogyan fér meg egymás mellett a környezetvédelem, a zöldgazdaság és a versenyképesség – jelentette ki az innovációs és technológiai miniszter előadásában a zalai megyeszékhelyen megrendezett GreenTech Zöld Energia és Fenntarthatóság című szakkiállításon és konferencián.
![Klímavédelem környezettudatossággal is Klímavédelem környezettudatossággal is](/img/2216_9407_zeg_klimasajtaj_2a.jpg)
zöld
Klímavédelem környezettudatossággal is
Új fák telepítését, kerékpárutak építését tartalmazza többek között Zalaegerszeg közgyűlésének tavaly elfogadott klímavédelmi stratégiája, amellyel a 2017–2022 időszakra vonatkozó cselekvési tervet egészítették ki. A környezet védeleméért, a levegő tisztaságáért a lakosság is sokat tehet, hangzott el az új klímavédelmi programmal kapcsolatos sajtótájékoztatón.
![Gyümölcsfák és aszfaltos út Gyümölcsfák és aszfaltos út](/img/2216_4284_galafej_aszfaltozas_1a.jpg)
zöld
Gyümölcsfák és aszfaltos út
Igazi zöldövezeti teret formál a gálafeji Széna tér az új útburkolattal, ahol szépen megeredtek a március elején elültetett őshonos gyümölcsfák. A tér rendezésére a zalaegerszegi önkormányzat közel 10 millió forintot fordított az Agrárminisztériumhoz beadott százszázalékos támogatottságú pályázatával.
Lapcsalád (pdf-tár)
CÉGBOX
HÍRLEVÉL
Leiratkozás hírlevelünkről
CÍMKÉK
Dr. Gulyás Gergely miniszter (9), Mikulásváró (18), Pálfiszeg (1), Színjátszó csoport VID-Ámító Társulat (10), Színjátszó csoport (9), Egerszeg búcsú (7), Dióskál (4), Kábítószer (2), mezőváros (2), Boldogasszony Kápolna (5), Horváth István Sándor kórházlelkész (1), Nagykanizsai Tankerületi Központ (1), Íz-Labor (2), Lenti - Rendezvénytér (40), Őriszentpéter (25), Lelkisegély (6), zongoraverseny (2), Molnár Gyula polgármester (2), Technológiai és Ipari Minisztérium (1), Bölcsődeépítés (3)
1-20 21-40