Archivum
Mindkét csapatunk világbajnok
Zalaegerszegen, a városi sportcsarnokban a felnőtt tekézők csapat-világbajnokságának záró napján előbb az elődöntőket rendezték meg, ahol mindkét magyar csapat érdekelt volt. A férfiak Románia ellen léptek pályára. A románok az elején ránk ijesztettek, az első kör után 2-0-ra vezettek. A következő körben mindkét meccspontot megszerezve egyenlítettünk. A befejező két játékos, a két Kiss - Tamás és Norbert - fölényessé tette a magyar csapat sikerét, ami fináléba jutást ért.
Magyarország - Románia 6:2 (3924 : 3790)
A nők Horvátország ellen játszottak, s akárcsak a férfiak, gyengén kezdték a mérkőzést, az első kör után a horvátok elhúztak. A másodikban Timárnak sikerült pontot szereznie, s a befejező kettős biztosan verte ellenfelét.
Horvátország - Magyarország 3:5 (3679: 3584)
A férfiaknál a délutáni döntőbe meglepetésre nem került be a végső győzelemre esélyes szerb csapat. A nőknél a magyar lányokra Románia várt.. A csarnok a fináléra teljesen megtelt, és hatalmas biztatásban részesítették a szurkolók a magyar csapatokat. A férfiak extázisban játszottak, valamennyi játékos jól teljesített. Nem csoda, hogy két kör után 4-0-ra vezettek, és ezzel el is dőlt a világbajnoki cím sorsa. Ráadásul új csapat világcsúccsal lettek aranyérmesek. A nők szenvedtek, azonban a lelkes szurkolók lelket öntöttek beléjük. Az egerszegi Nemes a biztatás hatására a sírból hozott vissza egy meccspontot. Az utolsó kör is izgalmasnak ígérkezett, a csekély faelőny megtartása és az újabb meccspontok a lányok aranyérmét jelentették.
Eredmények:
Magyarország - Macedonia 7:1 (4012:3809)
Férfiteke-csapatok világbajnoki döntője, Zalaegerszeg.
Boanta (632 fa) -Trpkovski (596 fa), 1:0,
Kakukk (648)-Vlakevski ( 643), 2:0,
Kiss Tamás (701) - Bghedik (649) 3:0,
Zapletán (677) - Sokolovski (584), 4:0,
Karsai (702)- Stoklas (676), 5:0,
Kiss Norbert (652) - Fuckar (Memedi, Todorovski (661), 5:1.
A több ütött fáért járó két pontot a magyar csapat kapta, ezzel alakult ki a végeredmény.
Románia - Magyarország 1:7 (3498:3526)
Női tekecsapatok világbajnoki döntője, Zalaegerszeg.
Vaidahazan (Sudzin) (582 fa) - Fegyveres Petra (csere:Katona Beáta) (550 fa), 1:0,
Sanson (604) - Sajermann (618), 1-1,
Rakeanu (555) -Tímár (569), 1-2,
Ifrim (572) - Nemes (580), 1-3,
Fülöp (590) - Méhész (616), 1-4,
Dogaru (595) - Sáfrány (593), 1:5 (a több szettpont miatt).
A több ütött fáért járó két pontot a magyar csapat kapta.
Nyilatkozatok:
Fehér László, a férficsapat kapitánya: - Az mondtam a fiúknak bárki is lesz az ellenfél a döntőben, próbáljanak világcsúcsot dobni, akkor biztos meglesz az aranyérem. Teljesítették a kívánságomat. Nagyon boldog vagyok.
Kaszás Zoltán, a női csapat kapitánya: - A lányoknak sikerült megvédeni vb-címüket. A mérkőzések sorában a legnehezebb a németek elleni találkozó volt. A horvátoktól majdnem kikaptunk, de a románok ellen a fináléban biztos voltam a sikerünkben.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Baleset történt Nagykapornaknál, a 76-os útonSzarvassal ütközött két autó ZalaegerszegnélA kiszáradt karácsonyfa veszélyeire figyelmeztet a katasztrófavédelemFelhívás zalaegerszegi és zalai képző- és fotóművészek, designerek részéreTudatosan a pénzügyekben - Háztartási költségvetésZalaegerszegi fotósok a Nemzetközti Magyar Fotószalon szombathelyi tárlatánFényes égi jelenség január 3-án: közel került a Vénusz a HoldhozA lakosság segítségét kérik a zalai rendőrökHanga a Zala Vármegyei Szent Rafael Kórház idei első újszülöttjeVonat elé hajtott egy autó Zalaegerszegen, az Október 6. térnél -
rovatunk hírei
Iskolatörténeti kiállítás az AdybanMegnyílt az Egerszegi Advent, felkapcsolták a fényeketFragments a Gönczi GalériábanMegújult a Keresztury HázKARNER 70Pálosok - rendtörténeti kiállításAttila örökösei: a hunoktól az Árpád-házigVadpörkölt és Borfesztivál-Jótékonysági főzésFelavatták Szabolcs Péter Diana című szobrátGébArt: Lehota M. János válogatása top 10
Egy korszak vége: megszűnt a Betti cukrászdaJól sikerült jubileumi évet zárt a BogáncsFényes égi jelenség január 3-án: közel került a Vénusz a HoldhozÚj gyalogosátkelő és buszmegálló a Baross ligetnélA lakosság segítségét kérik a zalai rendőrökSzarvassal ütközött két autó Zalaegerszegnél2025 a felismerések és a szárnyalás éve leszBaleset történt Nagykapornaknál, a 76-os útonA szezon legjobb forralt borát ismét a Violkonyha készítetteBalaicz Zoltán: Folytatódik Zalaegerszeg dinamikus fejlődése