Vezető hírek
Mindszenty Sportközpont épül
Elhelyezték az új tornacsarnok és vívóterem alapkövét
A rendezvényen Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter méltatta a néhai hercegprímás életútját. Mint fogalmazott: olyan sportközpont létesül, amely méltó az iskolához, a városhoz és a névadóhoz. Mindszenty József ugyanis a 20. századi magyar történelem egyik legkiemelkedőbb alakja volt, akit egyformán tisztelhet minden keresztény felekezet, és aki előtt az utókornak újra és újra fejet kell hajtani. Zalaegerszegen negyedévszázadon át volt lelkipásztor, a második világháború végén püspök, melyet követően ő volt Magyarország ez idáig utolsó hercegprímása. Szembeszállt a náci és a kommunista diktatúrával, az ellene folyó per örök példája a koncepciós eljárásoknak, a kommunista diktatúra egyedülálló gátlástalanságának és annak az aljasságnak, amire a kommunisták az egyházakkal szemben mindig is képesek voltak. Hangsúlyozta, Mindszenty erkölcsi kiállása örök érték az etikában, a magyar történelemben: mert minden körülmények között képes volt az igazságért, a világ magyarságáért kiállni.
Balaicz Zoltán polgármester felidézte, hogy Mindszenty 1917-ben hitoktatóként érkezett Zalaegerszegre, ahol 1919-től 1944-ig, 25 éven keresztül apátplébános volt. A Notre Dame Női Kanonok- és Tanítórend kezdeményezésére nyitotta meg iskoláját a városban 1929-ben, amelyet 1948-ban államosítottak, majd a rendet két évvel később feloszlatták. Az oktatás a rend szervezésében 1993-ban indulhatott újra az intézményben, ahol ma már mintegy 700 diák tanul. Az új tornacsarnok és vívóterem felépítésével egy régóta várt fejlesztés valósulhat meg, melyhez több mint 2,5 milliárd forint kormányzati támogatást nyert az iskola 2017 végén a Modern városok program keretéből. Tavaly ehhez 732 millió forintos újabb kormányzati támogatás érkezett. Az idén Pro Urbe Zalaegerszeg díjjal kitüntetett Notre Dame Női Kanonok- és Tanítórend pedig 60 millió forinttal járul hozzá a beruházáshoz.
Francoise Debeaupte, Székely János, Vigh László, Balaicz Zoltán, Márfi Gyula, Michael August Blume, Galbavy Zoltán, Gulyás Gergely, dr. Sifter Rózsa, Rigó Csaba
Francoise Debeaupte rendfőnöknő úgy fogalmazott: 90 évvel ezelőtti letelepedésük után 1993 az újrakezdés éve volt. Nővéreik hittek a jövőben, mert akarták, hogy ez az épület újra a keresztény ifjúság nevelő intézménye legyen. Az ő akaratuk folytatásaként épül meg 2020 végére az új sportlétesítmény, amit azért tartanak fontosnak: mert a sport nem más, mint „az élet iskolája, a fizikai erőfeszítés a szellemi teljesítményt is javítja".
A Mindszenty-iskola 1993-as újraindulása óta ad helyet a Zalaegerszegi Vívóegylet edzéseinek, amelyen az iskola több tanulója is részt vesz. A beruházás egyik fő célja éppen az, hogy a létesülő tornacsarnok és vívóterem, a Notre Dame Rend Mindszenty Sportközpontja a sportág kiemelt verseny- és utánpótláscentrumává váljon a térségben.
Az ünnepség végén Székely János szombathelyi megyéspüspök és Márfi Gyula nyugalmazott veszprémi érsek jelenlétében Michael August Blume, az Apostoli Szentszék magyarországi nagykövete áldotta meg az alapkövet (1. kép).
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Új parkolók a zalaegerszegi Jákum utcábanZalaegerszegen járt Cseh Katalin EP-képviselő Új parkoló épül a Platán soronBalesetveszélyes járda újult meg a PáterdombonZalaegerszegre látogatott Magyar Péter, a TISZA Párt alelnökeÚtszegély- és járdafelújítás ZalaegerszegenKonferencia a 19-20. századi szórakozási lehetőségekrőlBefejeződött az alsóerdei kerékpárút szabadidőpark és Sugár utca közötti szakaszának felújítása Hétfőtől útburkolat és parkolóépítés kezdődik a KertvárosbanSajtótájékoztatót tartott a DK-Momentum szövetség Zalaegerszegen -
rovatunk hírei
Sarki fényről, napkitörésről Bánfalvi PéterrelMegemlékezés a zalaegerszegi Ho Si Minh szobornálPajtamozi és orgonakoncertek a Göcseji FalumúzeumbanHuszti Bernadett operaénekes a Lokálpatrióta KlubbanVédett természeti érték a zalaegerszegi Deák tér és a csácsi arborétumFelújították a Köztársaság útja 87-89 szám alatti tömbbelsőtSportos egyetemi jubileumA Z generáció a digitális térben olvasMájus 23-án nyílik az V. GreenTech szakkiállításElőadás a művészet és pszichózis kapcsolatáról top 10
Zalai gólyamentés gyors összefogássalVisszaépült a Mérlegház, felavatták a várvédő katona szobrátRetro majális a zalaegerszegi AlsóerdőnMesehős program a nagyszülők védelmébenMindig is nagycsaládot tervezettElőadás a művészet és pszichózis kapcsolatárólZalaegerszegre látogatott Magyar Péter, a TISZA Párt alelnökeBalesetveszélyes járda újult meg a PáterdombonPosztumusz díszpolgári cím Gábor Miklós színművésznek Polgárőrök nyílt napja Ebergényben