Vezető hírek
Mese a csúfolódás ellen
A társulat február 17-én mutatja be Szegedi Katalin Lenka és Palkó című meséjét, melyet Szász Ilona dolgozott át bábszínpadra. A részletekről Szegedi Katalin szerző, Szűcs István, a társulat vezetője és Bartal Kiss Rita rendező sajtótájékoztatón számolt be.
Lenka és Palkó a Griffben
Az előadás fő témája az elfogadás, két gyerek történetén keresztül. Lenka egy kövér kislány, aki nagyon szeret rajzolni, Palkó pedig egy nagyon sovány kisfiú, aki nagyon szeret olvasni. Kettejük barátságáról szól a mese, illetve arról, hogy hogyan teszik túl magukat a többi gyerek csúfolódásán.
Szegedi Katalin elmondta: főleg könyvillusztrálással foglalkozik. Egy olaszországi workshopra készülve született meg Lenka története, mivel a projektre egy komplett könyvtervet kellet vinnie. Később ezt bővítette ki, majd megírta hozzá Palkó történetét is, aki eredetileg csak az első mese végén lépett be a történetbe. A szövegeket természetesen illusztrálta is, a szerzeményeket pedig az egyik hazai kiadó karolta fel, így született meg két kötetben Lenka és Palkó meséje. Ezt a két sztorit gyúrta össze, és adaptálta bábszínpadra Szász Ilona.
Bartal Kis Rita hozzátette: nem változtattak Szegedi Katalin figuráinak küllemén, hiszen azok rajzfiguráknak is és báboknak is tökéletesek. Nagyon sok bábu szerepel majd az előadáson, melyhez a zenét egy fiatal zeneszerző, Csernák Zoltán Samu írta.
A történet két főszereplője, Dőry Brigitta (Lenka) és Tóth Mátyás (Palkó) elárulták: teljesen tudtak azonosulni a szerepükkel, hiszen gyerekkorukban mindkettőjüket csúfolták az oviban, amiért szemüvegesek voltak
Szűcs István igazgató elmondta: a mostani előadás egy koprodukció; a békéscsabai Napsugár Bábszínházzal közösen valósul meg a projekt. Előbb a zalaegerszegi bábszínház játssza a darabot, jövő évben pedig a békéscsabaiak mutatják be. A megvalósításhoz az NKA-tól és az Emberi Erőforrások Minisztériumától is nyertek támogatást.
A zalaegerszegi bemutató előtt könyvdedikálásra is lesz lehetőség, hiszen Szegedi Katalin szerző is itt lesz a premieren.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Új parkolók a zalaegerszegi Jákum utcábanZalaegerszegen járt Cseh Katalin EP-képviselő Új parkoló épül a Platán soronBalesetveszélyes járda újult meg a PáterdombonZalaegerszegre látogatott Magyar Péter, a TISZA Párt alelnökeÚtszegély- és járdafelújítás ZalaegerszegenKonferencia a 19-20. századi szórakozási lehetőségekrőlBefejeződött az alsóerdei kerékpárút szabadidőpark és Sugár utca közötti szakaszának felújítása Hétfőtől útburkolat és parkolóépítés kezdődik a KertvárosbanSajtótájékoztatót tartott a DK-Momentum szövetség Zalaegerszegen -
rovatunk hírei
Sarki fényről, napkitörésről Bánfalvi PéterrelMegemlékezés a zalaegerszegi Ho Si Minh szobornálPajtamozi és orgonakoncertek a Göcseji FalumúzeumbanHuszti Bernadett operaénekes a Lokálpatrióta KlubbanVédett természeti érték a zalaegerszegi Deák tér és a csácsi arborétumFelújították a Köztársaság útja 87-89 szám alatti tömbbelsőtSportos egyetemi jubileumA Z generáció a digitális térben olvasMájus 23-án nyílik az V. GreenTech szakkiállításElőadás a művészet és pszichózis kapcsolatáról top 10
Zalai gólyamentés gyors összefogássalVisszaépült a Mérlegház, felavatták a várvédő katona szobrátRetro majális a zalaegerszegi AlsóerdőnMesehős program a nagyszülők védelmébenMindig is nagycsaládot tervezettElőadás a művészet és pszichózis kapcsolatárólZalaegerszegre látogatott Magyar Péter, a TISZA Párt alelnökeBalesetveszélyes járda újult meg a PáterdombonPosztumusz díszpolgári cím Gábor Miklós színművésznek Polgárőrök nyílt napja Ebergényben