Vezető hírek
Indul a Kvártélyházi nyár
A polgármester utalt rá, hogy a városban több éves hagyomány, hogy a kvártélyházi nyár kortárs művészeti programmal is kiegészül. Hatodik éve láthatja a közönség a Manna Produkció előadásait Zalaegerszegen, idén 10 kortárs előadást mutatnak be július 1. és 8. között. Elhangzott: a Manna produkció kezdő rendezőknek és művészeknek ad lehetőséget és olyan független társulatok mutatkozhatnak be, akik egyébként nem érkeznének a városba.
Kortárs magyar szerzők a ZA-KO programjában
Érdekesség még, hogy a ZA-KO Fesztivál keretében először láthat a közönség kortárs táncelőadást. A Monotánc Fesztivál fődíját elnyert Aukció című produkciót Gergye Krisztián adja elő július 7-én. Az est során nem csak a tánc, de a kortárs képzőművészet is fókuszba kerül.
A fesztivál díszvendége Németh Ákos író, aki új Shakespeare fordítását, az Othellót viszi színre, július 6-án. Különleges szépirodalmi performansz keretében július 2-án több kortárs szerző szövegével is megismerkedhet a közönség: a Kortalan Kortárs három színésznője az „extázis” hívó szóra szerkesztett estet, melynek második részében Szily Nóra újságíró beszélget a művészekkel. Az egy hét alatt lesz még krimi, komédia, sci-fi játék és gyerekeknek is két produkció, köztük egy bábjáték. A fesztivált Tordai Teri és lánya, Horváth Lili szereplésével egy új magyar színdarab zárja július 8-án, a Nőkből is megárt című produkció, amely egy izgalmas anya-lánya történetet mutat be.
A Kvártélyház színpadán továbbra is műsoron marad a Lovagias ügy című zenés vígjáték és a Csárdáskirálynő nagyoperett Tompa Gábor Kornél rendezésében. Új bemutatóra is készülnek a Szép Nyári nap című Neoton musicalt is Tompa Gábor viszi színpadra. A nosztalgikus történet a hetvenes években, egy építőtáborban játszódik. A főbb szerepeket Debrei Zsuzsanna, Szakály Aurél, Ecsedi Erzsébet és Hertelendy Attila játssza.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Új parkolók a zalaegerszegi Jákum utcábanZalaegerszegen járt Cseh Katalin EP-képviselő Új parkoló épül a Platán soronBalesetveszélyes járda újult meg a PáterdombonZalaegerszegre látogatott Magyar Péter, a TISZA Párt alelnökeÚtszegély- és járdafelújítás ZalaegerszegenKonferencia a 19-20. századi szórakozási lehetőségekrőlBefejeződött az alsóerdei kerékpárút szabadidőpark és Sugár utca közötti szakaszának felújítása Hétfőtől útburkolat és parkolóépítés kezdődik a KertvárosbanSajtótájékoztatót tartott a DK-Momentum szövetség Zalaegerszegen -
rovatunk hírei
Sarki fényről, napkitörésről Bánfalvi PéterrelMegemlékezés a zalaegerszegi Ho Si Minh szobornálPajtamozi és orgonakoncertek a Göcseji FalumúzeumbanHuszti Bernadett operaénekes a Lokálpatrióta KlubbanVédett természeti érték a zalaegerszegi Deák tér és a csácsi arborétumFelújították a Köztársaság útja 87-89 szám alatti tömbbelsőtSportos egyetemi jubileumA Z generáció a digitális térben olvasMájus 23-án nyílik az V. GreenTech szakkiállításElőadás a művészet és pszichózis kapcsolatáról top 10
Zalai gólyamentés gyors összefogássalVisszaépült a Mérlegház, felavatták a várvédő katona szobrátRetro majális a zalaegerszegi AlsóerdőnMesehős program a nagyszülők védelmébenMindig is nagycsaládot tervezettElőadás a művészet és pszichózis kapcsolatárólZalaegerszegre látogatott Magyar Péter, a TISZA Párt alelnökeBalesetveszélyes járda újult meg a PáterdombonPosztumusz díszpolgári cím Gábor Miklós színművésznek Polgárőrök nyílt napja Ebergényben