Vezető hírek
Keszthelyi sorok a Pannon Tükörben
Lapszámbemutató a színházban
Az új lapszám ezúttal keszthelyi rovatot tartalmaz, melyben többek között Cséby Gézától, Szálinger Balázstól, Müller Róberttől, Nagy Antal Róberttől is olvashatunk egy-egy írást. De Cséby Géza jegyzi a műfordítás rovatot is, ahová lengyel költők műveit választotta – mondta a találkozón Bubits Tünde főszerkesztő. Hozzátette: ezúttal is változatos témákkal foglalkozik a lap, a szépirodalom rovatban például Darvasi Lászlótól olvashatunk egy novellát, a helytörténet rovatban Béres Katalin történész tanulmányát olvashatjuk. Nászta Katalin Merő Béla Találkozások című kötetét ajánlja az érdeklődők figyelmébe, a 75 esztendős Cséby Gézával pedig Szálinger Balázs készített interjút.
Ami a képzőművészeti részt illeti: a keszthelyi Balatoni Múzeum közelmúltbéli tárlatáról – ahol hét fiatal keszthelyi kötődésű alkotó mutatkozott be – Cséby Géza írt kritikát. Gombos Zsófi és Kiss Ágnes Katinka festőművészek év eleji zalaegerszegi kiállításáról pedig lapunk munkatársa, Pánczél Petra osztotta meg gondolatait a társművészetek rovatban. A lapban folytatódik a Göcseji Bestárium sorozat is, ahol ismét Juhász Kristóftól olvashatunk egy friss írást.
A lap főszerkesztő-helyettese és online főszerkesztője, Nagygéci Kovács József elmondta: nemrégiben szerepeltek a fővárosi Margó Irodalmi Fesztiválon, melynek augusztusban Zala megyében lesz egy újabb „felvonása”. A rendezvény ugyanis a tavalyihoz hasonlóan Szentgyörgyvárra költözik. Pár hete nemcsak a lapszámot mutatták be Budapesten a könyvhét keretében, hanem a nemrég megjelent Csengey Dénes kötetet is, ami nagy érdeklődést váltott ki. Hozzátette: érdemes a folyóirat online változatát is követni, hiszen az nemcsak a lap archív változata, hanem egy élő, folyamatosan frissülő honlap. Számos olvasnivalót, irodalmi csemegéket és aktuális programajánlókat is találhat itt az olvasó.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Új parkolók a zalaegerszegi Jákum utcábanZalaegerszegen járt Cseh Katalin EP-képviselő Új parkoló épül a Platán soronBalesetveszélyes járda újult meg a PáterdombonZalaegerszegre látogatott Magyar Péter, a TISZA Párt alelnökeÚtszegély- és járdafelújítás ZalaegerszegenKonferencia a 19-20. századi szórakozási lehetőségekrőlBefejeződött az alsóerdei kerékpárút szabadidőpark és Sugár utca közötti szakaszának felújítása Hétfőtől útburkolat és parkolóépítés kezdődik a KertvárosbanSajtótájékoztatót tartott a DK-Momentum szövetség Zalaegerszegen -
rovatunk hírei
Zalaegerszegi Alter-Pop Akusztik by AndalgóKis templom, nagy élmény. Orgonakoncert a Göcseji FalumúzeumbanAlkotói kísérletek a "magasművészet" és a popkultúra keresztmetszetében"Z" GENERÁCIÓ - Zalaegerszegi Ady- iskola gimnáziumi tanulóinak kiállításaTudományos Stand Up Estek - Mesterséges intelligenciaMancsos Kavalkád - Kutyás családi napMűvészet és pszichózis - Skizoid alkotókSANCTUM - Ki viszi át a szerelmet? - Lutter Imre, Huzella PéterTájházak és szabadtéri gyűjtemények napjaSzeress a kertben lenni! Előadás Szomoru Miklóssal top 10
Zalai gólyamentés gyors összefogássalVisszaépült a Mérlegház, felavatták a várvédő katona szobrátRetro majális a zalaegerszegi AlsóerdőnMesehős program a nagyszülők védelmébenMindig is nagycsaládot tervezettElőadás a művészet és pszichózis kapcsolatárólZalaegerszegre látogatott Magyar Péter, a TISZA Párt alelnökeBalesetveszélyes járda újult meg a PáterdombonPosztumusz díszpolgári cím Gábor Miklós színművésznek Polgárőrök nyílt napja Ebergényben