Vezető hírek
Zenei világnap az Eötvösben
A Petőfi-évhez is kapcsolódott a rendezvény
Standi Gyuláné énektanár, az iskolai kórusvezetője ötlete nyomán a minden évben megtartott zeni világnapot az idén a Petőfi-évhez kapcsolták. Az elképzelést támogatta Hanzséros Alajos igazgató, nemcsak jóváhagyással, hanem néhány kollégájához csatlakozva szavalatot is vállalt az elődás során. A témának megfelelően megzenésített Petőfi-versek adták a műsor keretét/gerincét, melyet szavalatok tarkítottak.
Az eseményhez házon belül meghirdetett rajzpályázat is kapcsolódott. Az alsó tagozatosoktól az „Anyám tyúkja”, a felsősöktől a „Szeptember végén” című vershez kértek illusztrációt. A több száz munkát az aulában állították ki, a legjobb rajzokat pedig országos megmérettetésre küldik tovább.
- Minden évben megünnepeljük a zene világnapját, még a járvány idején is találtunk megoldást erre. Bár akkor csak az iskolai tanulóknak ének- és a hangszeres zene előadásáról készült felvételt nézhették meg a gyerekek rendhagyó tanóraként. Most a Petőfi jubileumhoz kapcsolódva felhangzott megzenésítések között volt modern szerzemény, illetve régebbi születési műdal, nóta, sláger. Fontos volt ezen alkalmon a vers szeretetének továbbadása és a művészetek találkozásának megvalósítása is – mondta többek között Standi Gyuláné szervező.
A rajzpályázat felelőse Penkalo-Setes Katalin volt.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Új parkolók a zalaegerszegi Jákum utcábanZalaegerszegen járt Cseh Katalin EP-képviselő Új parkoló épül a Platán soronBalesetveszélyes járda újult meg a PáterdombonZalaegerszegre látogatott Magyar Péter, a TISZA Párt alelnökeÚtszegély- és járdafelújítás ZalaegerszegenKonferencia a 19-20. századi szórakozási lehetőségekrőlBefejeződött az alsóerdei kerékpárút szabadidőpark és Sugár utca közötti szakaszának felújítása Hétfőtől útburkolat és parkolóépítés kezdődik a KertvárosbanSajtótájékoztatót tartott a DK-Momentum szövetség Zalaegerszegen -
rovatunk hírei
Zalaegerszegi Alter-Pop Akusztik by AndalgóKis templom, nagy élmény. Orgonakoncert a Göcseji FalumúzeumbanAlkotói kísérletek a "magasművészet" és a popkultúra keresztmetszetében"Z" GENERÁCIÓ - Zalaegerszegi Ady- iskola gimnáziumi tanulóinak kiállításaTudományos Stand Up Estek - Mesterséges intelligenciaMancsos Kavalkád - Kutyás családi napMűvészet és pszichózis - Skizoid alkotókSANCTUM - Ki viszi át a szerelmet? - Lutter Imre, Huzella PéterTájházak és szabadtéri gyűjtemények napjaSzeress a kertben lenni! Előadás Szomoru Miklóssal top 10
Zalai gólyamentés gyors összefogássalVisszaépült a Mérlegház, felavatták a várvédő katona szobrátRetro majális a zalaegerszegi AlsóerdőnMesehős program a nagyszülők védelmébenMindig is nagycsaládot tervezettElőadás a művészet és pszichózis kapcsolatárólZalaegerszegre látogatott Magyar Péter, a TISZA Párt alelnökeBalesetveszélyes járda újult meg a PáterdombonPosztumusz díszpolgári cím Gábor Miklós színművésznek Polgárőrök nyílt napja Ebergényben