Vezető hírek
Nemzetközi nyári egyetem a tesztpályán
Mint mondta, a város felsőoktatásban betöltött szerepét erősíti minden olyan program, amely fiatalokat invitál ide. A hazai és a külföldi műszaki egyetemek számára a járműipari tesztpálya nagy vonzerőt jelent, nemhiába tervezik, hogy valamilyen bázist alakítanak ki Zalaegerszegen. Beszélt arról, hogy helyben a Pannon Egyetem Mechatronikai Képzési és Kutatási Intézete biztosítja a műszaki alapképzést. A járműipari tesztpálya és az épülő SmartField Kutatóközpont pedig a mesterképzés valamint a hosszabb és rövidebb kurzusok helyszíneként jöhet szóba, miután az utóbbi szolgáltatásait hazai és külföldi egyetemek fogják igénybe venni, vélekedett az alpolgármester.
Nagy András, az Autóipari Próbapálya Zala Kft. projekttámogató közgazdásza a Pannonfejlesztési Alapítvány megbízásából koordinátori feladatokat látott el a nyári egyetemen. Elmondta, az alapítvány kiemelten kezeli, hogy a műszaki pálya iránti elkötelezettséget növelje a fiatalokban. A járműipari tesztpályára is úgy tekint, mint az egyetemi kapcsolatok bővítésének zálogára. Első alkalommal szervezték meg ezt a nyári egyetemi szemesztert, melyre az előzetesen jelentkező 20 főből 17-e-n tudtak részt venni. A fiatalok a tesztpálya infrastruktúrájával ismerkedhettek meg, továbbá azokkal a tesztfeladatokkal, amelyeket a mérnök kollégák végeznek.
Biyanka Zopova balról, Palina Boznanova jobbról. Középen Kaszás Eszter, aki angolul tolmácsolt a két bolgár egyetemistának.
A fiatalok a budapesti, a győri, a szombathelyi, valamint a helyi műszaki egyetemekről érkeztek, azok műszaki, gépész- és közlekedésmérnöki, valamint logisztikai karairól. Közülük két hölgy a bolgár (TU Sofia) Szófiai Technológiai Egyetemről élt a lehetőséggel.
Palina Boznanova és Biyanka Zopova telekommunikációs hallgatók érdeklődésünkre elmondták, nagyon tetszett nekik a szakmai program a tesztpályán, ahol járműipari teszteket figyelhettek meg, illetve vehettek részt megoldásukban. Úgy vélekedtek, a tesztpálya nagyon jó lehetőség a város ipari fejlődése szempontjából, ami munkahelyként is nagyon érdekes lehet. Zalaegerszegből ugyan nem láttak sokat, de egy kedves kis várost ismertek meg benne.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Új parkolók a zalaegerszegi Jákum utcábanZalaegerszegen járt Cseh Katalin EP-képviselő Új parkoló épül a Platán soronBalesetveszélyes járda újult meg a PáterdombonZalaegerszegre látogatott Magyar Péter, a TISZA Párt alelnökeÚtszegély- és járdafelújítás ZalaegerszegenKonferencia a 19-20. századi szórakozási lehetőségekrőlBefejeződött az alsóerdei kerékpárút szabadidőpark és Sugár utca közötti szakaszának felújítása Hétfőtől útburkolat és parkolóépítés kezdődik a KertvárosbanSajtótájékoztatót tartott a DK-Momentum szövetség Zalaegerszegen -
rovatunk hírei
Sarki fényről, napkitörésről Bánfalvi PéterrelMegemlékezés a zalaegerszegi Ho Si Minh szobornálPajtamozi és orgonakoncertek a Göcseji FalumúzeumbanHuszti Bernadett operaénekes a Lokálpatrióta KlubbanVédett természeti érték a zalaegerszegi Deák tér és a csácsi arborétumFelújították a Köztársaság útja 87-89 szám alatti tömbbelsőtSportos egyetemi jubileumA Z generáció a digitális térben olvasMájus 23-án nyílik az V. GreenTech szakkiállításElőadás a művészet és pszichózis kapcsolatáról top 10
Zalai gólyamentés gyors összefogássalVisszaépült a Mérlegház, felavatták a várvédő katona szobrátRetro majális a zalaegerszegi AlsóerdőnMesehős program a nagyszülők védelmébenMindig is nagycsaládot tervezettElőadás a művészet és pszichózis kapcsolatárólZalaegerszegre látogatott Magyar Péter, a TISZA Párt alelnökeBalesetveszélyes járda újult meg a PáterdombonPosztumusz díszpolgári cím Gábor Miklós színművésznek Polgárőrök nyílt napja Ebergényben