Vezető hírek
Járműipari kutatás-fejlesztési központ épül
A Széchenyi-egyetem beruházásának bokrétaünnepén
Dr. Palkovics László innovációs és technológiai miniszter arról beszélt, hogy a felsőoktatási stratégia keretében valósították meg a magyarországi egyetemek modellváltását, amely során huszonegy kampusz az államiból alapítványi fenntartásba került. Ezen egyetemek költségvetése a tavalyihoz képest 2022-re két és félszeresére növekedett, 2700 milliárd forintos keretösszeggel létrehozva a valaha volt legnagyobb felsőoktatási fejlesztési programot. A miniszter kitért arra, hogy a Széchenyi István Egyetem következetes fejlesztésekkel az innováció területén is pozícionálta magát. Ezt példázza a mintegy négymilliárd forintos beruházása, és ezért lehet Zalaegerszeg innovációs egyeteme. Mint mondta, inkubációs és szállásépülete elérte a legmagasabb pontját. Egy irodaépület építésébe is kezdenek, amelynek kivitelezése szintén befejőzik idén.
Dr. Filep Bálint, a Széchenyi István Egyetem elnöke azt hangsúlyozta, zalaegerszegi járműipari központjukkal az a céljuk, hogy az egyetemi szféra, a gazdasági szereplők és az akadémiai világ szoros együttműködésével olyan kutatás-fejlesztési tevékenységeket végezzenek, amelyek a jelen és a jövő járműiparát és mobilitását határozzák meg.
Vigh László, a térség országgyűlési képviselője, miniszteri biztos úgy fogalmazott, a tesztpályával épülő Szilícium-völgy mágnesként vonzza az autóipari beruházásokat. Emiatt már most úgy tűnik, hogy a 250 hektáros tesztpálya melletti kutatóbázisoknak helyt adó 200 hektáros terület kevés lesz a további fejlesztésekhez. Mint mondta, az itt folyó tevékenységeket egy szimbolikus tárggyal szeretnék érzékeltetni, amit a közeli körforgalomba helyeznének ki, és amelyhez várják az ötleteket és javaslatokat.
Balaicz Zoltán, Zalaegerszeg polgármestere úgy vélekedett, a tesztpálya révén egyfajta gazdasági ökoszisztéma kezd kialakulni a városban, ahol együtt van a termelés, az oktatás és a kutatás-fejlesztés. Ehhez a város a szolgáltatási és infrastrukturális hátteret kívánja biztosítani. Köszönetét fejezte ki a Széchenyi István Egyetemnek a beruházásáért, ami alapot ad arra, hogy egyre több fiatal kapcsolódjon be a tudományos munkába.
A 680 négyzetméteres inkubációs épület a kutatás-fejlesztés helyszíne lesz tesztelések elvégzésére és oktatásra alkalmas laboratóriumokkal. A 850 négyzetméteres, kétszintes szállásépület 28 oktató, kutató, hallgató számára biztosít majd elhelyezést.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Új parkolók a zalaegerszegi Jákum utcábanZalaegerszegen járt Cseh Katalin EP-képviselő Új parkoló épül a Platán soronBalesetveszélyes járda újult meg a PáterdombonZalaegerszegre látogatott Magyar Péter, a TISZA Párt alelnökeÚtszegély- és járdafelújítás ZalaegerszegenKonferencia a 19-20. századi szórakozási lehetőségekrőlBefejeződött az alsóerdei kerékpárút szabadidőpark és Sugár utca közötti szakaszának felújítása Hétfőtől útburkolat és parkolóépítés kezdődik a KertvárosbanSajtótájékoztatót tartott a DK-Momentum szövetség Zalaegerszegen -
rovatunk hírei
Zalaegerszegi Alter-Pop Akusztik by AndalgóKis templom, nagy élmény. Orgonakoncert a Göcseji FalumúzeumbanAlkotói kísérletek a "magasművészet" és a popkultúra keresztmetszetében"Z" GENERÁCIÓ - Zalaegerszegi Ady- iskola gimnáziumi tanulóinak kiállításaTudományos Stand Up Estek - Mesterséges intelligenciaMancsos Kavalkád - Kutyás családi napMűvészet és pszichózis - Skizoid alkotókSANCTUM - Ki viszi át a szerelmet? - Lutter Imre, Huzella PéterTájházak és szabadtéri gyűjtemények napjaSzeress a kertben lenni! Előadás Szomoru Miklóssal top 10
Zalai gólyamentés gyors összefogássalVisszaépült a Mérlegház, felavatták a várvédő katona szobrátRetro majális a zalaegerszegi AlsóerdőnMesehős program a nagyszülők védelmébenMindig is nagycsaládot tervezettElőadás a művészet és pszichózis kapcsolatárólZalaegerszegre látogatott Magyar Péter, a TISZA Párt alelnökeBalesetveszélyes járda újult meg a PáterdombonPosztumusz díszpolgári cím Gábor Miklós színművésznek Polgárőrök nyílt napja Ebergényben