Vezető hírek
Ruhák, könyvek, történetek
Tóth Renáta könyvtárigazgató tartott tárlatvezetést
A kiválasztott öltözékekhez jutott egy-egy történet, vagy szerző, de az is előfordult, hogy a könyv borítója passzolt a kiállított szetthez. Megjelent többek között Lesznai Anna író alakja, aki amúgy is szereplője Zoób Kati kollekciójának, de Coco Chanel, Audrey Hepburn, Marlene Dietrich, valamint Ady Endre, Petőfi Sándor, Ljudmila Ulickaja és más klasszikus, vagy épp kortárs szerző is szóba került. De a mesék (például Az Ezeregyéjszaka meséi) sem maradtak el.
Ezenkívül filmeket is felidézett az előadó: a Dűne, a Star Wars, sőt a Sex és New York sorozat is "kapott egy-egy ruhát". Az est folyamán elhangzott Tóth Imre néhai könyvtáros, költő egyik kertről szóló verse, hiszen a kert Zoób Katinál és Lesznai Annánál is fontos szimbólum.
A tárlatvezetésen ajánlott könyvekről készül egy lista, mely elérhető lesz a Deák-könyvtár honlapján, és közösségi oldalán.
A Göcseji Múzeumban tovább folytatódnak a szubjektív tárlatvezetések. Legközelebb Krajczár Béláné ruhaipari mérnök, majd dr. Gasztonyi Beáta, a kórház főigazgatója, végül pedig Karáth Anita tanár, költő, dalszövegíró kalauzolja az érdeklődőket Zoób Kati ruhái között.
MEGOSZTÁS
KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
-
rövidhírek
Új parkolók a zalaegerszegi Jákum utcábanZalaegerszegen járt Cseh Katalin EP-képviselő Új parkoló épül a Platán soronBalesetveszélyes járda újult meg a PáterdombonZalaegerszegre látogatott Magyar Péter, a TISZA Párt alelnökeÚtszegély- és járdafelújítás ZalaegerszegenKonferencia a 19-20. századi szórakozási lehetőségekrőlBefejeződött az alsóerdei kerékpárút szabadidőpark és Sugár utca közötti szakaszának felújítása Hétfőtől útburkolat és parkolóépítés kezdődik a KertvárosbanSajtótájékoztatót tartott a DK-Momentum szövetség Zalaegerszegen -
rovatunk hírei
Sarki fényről, napkitörésről Bánfalvi PéterrelMegemlékezés a zalaegerszegi Ho Si Minh szobornálPajtamozi és orgonakoncertek a Göcseji FalumúzeumbanHuszti Bernadett operaénekes a Lokálpatrióta KlubbanVédett természeti érték a zalaegerszegi Deák tér és a csácsi arborétumFelújították a Köztársaság útja 87-89 szám alatti tömbbelsőtSportos egyetemi jubileumA Z generáció a digitális térben olvasMájus 23-án nyílik az V. GreenTech szakkiállításElőadás a művészet és pszichózis kapcsolatáról top 10
Zalai gólyamentés gyors összefogássalVisszaépült a Mérlegház, felavatták a várvédő katona szobrátRetro majális a zalaegerszegi AlsóerdőnMesehős program a nagyszülők védelmébenMindig is nagycsaládot tervezettElőadás a művészet és pszichózis kapcsolatárólZalaegerszegre látogatott Magyar Péter, a TISZA Párt alelnökeBalesetveszélyes járda újult meg a PáterdombonPosztumusz díszpolgári cím Gábor Miklós színművésznek Polgárőrök nyílt napja Ebergényben