Vezető hírek
Új játszótér tanévkezdésre
A Eötvös József Alapítvány egy millió forinttal támogatta a fejlesztést, a többi költséget pedig fele-fele arányban biztosította Zalaegerszeg önkormányzata és a Zalaegerszegi Tankerületi Központ, mondta az iskolát fenntartó szervezet igazgatója. Kajári Attila az összefogás eredményének nevezte a jogszabályi előírásoknak megfelelő új játszótér kialakítását, ahol gyerekek az órák közötti szünetekben kimozoghatják, és jól érezhetik magukat.
Az önkormányzat és a tankerület korrekt kapcsolatáról árulkodik ez a fejlesztés is, hangsúlyozta Balaicz Zoltán polgármester, hozzátéve azt: így tudnak közösen előre menni, pénzügyileg is támogatva egymást. Az Eötvös József Általános Iskola a több száz millió forintos külső felújítása után most egy új játszótérrel gazdagodhatott.
Szívügyének tekintette az iskola rekonstrukcióját, ahogy a játszótér létesítését is Orosz Ferencné önkormányzati képviselő. Mint mondta, örül annak, hogy több fejlesztés valósulhatott már meg az intézményben. Felújították a könyvtárszobát és a művészeti szobát, multifunkcionális sportpályát és iskolán kívüli játszóteret létesítettek, valamint sorompóval látták a pedagógusok parkolóját. Kiemelte, a továbbiakban is mindent megtesz azért, hogy az iskola támogatásokat kapjon fejlesztési elképzeléseihez.
Tervek már pedig vannak az idén 45 éves fennállásához érkező Eötvös József Általános Iskolának, fűzte hozzá Hanzséros Alajos. Az igazgató közel hatszáz diák nevében mondott köszönetet az eddigi beruházásokért. Az új játszótér három különálló részből áll, más-más többfunkciós játékelemmel, így van elegendő hely és mozgási lehetőség.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Új parkolók a zalaegerszegi Jákum utcábanZalaegerszegen járt Cseh Katalin EP-képviselő Új parkoló épül a Platán soronBalesetveszélyes járda újult meg a PáterdombonZalaegerszegre látogatott Magyar Péter, a TISZA Párt alelnökeÚtszegély- és járdafelújítás ZalaegerszegenKonferencia a 19-20. századi szórakozási lehetőségekrőlBefejeződött az alsóerdei kerékpárút szabadidőpark és Sugár utca közötti szakaszának felújítása Hétfőtől útburkolat és parkolóépítés kezdődik a KertvárosbanSajtótájékoztatót tartott a DK-Momentum szövetség Zalaegerszegen -
rovatunk hírei
Zalaegerszegi Alter-Pop Akusztik by AndalgóKis templom, nagy élmény. Orgonakoncert a Göcseji FalumúzeumbanAlkotói kísérletek a "magasművészet" és a popkultúra keresztmetszetében"Z" GENERÁCIÓ - Zalaegerszegi Ady- iskola gimnáziumi tanulóinak kiállításaTudományos Stand Up Estek - Mesterséges intelligenciaMancsos Kavalkád - Kutyás családi napMűvészet és pszichózis - Skizoid alkotókSANCTUM - Ki viszi át a szerelmet? - Lutter Imre, Huzella PéterTájházak és szabadtéri gyűjtemények napjaSzeress a kertben lenni! Előadás Szomoru Miklóssal top 10
Zalai gólyamentés gyors összefogássalVisszaépült a Mérlegház, felavatták a várvédő katona szobrátRetro majális a zalaegerszegi AlsóerdőnMesehős program a nagyszülők védelmébenMindig is nagycsaládot tervezettElőadás a művészet és pszichózis kapcsolatárólZalaegerszegre látogatott Magyar Péter, a TISZA Párt alelnökeBalesetveszélyes járda újult meg a PáterdombonPosztumusz díszpolgári cím Gábor Miklós színművésznek Polgárőrök nyílt napja Ebergényben