Vezető hírek
Szeptember 25-től kétirányúvá válik a Kosztolányi út egy szakasza!
Új lámpás csomópontok és forgalmi rend
Mint mondta, hamarosan lezárul a Kosztolányi utca felújításának első üteme, így szeptember 25-én megindulhat a kétirányú forgalom. A Béke ligeti út és a Hunyadi utca között viszont még nem lehet ezt követően sem mindkét irányban közlekedni, mert ahhoz a kórház előtti szakasz és a Zrínyi utca felújítása is szükséges, amit a Magyar Közút Nonprofit Zrt.-vel közösen végez város. Ez a rekonstrukció a projekt második üteme lesz.
A lakosság figyelmét több fórumon is felhívják a változásokra
A Béke ligeti út és a Balatoni út között viszont szeptember 25-én elindulhat a kétirányú forgalom. Ennek részleteiről és az új csomópontokról Szak Tibor az út- és közműépítési csoport vezetője adott tájékoztatást. Elhangzott: északról, vagyis a Balatoni útról és a Kazinczy térről, valamint a Batthyány utcából be lehet majd hajtani a Kosztolányi utcába. A Berzsenyi utcai kereszteződésénél egy új lámpás csomópont létesült, ahonnan balra is és jobbra is be lehet majd kanyarodni a Kosztolányi utcába. Szembe, a parkolóház felől szintén mindkét irányba lehet fordulni, és egyenesen is tovább lehet menni a Berzsenyi út felé.
Szak Tibor és Bali Zoltán a Béke-ligeti csomópontnál
A színház körül már most megváltozott (megcserélődött) a forgalmi rend, amit remélhetően hamarosan megszoknak a közlekedők. A Petőfi utcai csomóponttal kapcsolatban a csoportvezető arra hívta fel a figyelmet, hogy a kereszteződésben mindkét irányból tilos lesz balra kanyarodni a Kosztolányi utcára; csak egyenesen és jobbra lehet közlekedni.
A Béke ligeti utcánál ér véget a kétirányú forgalom, ahová egy fizikai akadályt is kihelyeznek, jelezve, hogy az észak felől érkezőknek kötelező lefordulni a liget felé (vagyis a Páterdomb irányába).
Bali Zoltán hozzátette: a szeptember 25-ét megelőző három napban (vagyis szeptember 22-24 között) teljes útzár lesz a Kosztolányi utcában, mert ekkor végzik el a szakemberek az utolsó felfestéseket, valamint a táblák, forgalmi lámpák beállítását. A hétvégén csak a buszok és a kéklámpás járművek közlekedhetnek az érintett szakaszon, és a gyalogos átkelés is biztosított lesz.
A lakosság figyelmét több fórumon is felhívják a változásokra.
MEGOSZTÁS
KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
-
rövidhírek
Új parkolók a zalaegerszegi Jákum utcábanZalaegerszegen járt Cseh Katalin EP-képviselő Új parkoló épül a Platán soronBalesetveszélyes járda újult meg a PáterdombonZalaegerszegre látogatott Magyar Péter, a TISZA Párt alelnökeÚtszegély- és járdafelújítás ZalaegerszegenKonferencia a 19-20. századi szórakozási lehetőségekrőlBefejeződött az alsóerdei kerékpárút szabadidőpark és Sugár utca közötti szakaszának felújítása Hétfőtől útburkolat és parkolóépítés kezdődik a KertvárosbanSajtótájékoztatót tartott a DK-Momentum szövetség Zalaegerszegen -
rovatunk hírei
Sarki fényről, napkitörésről Bánfalvi PéterrelMegemlékezés a zalaegerszegi Ho Si Minh szobornálPajtamozi és orgonakoncertek a Göcseji FalumúzeumbanHuszti Bernadett operaénekes a Lokálpatrióta KlubbanVédett természeti érték a zalaegerszegi Deák tér és a csácsi arborétumFelújították a Köztársaság útja 87-89 szám alatti tömbbelsőtSportos egyetemi jubileumA Z generáció a digitális térben olvasMájus 23-án nyílik az V. GreenTech szakkiállításElőadás a művészet és pszichózis kapcsolatáról top 10
Zalai gólyamentés gyors összefogássalVisszaépült a Mérlegház, felavatták a várvédő katona szobrátRetro majális a zalaegerszegi AlsóerdőnMesehős program a nagyszülők védelmébenMindig is nagycsaládot tervezettElőadás a művészet és pszichózis kapcsolatárólZalaegerszegre látogatott Magyar Péter, a TISZA Párt alelnökeBalesetveszélyes járda újult meg a PáterdombonPosztumusz díszpolgári cím Gábor Miklós színművésznek Polgárőrök nyílt napja Ebergényben