Vezető hírek
Kézilabda munkacsarnok és zöld város
Beruházások 2,2 milliárd forint összértékben Lentiben
A Lenti Kézilabda Egyesület (GÓNA SZKKE) szakmai központjaként is működő új szabványcsarnok, a magyar bajnokságok megrendezésére és nemzetközi mérkőzések lebonyolítására is alkalmas, európai szintű, többfunkciós sportcsarnok építése startolt Lentiben, a Vörösmarty-iskola sportudvarán. A korszerű, típusterv alapján készülő, lelátóval és akadálymentesített öltözőkkel, valamint parkolóhelyekkel kiegészített sportberuházást mintegy 1,2 milliárd kormányzati beruházásból valósítják meg – jelentette be Szabó Tünde, sportért felelős államtitkár, a július elsejei alapkőletételi ünnepségen.
A politikus kiemelte, hogy az utánpótlás nevelésre és az élsport erősítésére is alkalmas létesítmény a határokon átnyúló sportkapcsolatok erősítésére is szolgál majd. Kocsis Máté, a Magyar Kézilabda Szövetség (MKSZ) elnöke elmondta, hogy a munkacsarnok-fejlesztési program a szövetség támogatásával valósulhatott meg és jövő júliusban már működhet a minőségi előrelépést kínáló aréna. Horváth László, Lenti polgármestere úgy látta, a beruházás minőségi előrelépést kínál a város sportolóinak, kézilabdásainak, de segít a város nagyobb rendezvényeinek lebonyolításában is. A szabványméretű terem hiánya legyőzhető lett és a kihasználtságra sem lesz panasz- vélekedett. Az összes felszólaló – köztük Vigh László országgyűlési képviselő is -elismerését fejezte ki, hogy Gódorné Nagy Mariann, a Lenti csapat vezetője, minden idők legeredményesebb, világklasszis női sportolója nyerte el a „Kézisek kézise” címet a nemrégiben zajlott szavazási akcióban. A rendezvényent megtisztelte jelenlétével dr. Pál Attila, a Zala Megyei Közgyűlés elnöke, dr. Sifter Rózsa kormánymegbízott, de jelen voltak a megyei intézmények vezetői, a fejlesztés megvalósítói, valamint a szövetség sportolói is.
Lenti Zöld Város – Beruházásindító
A zöld funkciók modernizálása, az üdülővárosi arculat dinamizálása, a közterületek szépítése, a rekreációs lehetőségek erősítése is megvalósul a több mint egymilliárd forint értékű Lenti zöld város kialakítása projekt keretében – jelentették be azon a beruházásindító ünnepségen, ahol Vigh László országgyűlési képviselő, dr. Pál Attila, a megyegyűlés elnöke és Horváth László, Lenti polgármestere egy időkapszula elhelyezésével indította el szimbolikusan is, a már három éves előkészítésen átesett programot.
A részleteket sajtótájékoztatón összefoglaló Horváth László polgármester minden partnernek megköszönte a szolgálatkész feladatellátását. Szerinte az átgondolt, rendszerelvű, a környezetet óvó beruházások már régóta segítik az itt élők mindennapjait. Jelezte, az erőforrásokra figyelő, a felelős fenntarthatóság jegyében már eddig is sokat tettek az élhetőbb helyi környezet kialakításáért. E projekt is figyelemmel lesz a szép épített és természeti környezet értékeire, az egységes városi arculat kialakítására. Vigh László miniszteri biztos azt jelentette be, hogy országosan 470 milliár forintból teszik élhetőbbé a falvakat és városokat. Lentiben is egy jól megalkotott és megtervezett projekt indulhat, ami a megváltozott körülményekhez való alkalmazkodás jegyében segíti a gazdasági, társadalmi, környezetvédelmi kihívások megoldását.
Dr. Pál Attila, az eddig lezajlott, mintegy 3 milliárd forint összértékű, a jövőbe fektetett helyi beruházások felsorolása után azt hangsúlyozta ki, hogy az önrész nélküli TOP-os pályázatok sok milliárd forint összegben segítették az élhetőbb város kialakítását. Kovács Károly, a beruházás fejlesztési ügyvezetőjeként jelezte, hogy a zöldváros program kivitelezőjévé a helyi Le-Ko Kft-t választották. Utalt rá, hogy a több helyszínt érintő projektben: a Kossuth út és a Táncsics utca közti területen kortárs közpark, szabadtéri találkozóhely létesül, sétányelemekkel. Kerékpársáv épül a Táncsics utcában, új fasorral és parkolókkal, az elektromos vezetékek föld alatt vezetésével. A gyógyfürdő melletti régi családi ház helyén új parkolót építenek. A termálvíz kifolyó mellett új sétány, egységes fasor és üde zöldterület kínál majd nyugalmat. A hozzájuk tartozó kiszolgáló létesítményekkel, sportpályák és játszóterek is keresik majd a helybéliek és a gyógyturisták kedvét.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Új parkolók a zalaegerszegi Jákum utcábanZalaegerszegen járt Cseh Katalin EP-képviselő Új parkoló épül a Platán soronBalesetveszélyes járda újult meg a PáterdombonZalaegerszegre látogatott Magyar Péter, a TISZA Párt alelnökeÚtszegély- és járdafelújítás ZalaegerszegenKonferencia a 19-20. századi szórakozási lehetőségekrőlBefejeződött az alsóerdei kerékpárút szabadidőpark és Sugár utca közötti szakaszának felújítása Hétfőtől útburkolat és parkolóépítés kezdődik a KertvárosbanSajtótájékoztatót tartott a DK-Momentum szövetség Zalaegerszegen -
rovatunk hírei
Sarki fényről, napkitörésről Bánfalvi PéterrelMegemlékezés a zalaegerszegi Ho Si Minh szobornálPajtamozi és orgonakoncertek a Göcseji FalumúzeumbanHuszti Bernadett operaénekes a Lokálpatrióta KlubbanVédett természeti érték a zalaegerszegi Deák tér és a csácsi arborétumFelújították a Köztársaság útja 87-89 szám alatti tömbbelsőtSportos egyetemi jubileumA Z generáció a digitális térben olvasMájus 23-án nyílik az V. GreenTech szakkiállításElőadás a művészet és pszichózis kapcsolatáról top 10
Zalai gólyamentés gyors összefogássalVisszaépült a Mérlegház, felavatták a várvédő katona szobrátRetro majális a zalaegerszegi AlsóerdőnMesehős program a nagyszülők védelmébenMindig is nagycsaládot tervezettElőadás a művészet és pszichózis kapcsolatárólZalaegerszegre látogatott Magyar Péter, a TISZA Párt alelnökeBalesetveszélyes járda újult meg a PáterdombonPosztumusz díszpolgári cím Gábor Miklós színművésznek Polgárőrök nyílt napja Ebergényben