Vezető hírek
Integrált játszótér Zalaszentivánon
A beruházást azt tette lehetővé, hogy az Élhetőbb Zalaszentivánért Közhasznú Egyesület sikeresen pályázott a VP6-19.2.1.-99-13-21 – Zala Termálvölgye Egyesület – Helyi fejlesztések támogatása kiírásán, amellyel 8 millió forintot nyert el. A támogatásból a lakott településrészek keleti oldalán, a 124/50 helyrajzi számú területen fekvő játszótér bővítése valósult meg a meglévő eszközök megtartásával. A szabványoknak és a kor igényeinek megfelelő új játszótéri elemeket úgy válogatták össze, hogy minden korosztály találjon játéklehetőséget. Ezáltal olyan korszerű és biztonságos játszóteret alakítottak ki, amit egyszerre több korcsoport számára biztosítja a szabadidő hasznos eltöltését. A megközelítésnél és a játékok kiválasztásánál egyaránt figyelembe vették, hogy a kerekes székben élő, mozgásukban, vagy egyéb képességeikben korlátozott gyermekek is tudják használni a megújított játszóteret.
A pályázati projekt keretében beszereztek egy nagyobb, sok gyermek egyidejű játékát lehetővé tévő négytornyú kombinált mászó várat, amely köré telepítették az új körforgót, mókuskereket és a négyszög mászókát. Ezenkívül elhelyeztek egy bitumenzsindely tetejű, háttámlás pad és asztal garnitúrát, amely a pihenést szolgálja a meglévő padok mellett. A játszóeszközök rendelkeznek minőségi tanúsítvánnyal. A zöldfelületen található játszótér parkosított, területe kerítéssel körülhatárolt. A kibővített játszótér esztétikailag jól illeszkedik a faluképbe, és az életminőséget javítja a településen. A fejlesztés következtében növekedik a közszolgáltatások színvonala Zalaszentivánon. Megsokszorozódik továbbá a közösségi programok, valamint a korosztályok közötti találkozások száma, amely a lakosság településhez való kötődését erősíti. Az új játszótér a pihenés élményét adja a lakóknak, a szülőknek és a játék örömét a gyerekeknek.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Zalaegerszegre látogatott Magyar Péter, a TISZA Párt alelnökeÚtszegély- és járdafelújítás ZalaegerszegenKonferencia a 19-20. századi szórakozási lehetőségekrőlBefejeződött az alsóerdei kerékpárút szabadidőpark és Sugár utca közötti szakaszának felújítása Hétfőtől útburkolat és parkolóépítés kezdődik a KertvárosbanSajtótájékoztatót tartott a DK-Momentum szövetség ZalaegerszegenÚtfejlesztés és útjavítás a Vakaros-hegyenMind a 12 zalaegerszegi választókerületben indít képviselőjelöltet az EZEHétfőn reggel két helyszínen is felújítás kezdődik ZalaegerszegenPrószasütő csapatok jelentkezését várják a XXVIII. Prószafesztiválra -
rovatunk hírei
Új integrált intézmény a fogyatékkal élőknekErősíthető sorstársi kapcsolatSikeres pályázat a ZalaszentivánonFél karral lett világbajnok sportoló PéterEgy rendhagyó könyvZalaegerszegre látogattakIgricfesztivál NagykanizsánJimi, az örökmozgóKötetben a képzési tapasztalatokA közös dalolás örömére top 10
Zalai gólyamentés gyors összefogássalVisszaépült a Mérlegház, felavatták a várvédő katona szobrátRetro majális a zalaegerszegi AlsóerdőnMindig is nagycsaládot tervezettMesehős program a nagyszülők védelmébenElőadás a művészet és pszichózis kapcsolatárólPosztumusz díszpolgári cím Gábor Miklós színművésznek Polgárőrök nyílt napja EbergénybenAz új nyílászárók beépítésénél tart az egykori ruhagyár épületének fejlesztéseSzomoru Miklós előadása a Zöld Könyvtári Esték sorozat keretében