Vezető hírek
Ferences templom pontfelhőből
3D-s szkennerel mérik fel a Jézus Szíve plébániát
Metszet a főoltár nézetével
- A Digitális értéktár pályázatot tulajdonképpen a Kispáli önkormányzat nyerte, akiknek három helyi védett érték felmérésére van lehetőségük a saját térségükben lévő települések mindegyikén. Zalaegerszeg ebben ugyan nincs benne, ám a városvédő egyesület megállapodott a projekt munkatársával, Gál Roland építésszel, valamint a Jézus Szíve Ferences Plébániával, Grácián atyával, hogy kísérletképpen itt is elvégzik a munkát. Ez a 3D-s szkennert gyártó cégnek is jó referencia lehet – mondta Bálizs Andrej.
Hozzátette: az ötlet már korábban – még főépítészként – megfogalmazódott benne, annál is inkább, mert az olai templom kapuzatának felújításakor jó kapcsolatot sikerült Grácián atyával kialakítania, és akkoriban már Gál Rolanddal is tárgyaltak a felmérésről. Nem szerette volna, ha veszendőbe megy az adódó lehetőség.
Bálizs Andrej (ZalaMédia archív; Fotó: pP)
A műszer segítségével az elmúlt héten már sikeresen felmérték a templom belső részét: 32 állásból készítettek képeket. Alaprajzi felvételek, metszetek, panorámaképek is „összeállnak” a rögzített pontfelhőből. Nemcsak a belső tér szerkezetét, hanem a falak, freskók színeit is visszaadja a műszer által készített sok millió képpont, illetve az ezek megjelenítéséhez szükséges számítógépes szoftver. A munka a templom külső felmérésével folytatódik.
- A cél az, hogy archiváljuk az épület jelenlegi állapotát, ami egy későbbi rekonstrukció során nagy segítség lehet. Másrészt népszerűsíteni szeretnénk magát az eljárást is. Tudatosítva, hogy a 21. században már ez a hatékony módja az épületfelmérésnek. Az adatok ugyanis egy egyszerű fájlként elmenthetők, és szükség szerint felhasználhatók egy jövőbeni felújításnál. Így az építészeknek nem kell már újra elvégezniük a felmérést.
A templomtér hosszmetszete
Bálizs Andrej szerint jó lenne, ha minél több védett épület esetében alkalmaznák az archiválásnak ezt a módját. Az építészszakmának és a városnak is előnyére válik ez, hiszen egy digitális értékmentésről van szó, ami hosszú távon segíti az építészeti értékek valós megmentését is.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Zalaegerszegre látogatott Magyar Péter, a TISZA Párt alelnökeÚtszegély- és járdafelújítás ZalaegerszegenKonferencia a 19-20. századi szórakozási lehetőségekrőlBefejeződött az alsóerdei kerékpárút szabadidőpark és Sugár utca közötti szakaszának felújítása Hétfőtől útburkolat és parkolóépítés kezdődik a KertvárosbanSajtótájékoztatót tartott a DK-Momentum szövetség ZalaegerszegenÚtfejlesztés és útjavítás a Vakaros-hegyenMind a 12 zalaegerszegi választókerületben indít képviselőjelöltet az EZEHétfőn reggel két helyszínen is felújítás kezdődik ZalaegerszegenPrószasütő csapatok jelentkezését várják a XXVIII. Prószafesztiválra -
rovatunk hírei
Új integrált intézmény a fogyatékkal élőknekErősíthető sorstársi kapcsolatSikeres pályázat a ZalaszentivánonFél karral lett világbajnok sportoló PéterEgy rendhagyó könyvZalaegerszegre látogattakIgricfesztivál NagykanizsánJimi, az örökmozgóKötetben a képzési tapasztalatokA közös dalolás örömére top 10
Zalai gólyamentés gyors összefogássalVisszaépült a Mérlegház, felavatták a várvédő katona szobrátRetro majális a zalaegerszegi AlsóerdőnMindig is nagycsaládot tervezettMesehős program a nagyszülők védelmébenElőadás a művészet és pszichózis kapcsolatárólPosztumusz díszpolgári cím Gábor Miklós színművésznek Polgárőrök nyílt napja EbergénybenAz új nyílászárók beépítésénél tart az egykori ruhagyár épületének fejlesztéseSzomoru Miklós előadása a Zöld Könyvtári Esték sorozat keretében