Vezető hírek
Biztonságban az iskolába és onnét haza
Rendőrök, polgárőrök segítik a közlekedést
Az oktatás kezdetének és befejezésének időszakában átlagosnál jóval nagyobb forgalom. A rendőrök és a polgárőrök egy hónapon át arra ügyelnek, hogy a gyerekek biztonságban kelhessenek át a zebrán az intézményeket megközelítve, illetve onnét távozva. Ahol torlódás alakul ki, ott forgalomirányítással is segítik ezt, mondta Horváth László rendőr alezredes, a Zala Vármegyei Rendőr-főkapitányság Közlekedésrendészeti Osztályának kiemelt főelőadója. Megtudtuk, a rendőrök az akció során a biztonsági öv használatát is figyelik a balesetmentes közlekedés érdekében. Azok bekapcsolása mellett arra is intenek, hogy az öv gyermeket a vállánál keresztezze, és ne a nyakánál. Ha ez nem lehetséges, használjanak ülésmagasítót. A kerékpárral vagy rollerrel közlekedők ne feledkezzenek meg a kötelező felszerelésekről, és tartsák be a rájuk vonatkozó közlekedési szabályokat. Az iskolába gépkocsival igyekvők időben induljanak el a nagy forgalom miatt, hogy stressz nélkül és biztonságban érkezhessenek meg az oktatási intézményekhez. Valamennyi gépjárművezető a sebességhatár betartásán túl fokozott óvatossággal közelítse meg az iskoláknál lévő gyalogátkelőket.
Az alapvető közlekedési szabályokkal jó, ha a gyerekek is tisztában vannak, ugyanígy az egyéb veszélyhelyzetekkel. Tóth László rendőr őrnagy, a rendőr-főkapitányság bűnmegelőzési alosztályának vezetője úgy vélekedett, a nyári szünet után a gyerekeknek újra meg kell tanítani az egymással való viselkedés szabályait. Ismételten fel kell hívni figyelmüket saját maguk biztonságára, főleg, ha már egyedül közlekednek, tudják, mit tegyenek, ha bajban érzik magukat. Éppen ezért fontos, hogy fejből ismerjék szüleik telefonszámát, hogy segítséget kérhessenek. Mindemellett vigyázzanak vagyontárgyaikra, telefonjaikra, kerékpárjaikra. A szülőknek a gyerekek online tevékenységét is érdemes figyelemmel kísérnie, kivel és hogyan beszélgetnek az interneten, netán kivel tervezik a találkozást. Komoly problémák lehetnek ebből, amelytől szintén inteni kell őket.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Zalaegerszegre látogatott Magyar Péter, a TISZA Párt alelnökeÚtszegély- és járdafelújítás ZalaegerszegenKonferencia a 19-20. századi szórakozási lehetőségekrőlBefejeződött az alsóerdei kerékpárút szabadidőpark és Sugár utca közötti szakaszának felújítása Hétfőtől útburkolat és parkolóépítés kezdődik a KertvárosbanSajtótájékoztatót tartott a DK-Momentum szövetség ZalaegerszegenÚtfejlesztés és útjavítás a Vakaros-hegyenMind a 12 zalaegerszegi választókerületben indít képviselőjelöltet az EZEHétfőn reggel két helyszínen is felújítás kezdődik ZalaegerszegenPrószasütő csapatok jelentkezését várják a XXVIII. Prószafesztiválra -
rovatunk hírei
Új integrált intézmény a fogyatékkal élőknekErősíthető sorstársi kapcsolatSikeres pályázat a ZalaszentivánonFél karral lett világbajnok sportoló PéterEgy rendhagyó könyvZalaegerszegre látogattakIgricfesztivál NagykanizsánJimi, az örökmozgóKötetben a képzési tapasztalatokA közös dalolás örömére top 10
Zalai gólyamentés gyors összefogássalVisszaépült a Mérlegház, felavatták a várvédő katona szobrátRetro majális a zalaegerszegi AlsóerdőnMindig is nagycsaládot tervezettMesehős program a nagyszülők védelmébenElőadás a művészet és pszichózis kapcsolatárólPosztumusz díszpolgári cím Gábor Miklós színművésznek Polgárőrök nyílt napja EbergénybenAz új nyílászárók beépítésénél tart az egykori ruhagyár épületének fejlesztéseSzomoru Miklós előadása a Zöld Könyvtári Esték sorozat keretében