Vezető hírek
Többfunkciós épületet avattak Petrikeresztúron
Bővítenék a faluközpontot
- A Magyar Falu Program pályázatán elnyert összeg felhasználásával, 10,6 millió forint támogatásból, valamint saját erő felhasználásával újítottunk fel egy, a kultúrház melletti, korábban megvásárolt épületet. Elsősorban azért, hogy össze tudjuk vonni a telkeket, s így nagy faluközpont jöjjön létre. Az egy hektáros, parkosított területen játszótér, közösségi kemence található, a rendezvénypajtával együtt – fogalmazott Borvári Lili, a település polgármestere, hozzáfűzve: mostantól a többfunkciós épület is gazdagítja a közösségi teret. – Helyet kapott benne a könyvtárunk, egy oktatóterem, s több olyan helyiség, mely találkozók, megbeszélések vonatkozásában egyaránt jól szolgálja majd a közösségeket. Az épületben alakítottuk ki a háziorvosi rendelőt is, ahol hetente egy alkalommal van rendelés.
Borvári Lili elmondta, a pályázati összegből megtörtént a teljes belső felújítás, nyílászárókat cseréltek, valamint korszerűsítették a vízvezeték és energetikai rendszert is. Az épületben villanyfűtés van, hőpanelekkel, illetve fűtő-hűtő légkondicionáló berendezésekkel. A tervek között egyebek mellett az épület külső felújítása is szerepel.
- Nem titok, hogy a későbbi, külső felújítások során, az épület szigetelésén, tetőcseréjén túl szeretnénk napelemes rendszert kiépíteni, s azzal „null energiássá” alakítani az ingatlant. Természetesen faluközponttal kapcsolatban is vannak további elképzeléseink. Petrikeresztúr a klasszikus értelemben egyutcás falu, fontos, hogy legyen egy agóra jellegű központja, ahol a lakók egy helyen mindent megtalálnak, ügyeket intézhetnek, szórakozhatnak. A közösségi területen, a játszótér mellett szeretnénk kialakítani a későbbiekben felnőtt fitness-parkot, s készíteni egy kis szökőkutat. Utóbbi azért lenne jó, mert a közösségi pajtában esküvőket is tartanak, így az biztosan népszerű hely lenne a fiatal párok számára, amellett persze, hogy még inkább park jelleget kölcsönözne a területnek.
Vigh László, a térség országgyűlési képviselője, miniszteri biztos köszöntő beszédében gratulált a fejlesztéshez. Elmondta: a Magyar Falu Program keretében azt vállalták, hogy tíz év alatt minden településen minden járdát, utat és közintézményt felújítanak. A sorban sok-sok megvalósult beruházás szerepel, a munka eredményesen zajlik, de még sok feladat van.
- Petrikeresztúron korábban közösségi teret hoztak lére, amit bárki igénybe tud venni. A Magyar Falu Program segítségével sikerült a további fejlesztés, egy lebontásra váró házból kialakították a többfunkciós épületet, mely jól és praktikusan szolgálja a lakosságot. Gratulálok a beruházáshoz, és azt ígértem, hogy próbálunk forrásokat teremteni a szükséges külső felújításra is – tette hozzá.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Zalaegerszegen járt Cseh Katalin EP-képviselő Új parkoló épül a Platán soronBalesetveszélyes járda újult meg a PáterdombonZalaegerszegre látogatott Magyar Péter, a TISZA Párt alelnökeÚtszegély- és járdafelújítás ZalaegerszegenKonferencia a 19-20. századi szórakozási lehetőségekrőlBefejeződött az alsóerdei kerékpárút szabadidőpark és Sugár utca közötti szakaszának felújítása Hétfőtől útburkolat és parkolóépítés kezdődik a KertvárosbanSajtótájékoztatót tartott a DK-Momentum szövetség ZalaegerszegenÚtfejlesztés és útjavítás a Vakaros-hegyen -
rovatunk hírei
Új integrált intézmény a fogyatékkal élőknekErősíthető sorstársi kapcsolatSikeres pályázat a ZalaszentivánonFél karral lett világbajnok sportoló PéterEgy rendhagyó könyvZalaegerszegre látogattakIgricfesztivál NagykanizsánJimi, az örökmozgóKötetben a képzési tapasztalatokA közös dalolás örömére top 10
Zalai gólyamentés gyors összefogássalVisszaépült a Mérlegház, felavatták a várvédő katona szobrátRetro majális a zalaegerszegi AlsóerdőnMesehős program a nagyszülők védelmébenMindig is nagycsaládot tervezettElőadás a művészet és pszichózis kapcsolatárólZalaegerszegre látogatott Magyar Péter, a TISZA Párt alelnökeBalesetveszélyes járda újult meg a PáterdombonPosztumusz díszpolgári cím Gábor Miklós színművésznek Polgárőrök nyílt napja Ebergényben