Vezető hírek
Modern csoportszobák és kápolna
Átadták az új Szent Család Óvodát
Két évvel ezelőtt lebontották a sokat megélt, de lejárt idejű régi épületet. Az idén pedig átadhatták a biztonságos, tágas, kívül-belül szép kivitelezésű öt csoportot befogadó új óvodát. A lebontott régi épület helyének egy részén vidám játszóteret alakítottak ki.
Semjén Zsolt és Kovácsné Ujj Andrea
Volt mit ünnepelni, szép számmal érkeztek is a prominens vendégek a 1120 négyzetméteres, kétszintes épület készre jelentésére, az intézmény „szívét” szimbolizáló kápolna megáldására. Az 1 milliárd forintnyi befektetéssel létrejött, először három majd plusz két csoportszobával kibővített óvodát a magyar kormány, a Szombathelyi Egyházmegye és a városi önkormányzat egyaránt támogatta.
Az ünnepségen először az intézmény elhivatott vezetője, Kovácsné Ujj Andrea kapott szót, akitől a bevezetőben leírt sorokat idéztem. Elmondta még, bizonyossággal a szívükben, imádsággal is építve a falakat és örömmel várták, hogy „úgyis meglesz” majd az új óvoda. Most pedig hálával telten veszik birtokba a három egybefonódó szív emblémájú intézményt, ahova jelenleg 135 óvodás jár.
Modern csoportszobák épültek
Majd sorban jöttek a köszöntök. Elsőként Balaicz Zoltán polgármester, aki felelevenítette: a keresztény óvoda története az ünnepségen jelen lévő dr. Gyimesi Endre polgármestersége alatt kezdődött, az oktatási intézmények jelenlegi felújítási programjának részeként pedig immár teljesen megújult. Hozzátette, az országban talán példanélküli, hogy a városban minden gyermekekkel foglalkozó intézmény megújítását célul tűzték ki 2014 és 2024 között, és nagyrészt ezt már meg is valósította az önkormányzat. Személyre szólóan mondott köszönetet a támogatóknak és a partnereknek, valamint Czigány István tervezőnek, és a kivitelezőknek.
Czigány István tervei alapján készült az új épület
Vigh László országgyűlési képviselő, miniszteri biztos a vallásos nevelés fontosságáról szólt a családon és az intézményen belül is. Dr. Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes az egyházi oktatási intézmények plusz lehetőségéről, a transzcendens nyitottságról, a lélek neveléséről, a vallásos érzület kialakításáról beszélt, miközben gratulációját fejezte ki a lakossági igényből induló beruházáshot, melyhez a helyi önkormányzat kiváló partner volt.
Játszótér is létesült a gyerekek örömére
Dr. Székely János megyéspüspök a kisgyermekek fogékony lelkületéről és annak alakításának felelősségről szólt, mely tiszta lapra az első szavakat a szülők után az óvónők írják. Hozzátette, talán az ilyen intézményekben nevelődő gyerekeknek lesz gyökere, önzetlen fiatalokká válnak, akiknek nemcsak az önmegvalósítás lesz a céljuk. Majd megáldotta az épületet, melyet a kivitelező részéről Kónya Zoltán ügyvezető jelentett készre.
Az ünnepség résztvevői
Az ünnepség után körbejárták az egyházi és világi vendégek az épületet és a tágas, vidám játékokkal ellátott udvart, ahol a gyerekek a szép időt kiélvezve játszottak.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Új parkolók a zalaegerszegi Jákum utcábanZalaegerszegen járt Cseh Katalin EP-képviselő Új parkoló épül a Platán soronBalesetveszélyes járda újult meg a PáterdombonZalaegerszegre látogatott Magyar Péter, a TISZA Párt alelnökeÚtszegély- és járdafelújítás ZalaegerszegenKonferencia a 19-20. századi szórakozási lehetőségekrőlBefejeződött az alsóerdei kerékpárút szabadidőpark és Sugár utca közötti szakaszának felújítása Hétfőtől útburkolat és parkolóépítés kezdődik a KertvárosbanSajtótájékoztatót tartott a DK-Momentum szövetség Zalaegerszegen -
rovatunk hírei
Sarki fényről, napkitörésről Bánfalvi PéterrelMegemlékezés a zalaegerszegi Ho Si Minh szobornálPajtamozi és orgonakoncertek a Göcseji FalumúzeumbanHuszti Bernadett operaénekes a Lokálpatrióta KlubbanVédett természeti érték a zalaegerszegi Deák tér és a csácsi arborétumFelújították a Köztársaság útja 87-89 szám alatti tömbbelsőtSportos egyetemi jubileumA Z generáció a digitális térben olvasMájus 23-án nyílik az V. GreenTech szakkiállításElőadás a művészet és pszichózis kapcsolatáról top 10
Zalai gólyamentés gyors összefogássalVisszaépült a Mérlegház, felavatták a várvédő katona szobrátRetro majális a zalaegerszegi AlsóerdőnMesehős program a nagyszülők védelmébenMindig is nagycsaládot tervezettElőadás a művészet és pszichózis kapcsolatárólZalaegerszegre látogatott Magyar Péter, a TISZA Párt alelnökeBalesetveszélyes járda újult meg a PáterdombonPosztumusz díszpolgári cím Gábor Miklós színművésznek Polgárőrök nyílt napja Ebergényben