Vezető hírek
Lerakták a Boldogasszony-kápolna alapkövét
Mivel Makovecz Imre 2011-ben elhunyt, sokáig úgy látszott, hogy csak terv marad a Gébárti-tó alatti domboldalra megálmodott kápolna. Közös összefogás eredményeképpen azonban most mégis megvalósulhat a beruházás – fogalmazott az alapkőletételen Balaicz Zoltán polgármester. Mint mondta: az építész csak skicceket, látványterveket hagyott hátra, így szükség volt arra is, hogy valaki elkészítse a tényleges kiviteli terveket. Ez Fülöp Tibor és csapata munkáját dicséri.
Makovecz Imre vázlattervei alapján épül fel
Ünnepélyesen letették a 68 négyzetméteres kápolna alapkövét
A fiatal építész volt a kezdeményezője és szervezője a Héttorony Fesztiválnak is, amelynek legfőbb célja Makovecz-hagyatékának és szellemiségének megőrzése, népszerűsítése. A kápolnáról készült első látványterveket néhány évvel ezelőtt a fesztivál keretében mutatták be először.
A Boldogasszony-kápolna építését az Emberi Erőforrások Minisztériuma 2016-ban 60 millió forinttal, 2017-ben pedig további 40 millió forinttal támogatta. Ez az összeg több magánszemély és vállalkozó adományával is kiegészül. Így hamarosan megindulhat az építkezés a tóparton. A kápolna 68 négyzetméter alapterületű, ovális, egyterű épület lesz, dongaboltozatra emlékeztető formai megoldással.
Fekete György 1 millió forintot adományozott a kápolna felépítésére
Fülöp Tibor építész hozzátette: maga az oltár, vagyis a templom belseje már a külső szemlélő számára is a központi eleme lesz az épületnek. Ide egy díszes lépcsősor vezet majd fel, a kápolnatérbe belépve pedig a fák lombkoronájára emlékeztető szerkezeti megoldásokkal találkozhat a betérő.
A tervezők és az ötletgazdák remélik, hogy egy közkedvelt szakrális hellyé válik majd az ökumenikus kápolna.
Vigh László, Balaicz Zoltán, Fekete György és dr. Sifter Rózsa a támogatókkal valamint a kápolna tervezőjével
Az alapkőletételen jelen volt Vigh László országgyűlési képviselő és Fekete György, az MMA tiszteletbeli elnöke, a város díszpolgára is, akik szintén üdvözölték a kápolna megépítését. A ceremónia részeként Balaicz Zoltán emléklapot adott át Fülöp Tibor építésznek a kiviteli tervek elkészítéséért, valamint a jelen lévő segítőknek, támogatóknak: így dr. Buksa Ildikónak, Fekete Györgynek, továbbá Dóra János, és Horváth Tihamér vállalkozóknak. Az alapkő letétele előtt a kápolna területét Stróber László apátplébános áldotta meg.
Stróber László plébános áldotta meg a területet
Az eseményen elhangzott: az imahely jól kiegészíti majd a város vallási és turisztikai attrakcióit, illetve szervesen kapcsolódhat a folyamatban lévő idegenforgalmi fejlesztésekhez is.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Új parkolók a zalaegerszegi Jákum utcábanZalaegerszegen járt Cseh Katalin EP-képviselő Új parkoló épül a Platán soronBalesetveszélyes járda újult meg a PáterdombonZalaegerszegre látogatott Magyar Péter, a TISZA Párt alelnökeÚtszegély- és járdafelújítás ZalaegerszegenKonferencia a 19-20. századi szórakozási lehetőségekrőlBefejeződött az alsóerdei kerékpárút szabadidőpark és Sugár utca közötti szakaszának felújítása Hétfőtől útburkolat és parkolóépítés kezdődik a KertvárosbanSajtótájékoztatót tartott a DK-Momentum szövetség Zalaegerszegen -
rovatunk hírei
Sarki fényről, napkitörésről Bánfalvi PéterrelMegemlékezés a zalaegerszegi Ho Si Minh szobornálPajtamozi és orgonakoncertek a Göcseji FalumúzeumbanHuszti Bernadett operaénekes a Lokálpatrióta KlubbanVédett természeti érték a zalaegerszegi Deák tér és a csácsi arborétumFelújították a Köztársaság útja 87-89 szám alatti tömbbelsőtSportos egyetemi jubileumA Z generáció a digitális térben olvasMájus 23-án nyílik az V. GreenTech szakkiállításElőadás a művészet és pszichózis kapcsolatáról top 10
Zalai gólyamentés gyors összefogássalVisszaépült a Mérlegház, felavatták a várvédő katona szobrátRetro majális a zalaegerszegi AlsóerdőnMesehős program a nagyszülők védelmébenMindig is nagycsaládot tervezettElőadás a művészet és pszichózis kapcsolatárólZalaegerszegre látogatott Magyar Péter, a TISZA Párt alelnökeBalesetveszélyes járda újult meg a PáterdombonPosztumusz díszpolgári cím Gábor Miklós színművésznek Polgárőrök nyílt napja Ebergényben