Vezető hírek
Építészeti Nívódíjat kapott Darabos Géza
Közösségépítés a cél
Az ünnepi rendezvényen Bertók Sándor beszélt a 250 tagú kamara működéséről, megemlékezett Trajer Ferenc volt megyei elnökről, aki a közelmúltban hunyt el és a kamara alapszabálya szerint, mint alelnöknek neki kellett átvennie az elnöki tisztséget. Helyére Agg Ferenc építészt választották. Mint az új elnök fogalmazott, változtatni szeretnének a köztestület eddigi tevékenységében. Kijelölték a célokat, ezek között a legfontosabb a közösségépítés, nyitás nemcsak a tagság, hanem a szélesebb szakma, a kivitelezők, az önkormányzatok, a sajtó és a lakosság felé. Szólt arról is, hogy az építészeti nívódíjra mindig tavasszal írják ki a pályázatot a zalai építészkamara tagjai számára.
Bali Zoltán, Darabos Géza és Bertók Sándor
Bali Zoltán gratulált a díjazottnak, majd arról beszélt, hogy a kamara és az önkormányzat közötti kapcsolatban számos lehetőség van, hiszen a cél közös: az élhető környezet megteremtése, fenntartása mellett nem mindegy hogy milyen minőségű a városban az épített környezet. Aktív együttműködésre számít a jövőben.
Büszkék az új épületre, melyet az intézménybe járó mintegy ezer gyerek is szeret és kihasznál – fogalmazott Tóth Gábor, a Mindszenty iskola igazgatója és megjegyezte: komoly kihívás volt az építkezés, de végül egy világszínvonalú csarnoknak örülhetnek.
Végül Darabos Géza kivetítőn és fotókon mutatta be a Mindszenty-iskola sportcentrumát.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Új parkolók a zalaegerszegi Jákum utcábanZalaegerszegen járt Cseh Katalin EP-képviselő Új parkoló épül a Platán soronBalesetveszélyes járda újult meg a PáterdombonZalaegerszegre látogatott Magyar Péter, a TISZA Párt alelnökeÚtszegély- és járdafelújítás ZalaegerszegenKonferencia a 19-20. századi szórakozási lehetőségekrőlBefejeződött az alsóerdei kerékpárút szabadidőpark és Sugár utca közötti szakaszának felújítása Hétfőtől útburkolat és parkolóépítés kezdődik a KertvárosbanSajtótájékoztatót tartott a DK-Momentum szövetség Zalaegerszegen -
rovatunk hírei
Sarki fényről, napkitörésről Bánfalvi PéterrelMegemlékezés a zalaegerszegi Ho Si Minh szobornálPajtamozi és orgonakoncertek a Göcseji FalumúzeumbanHuszti Bernadett operaénekes a Lokálpatrióta KlubbanVédett természeti érték a zalaegerszegi Deák tér és a csácsi arborétumFelújították a Köztársaság útja 87-89 szám alatti tömbbelsőtSportos egyetemi jubileumA Z generáció a digitális térben olvasMájus 23-án nyílik az V. GreenTech szakkiállításElőadás a művészet és pszichózis kapcsolatáról top 10
Zalai gólyamentés gyors összefogássalVisszaépült a Mérlegház, felavatták a várvédő katona szobrátRetro majális a zalaegerszegi AlsóerdőnMesehős program a nagyszülők védelmébenMindig is nagycsaládot tervezettElőadás a művészet és pszichózis kapcsolatárólZalaegerszegre látogatott Magyar Péter, a TISZA Párt alelnökeBalesetveszélyes járda újult meg a PáterdombonPosztumusz díszpolgári cím Gábor Miklós színművésznek Polgárőrök nyílt napja Ebergényben