Vezető hírek
Elismeréseket adtak át az Idősek Napján
Szeretet, gondoskodás, odafigyelés
A megnyitón több elismerést is átadtak, az idei évben az Idősbarát Polgármester díjat hárman vehették át. Mint dr. Kocsis Gyula fogalmazott, az elmúlt években ezt az elismerést csak egy személy kapta, de a koronavírus-járvány idején a kisebb települések vezetői a hivatali munkájukon túl segítették a rászoruló időseket. Erőfeszítéseikre tekintettel Csatlós Csilla (Bázakerettye), Csárdi Tamás (Zalakomár), és Kozma Gábor (Kisgörbő) kapta meg a díjat.
A rendezvényen Balaicz Zoltán polgármester is köszöntötte a megjelent nyugdíjasklubok képviselőit. Az Idősek Világnapjának az üzenetéről szólt, hogy menyire fontosak azok az emberek, akik évtizedeken keresztül dolgoztak gyermekükért, unokáikért. Ezért szeretetet, gondoskodást és odafigyelést érdemelnek a fiatalok részéről. Az idősek számíthatnak ránk, mondta a polgármester. Vigh László országgyűlési képviselő köszöntőjében többek között kiemelte: ha valaki végig gondolja mi mindent tett az életében, mennyi értéket teremtett, büszke lehet munkájára.
A nyugdíjasok találkozóját a Cserszegtomaji Tátika Népdalkör műsora nyitotta meg, a köszöntők után további kulturális programok várták a résztvevőket.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Új parkolók a zalaegerszegi Jákum utcábanZalaegerszegen járt Cseh Katalin EP-képviselő Új parkoló épül a Platán soronBalesetveszélyes járda újult meg a PáterdombonZalaegerszegre látogatott Magyar Péter, a TISZA Párt alelnökeÚtszegély- és járdafelújítás ZalaegerszegenKonferencia a 19-20. századi szórakozási lehetőségekrőlBefejeződött az alsóerdei kerékpárút szabadidőpark és Sugár utca közötti szakaszának felújítása Hétfőtől útburkolat és parkolóépítés kezdődik a KertvárosbanSajtótájékoztatót tartott a DK-Momentum szövetség Zalaegerszegen -
rovatunk hírei
Sarki fényről, napkitörésről Bánfalvi PéterrelMegemlékezés a zalaegerszegi Ho Si Minh szobornálPajtamozi és orgonakoncertek a Göcseji FalumúzeumbanHuszti Bernadett operaénekes a Lokálpatrióta KlubbanVédett természeti érték a zalaegerszegi Deák tér és a csácsi arborétumFelújították a Köztársaság útja 87-89 szám alatti tömbbelsőtSportos egyetemi jubileumA Z generáció a digitális térben olvasMájus 23-án nyílik az V. GreenTech szakkiállításElőadás a művészet és pszichózis kapcsolatáról top 10
Zalai gólyamentés gyors összefogássalVisszaépült a Mérlegház, felavatták a várvédő katona szobrátRetro majális a zalaegerszegi AlsóerdőnMesehős program a nagyszülők védelmébenMindig is nagycsaládot tervezettElőadás a művészet és pszichózis kapcsolatárólZalaegerszegre látogatott Magyar Péter, a TISZA Párt alelnökeBalesetveszélyes járda újult meg a PáterdombonPosztumusz díszpolgári cím Gábor Miklós színművésznek Polgárőrök nyílt napja Ebergényben