Vezető hírek
Együttműködés és kisbuszok adományozása
Tusnádfürdő és Orbányosfa, valamint Nemesapáti és Misefa között
Butyka Zsolt, Mérnyei Sándor, Zsigmond Barna Pál, Nagy Bálint, Sifter Róbert és Dósa Elek Levente
A rendezvényen köszöntőt mondott Nagy Bálint, a térség országgyűlési képviselője, közlekedési államtitkár. Beszédében kiemelte, az erdélyi településekkel való együttműködés mindig örömteli, mert erősíti a határon belüli és kívüli magyarok összetartozását. Mint mondta, a testvértelepülési megállapodás mellett ennek szép példája a használt, de még jó állapotú falubuszok átadása Tusnádfürdőnek. Ezt a lehetőséget a Magyar Falu Program biztosítja, amit Magyarország kormánya a vidék, a falvak, a kistelepülések felemelése érdekében hozott létre. Az infrastrukturális fejlesztések mellett falubuszra is lehet pályázni. Így kapott Nemesapáti és Misefa is új járművet, és fel tudta ajánlani a régit az erdélyi városnak.
A nemzet összekapaszkodása nyilvánul meg az együttműködési megállapodás aláírásával, hangsúlyozta Zsigmond Barna Pál. A határon túli magyar közösségek hatékony támogatásáért felelős miniszteri biztos kiemelte, a vidékfejlesztési támogatásokból jut a határon túl élő magyar közösségeknek, amit jól példáz a falubuszok átadása.
Tusnádfürdő küldöttsége nevében Butyka Zsolt polgármester köszönte meg a Nemesapáti által számukra felajánlott Volkswagen kisbuszt. Mint mondta, örömteli ez a nap az életükben, mert a testvértelepülési szerződés megkötésével még inkább érezhetik azt, hogy hazajöttek. Dósa Elek Levente, a Pro Szent Anna Egyesület ügyvezető igazgatója úgy fogalmazott, számukra hétköznapi realitás az, hogy a történelem elszakította őket az anyaországtól, de azt az érzést nem vehetik el tőlük soha, amit éreznek iránta. Mint mondta, a Szent Anna-tó és környéke értékeinek megóvására szövetkezett egyesületük örömmel veszi használatba a Misefától kapott Opel kisbuszt.
Mérnyei Sándor, Nemesapáti polgármestere és Sifter Róbert, Misefa polgármestere köszönetét fejezte ki annak okán, hogy a Magyar Falu Program révén módjukba áll átadni a járműveket Tusnádfürdő számára.
Az ünnepség végén Kocsisné Varga Judit, Orbányosfa polgármestere és Butyka Zsolt, Tusnádfürdő városvezetője aláírta az együttműködési megállapodást. Az orbányosfai küldöttség 2012-ben járt először Tusnádfürdőn, ahol részt vettek az erdélyi város gasztrofesztiválján. Kapcsolatuk akkor kezdődött, amit most megerősítenek a szerződéssel, mondta Kocsisné Varga Judit.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Új parkolók a zalaegerszegi Jákum utcábanZalaegerszegen járt Cseh Katalin EP-képviselő Új parkoló épül a Platán soronBalesetveszélyes járda újult meg a PáterdombonZalaegerszegre látogatott Magyar Péter, a TISZA Párt alelnökeÚtszegély- és járdafelújítás ZalaegerszegenKonferencia a 19-20. századi szórakozási lehetőségekrőlBefejeződött az alsóerdei kerékpárút szabadidőpark és Sugár utca közötti szakaszának felújítása Hétfőtől útburkolat és parkolóépítés kezdődik a KertvárosbanSajtótájékoztatót tartott a DK-Momentum szövetség Zalaegerszegen -
rovatunk hírei
Zalaegerszegi Alter-Pop Akusztik by AndalgóKis templom, nagy élmény. Orgonakoncert a Göcseji FalumúzeumbanAlkotói kísérletek a "magasművészet" és a popkultúra keresztmetszetében"Z" GENERÁCIÓ - Zalaegerszegi Ady- iskola gimnáziumi tanulóinak kiállításaTudományos Stand Up Estek - Mesterséges intelligenciaMancsos Kavalkád - Kutyás családi napMűvészet és pszichózis - Skizoid alkotókSANCTUM - Ki viszi át a szerelmet? - Lutter Imre, Huzella PéterTájházak és szabadtéri gyűjtemények napjaSzeress a kertben lenni! Előadás Szomoru Miklóssal top 10
Zalai gólyamentés gyors összefogássalVisszaépült a Mérlegház, felavatták a várvédő katona szobrátRetro majális a zalaegerszegi AlsóerdőnMesehős program a nagyszülők védelmébenMindig is nagycsaládot tervezettElőadás a művészet és pszichózis kapcsolatárólZalaegerszegre látogatott Magyar Péter, a TISZA Párt alelnökeBalesetveszélyes járda újult meg a PáterdombonPosztumusz díszpolgári cím Gábor Miklós színművésznek Polgárőrök nyílt napja Ebergényben