Vezető hírek
Céltudatosan Nova nagyságáért
Karbantartó eszközök beszerzésére is nyertek forrást
– Ebben a kérdésben, minden tőlünk telhetőt megtettünk. a lakosságnak már tavasszal osztottunk maszkot. Márciusban bezártuk az iskolát, az óvodát, a művelődési házat és a sportcentrumot. A második hullámban ezekre a drasztikus lépésekre nem került sor. A bölcsőde és óvoda az óv intézkedéseket betartva, rendesen működik. A tíz fős, alsó tagozatosakat okító iskolánk dolgozói teszik a dolgukat. A faluban, a sportcentrumban rendezvényeket nem tarthatunk. A művelődési ház bezárására rendelet kötelezett minket. A polgármesteri hivatal minden munkavállalója a helyén van. A hivatalba belépni. csak maszkban szabad azoknak, akiknek sürgős elintéznivalója akad.
– Sikerült-e megragadniuk a Magyar falu és a Leader programok lehetőségeit?
– A pályázatok figyelésére felkért munkatársaim nagyon aktívak, ügyesek. December derekán értesítettek, hogy mintegy 31 millió forint összeget nyertünk a belvíz és csapadékvíz belterületi elvezetésének megoldására. A külterületi részekről, északról déli irányban bezúduló víz elvezetése eddig körülményes volt, lakóházak közötti magánterületeket is érint ez a probléma. A pályázatnak köszönhetően hamarosan megoldódik ez a gondunk, a mederlapozás és árokszélesítés után háborítatlanul és sokkal gyorsabban tud majd elfolyni a csapadékvíz. Az orvosi rendelő és a háziorvosi lakás felújításán már túl van a falu, de az orvostechnikai eszközfejlesztésre, a fertőtleníthető asztalok, székek és egyéb berendezések beszerzése a Magyar Falu Projekt keretébe történt még. A külterületi utak javítására is nagy gondot fordítunk, egyelőre tartaléklistára került ez a fejlesztés. Akárcsak a közösségi gyermekjátszótér megújítása, de az óvodai udvar fejlesztése megvalósult ebben az évben. Az önkormányzatnak helyet biztosító épület szigetelése és modernizálása is e program forrásaira számítottunk, de majd jövőre sorra kerülhet. Pályázati forrásból épül járda és tetőt kap a szolgálati lakás.
A TOP-os pályázatnak köszönhetően a helyi fő utcán két buszöböl újult meg és kerékpár út épült. E pályázat részként jelentősen javult a karbantartó gépparkunk. Májusban elindítottuk és hamar közkedvelt lett a település új szociális szolgáltatása: a falugondnoki szolgálat. December közepétől már hadrendbe állt a pályázati pénzből frissen vásárolt kisbusz. Ezzel szállítjuk a szakorvosi beutalóval rendelkező időseket szakrendelésekre, és majd Lentibe úszásoktatásra az alsós diákjainkat. A Göcsej Szíve Dalkör tagjainak fellépésekre, a focistáink idegenben történő mérkőzésre jutása könnyebb lesz.
A Leader program keretében két harangláb megújítását szeretnénk elérni a remélt 7 milliós támogatásból. Mind a Salomfai-hegyen, mind a Zágorhidán feltalálható, tájegységünkre jellemző ácsolt építményre kincsként tekintünk. Az Alsó-hegyi részen a fából készült kilátót szintén fel kell újítani. A Salomfai Felső-hegy villamosítására lépéseket tettünk, mert több éve kérik ezt a tulajdonsok. Akad olyan hegyi terület, ahol van ugyan elektromos áram, de a vezetékes ivóvíz még hiányzik, ezért ezt a beruházást is el kell majd indítani.
– Mire futotta a saját erő?
– Önerőből elvégeztük a szennyvíztelep tetőjavítását, az orvosi rendelő épületének lapos tető cseréjét, szeptemberben pedig egy jóléti víztározó építésébe fogtunk. A nettó 66 milliós, az Erdőalja Horgászegyesület kezdeményezését megtestesítő, két hektárt érintő, jelenleg félkész állapotú beruházást jövő tavaszra szeretnénk készre jelenteni. A mindennapok része: a tereprendezés, az útjavítás, a virágosítás, a közterületek rendben tartása. Számos társadalmi munkát szerveztünk. Kitisztítottuk a bolt melletti területet, felújítottuk a volt mozigépházat, de felszámoltunk több a településen illegálisan kialakított szemétlerakót is.
Németh József és Vigh László az új autóval
– Jelent-e gondot az intézményfenntartás?
– A hazai bútoripar legfontosabb szereplői közé tartozó, kárpitos bútorokat, matracokat és ágyakat készítő helyi üzemmel jó partneri kapcsolatot építettünk ki. Ha az iparűzési adót nem vonják el tőlünk, akkor reméljük nem lesz probléma. Az önkormányzati tulajdonú és a KLIK fenntartásában működő iskola udvarának kaszálására és környezetének rendben tartására mindig gondot fordítunk. A Páka gesztorságával működő bölcsi-ovi üzemeltetése sem jelenthet számunkra elviselhetetlen terhet.
– Mi újság a programok, rendezvények terén?
– A szokásosan november végén tartott idősek napja idén elmaradt, de az aprósüteményeket, gyümölcsöt, kávét, teát, bort, mézet tartalmazó ajándékcsomagot minden hatodik ikszét betöltő szépkorúnak házhoz vittük a munkatársakkal és a képviselőtársaimmal. Az óvodások műsorából, a tanulók szavalataiból, az általam elmondott köszöntőből egy kisfilm készült, amit a Kerka tévén sokszor bemutattak. A mintegy 800 lelkes faluban 119 fő tartozik a 0-tól 14 éves korosztályhoz. A Nováért és Gyermekeinkért Alapítvány jóvoltából 6 Mikulás és 12 krampusz vitte ki a télapó csomagokat. Karácsonyra mindenki kap vásárlási utalványt és a település természeti és épített értékeit fotóval bemutató, hajtogatható fali naptárat. A rászorulókat felfűrészelt tűzifával, ebéddel is segítjük. Sokat teszünk azért, hogy Nován minden itt élő jól érezze magát!
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Balesetveszélyes járda újult meg a PáterdombonZalaegerszegre látogatott Magyar Péter, a TISZA Párt alelnökeÚtszegély- és járdafelújítás ZalaegerszegenKonferencia a 19-20. századi szórakozási lehetőségekrőlBefejeződött az alsóerdei kerékpárút szabadidőpark és Sugár utca közötti szakaszának felújítása Hétfőtől útburkolat és parkolóépítés kezdődik a KertvárosbanSajtótájékoztatót tartott a DK-Momentum szövetség ZalaegerszegenÚtfejlesztés és útjavítás a Vakaros-hegyenMind a 12 zalaegerszegi választókerületben indít képviselőjelöltet az EZEHétfőn reggel két helyszínen is felújítás kezdődik Zalaegerszegen -
rovatunk hírei
Új integrált intézmény a fogyatékkal élőknekErősíthető sorstársi kapcsolatSikeres pályázat a ZalaszentivánonFél karral lett világbajnok sportoló PéterEgy rendhagyó könyvZalaegerszegre látogattakIgricfesztivál NagykanizsánJimi, az örökmozgóKötetben a képzési tapasztalatokA közös dalolás örömére top 10
Zalai gólyamentés gyors összefogássalVisszaépült a Mérlegház, felavatták a várvédő katona szobrátRetro majális a zalaegerszegi AlsóerdőnMindig is nagycsaládot tervezettMesehős program a nagyszülők védelmébenElőadás a művészet és pszichózis kapcsolatárólZalaegerszegre látogatott Magyar Péter, a TISZA Párt alelnökePosztumusz díszpolgári cím Gábor Miklós színművésznek Polgárőrök nyílt napja EbergénybenAz új nyílászárók beépítésénél tart az egykori ruhagyár épületének fejlesztése