Vezető hírek
Anyaság és testvérérkezés
Ez alkalomból kora esti, nyílt előadásoknak nyitotta meg kapuit a szálloda két fő témában. Az anyaság megéléséről dr. Varga Katalin pszichológus, az ELTE professzora mesélt, Andrek Andrea pszichológus pedig a testvér családba érkezésének témakörét járta körül.
Pszichológiai előadások Hévízen
A Magyar Pre-, és Perinatális Orvostudományi és Pszichológiai Társaság (MPPOPT) és az ELTE Affektív Pszichológiai Tanszék közreműködésével zajló konferencián mintegy félszáz édesanya, védőnő, egészségügyi szakdolgozó vett részt. A tanszékvezető hipnoterapeuta az előadásában azt a vezérkérdést járta körül, hogy milyen hosszú távú hatásai lehetnek a szülés-születés minőségének mind a gyereket, mind az anyát, mind pedig kettejük kapcsolatát és az egész családot érintően. Az érdeklődök megismerhették, hogyan befolyásolják ennek a közös eseménynek a körülményei és megélése az ismerkedés és érzelmi összehangolódás gördülékenységét, az anyaság kibontakozását, a válaszkész szülői reakció kialakulását, az anya-gyermek kapcsolat minőségét.
A tanszékvezető elmondta: az anyaság megélése nem jön magától, nem automatikus folyamat. Az anya jó esetben örömet talál abban, hogy gondoskodik a gyámoltalan utódjáról. Az újszülött ugyanis hosszú időn át mély, alapos, testi-lelki-szellemi gondoskodást igényel. Ha mindez pozitív motivációs érzelmi körökre hangoltan történik, akkor nincsen baj. Az anyaságot beindító természetes biokémiai folyamatokat azért kell hagyni érvényesülni, hogy örömteli legyen az anyaság megélése.
A MPPOPT alelnöke azon kérdésekre adott választ: mikor jöhet a következő testvér, van-e ideális korkülönbség a testvérek között, természetes jelenség, vagy nevelési hiba-e a testvérféltékenység, lehet-e egyformán szeretni a gyermekeinket, miként kell felkészíteni az idősebb csemetét a testvér érkezésére. A perinatális szaktanácsadó szerint az első gyermek születésének körülményeitől és élményétől függ leginkább, hogy az édesanya vállalkozik-e még további szülésre. A traumatikus élmény, akadályozó tényezőként jelentkezik és csak hosszú évek múlva gyógyulnak a lelki sebek úgy a kisbabánál, mint az édesanyjánál. Egy természetes szülési folyamat, egy háborítatlanság, az anya-gyermek egység szeparáció nélküli megtartottsága azt segíti, hogy az anya és gyermeke könnyebben, örömtelibb módon hangolódjon egymásra.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Új parkolók a zalaegerszegi Jákum utcábanZalaegerszegen járt Cseh Katalin EP-képviselő Új parkoló épül a Platán soronBalesetveszélyes járda újult meg a PáterdombonZalaegerszegre látogatott Magyar Péter, a TISZA Párt alelnökeÚtszegély- és járdafelújítás ZalaegerszegenKonferencia a 19-20. századi szórakozási lehetőségekrőlBefejeződött az alsóerdei kerékpárút szabadidőpark és Sugár utca közötti szakaszának felújítása Hétfőtől útburkolat és parkolóépítés kezdődik a KertvárosbanSajtótájékoztatót tartott a DK-Momentum szövetség Zalaegerszegen -
rovatunk hírei
Sarki fényről, napkitörésről Bánfalvi PéterrelMegemlékezés a zalaegerszegi Ho Si Minh szobornálPajtamozi és orgonakoncertek a Göcseji FalumúzeumbanHuszti Bernadett operaénekes a Lokálpatrióta KlubbanVédett természeti érték a zalaegerszegi Deák tér és a csácsi arborétumFelújították a Köztársaság útja 87-89 szám alatti tömbbelsőtSportos egyetemi jubileumA Z generáció a digitális térben olvasMájus 23-án nyílik az V. GreenTech szakkiállításElőadás a művészet és pszichózis kapcsolatáról top 10
Zalai gólyamentés gyors összefogássalVisszaépült a Mérlegház, felavatták a várvédő katona szobrátRetro majális a zalaegerszegi AlsóerdőnMesehős program a nagyszülők védelmébenMindig is nagycsaládot tervezettElőadás a művészet és pszichózis kapcsolatárólZalaegerszegre látogatott Magyar Péter, a TISZA Párt alelnökeBalesetveszélyes járda újult meg a PáterdombonPosztumusz díszpolgári cím Gábor Miklós színművésznek Polgárőrök nyílt napja Ebergényben