Vezető hírek
Élelmiszer-adomány rászoruló gyerekeknek
A küldés helyett a személyes átadást azért tartják fontosnak, mert így találkozhatnak az intézményben élő gyerekekkel, nevelőkkel és pedagógusokkal, akik már ismerősként fogadják őket – hangsúlyozta Sipos-Tompa János, a CO-OP Vasvár Kft. ügyvezető igazgatója. Elmondta, a Coop Segély Alapítvány és a CO-OP Hungary Zrt. a 2011-ben kezdte meg támogatási programját, melynek révén idén az Emberi Erőforrások Minisztériumával együttműködve, 7726 „különleges ellátást igénylő” gyermeknek juttat el országszerte 20 millió forint értékű 78 tonnányi alapélelmiszerekből álló adományt.
Sipos-Tompa János és Zimborás Béla
– A gyermekközintézmények támogatásával célunk, hogy ráirányítsuk a figyelmet a hátrányos helyzetű, különleges szükségletű gyermekek támogatásának fontosságára, a nevelésükben résztvevő intézmények munkatársainak áldozatos munkájára, valamint példát kívánunk mutatni más vállalatok számára is a további segítségnyújtásra – emelte ki.
Sipos-Tompa János kitért arra, hogy a magyar tulajdonú kereskedelmi vállalkozás életében a szolidaritás és a társadalmi felelősségvállalás mindig is nagy hangsúllyal bírt. Ebben elkötelezettséget érez 30 ezer munkavállalójuk is egyrészt az alapítvány lehetőségeinek gyarapításával, másrészt az adományok összeállításában. A CO-OP nemcsak gyermekintézményeket, de helyi közösségeket, így sport- és kulturális egyesületeket is támogat. A társadalmi felelősségvállalás jegyében idén 12. alkalommal rendezik meg a Coop Rally-t, a kiváló magyar termékek vásárlása és fogyasztására való ösztönzés jegyében. A CO-OP emellett 1996 óta támogatja Magyar Olimpiai Bizottságot, annak gyémánt fokozatú főtámogatója.
Zimborás Béla igazgató-helyettes, az intézményfenntartó Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság Zala Megyei Kirendeltségének nevében fejezze ki köszönetét az adományért. Beszélt arról, hogy az elmúlt években a gyermekotthon és a helyi közösség kapcsolata szorosabbá vált. Ez támasztja alá, hogy az itt élő gyerekek az önkormányzat által szervezett jótékonysági rendezvények kedvezményezettjei lehettek. Mint fogalmazott, mindez a gyerekek iránti törődés kifejezése az érdekükben végzett munka elismerése mellett. A gyermekvédelmi ellátásban jelenleg közel 460 gyermek részesül a megyében, közülük 185 különleges ellátást (mert tartósan beteg, fogyatékkal élő, valamint három év alatti) igényel. Mivel ők legrászorultabbak, ő nevelőszüleik illetve maga az otthon kapja az adományt.
Háttul: Zimborás Béla, Tolvaj Márta, dr. Koczka Csaba, Sipos-Tompa János és Lőrincz Brigitta, az intézmény szakmai vezetője
A segítség jelentősége abban is rejlik, az intézmény költségvetésében felszabaduló forrást más célokra tudják fordítani a gyerekek érdekében, fűzte hozzá Tolvaj Márta, Zalaegerszeg alpolgármestere, aki a város nevében mondott köszönetet az élelmiszer-adományért.
A hivatal csak korlátozott eszközökkel rendelkezik, ezért öröm mindig, ha egy cég önkéntesen vállalja fel a rászorulók támogatását, méltatta a CO-OP elhivatottságát dr. Koczka Csaba, a Zalaegerszegi Járási Hivatal hivatalvezetője.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Zalaegerszegen járt Cseh Katalin EP-képviselő Új parkoló épül a Platán soronBalesetveszélyes járda újult meg a PáterdombonZalaegerszegre látogatott Magyar Péter, a TISZA Párt alelnökeÚtszegély- és járdafelújítás ZalaegerszegenKonferencia a 19-20. századi szórakozási lehetőségekrőlBefejeződött az alsóerdei kerékpárút szabadidőpark és Sugár utca közötti szakaszának felújítása Hétfőtől útburkolat és parkolóépítés kezdődik a KertvárosbanSajtótájékoztatót tartott a DK-Momentum szövetség ZalaegerszegenÚtfejlesztés és útjavítás a Vakaros-hegyen -
rovatunk hírei
Sarki fényről, napkitörésről Bánfalvi PéterrelMegemlékezés a zalaegerszegi Ho Si Minh szobornálPajtamozi és orgonakoncertek a Göcseji FalumúzeumbanHuszti Bernadett operaénekes a Lokálpatrióta KlubbanVédett természeti érték a zalaegerszegi Deák tér és a csácsi arborétumFelújították a Köztársaság útja 87-89 szám alatti tömbbelsőtSportos egyetemi jubileumA Z generáció a digitális térben olvasMájus 23-án nyílik az V. GreenTech szakkiállításElőadás a művészet és pszichózis kapcsolatáról top 10
Zalai gólyamentés gyors összefogássalVisszaépült a Mérlegház, felavatták a várvédő katona szobrátRetro majális a zalaegerszegi AlsóerdőnMesehős program a nagyszülők védelmébenMindig is nagycsaládot tervezettElőadás a művészet és pszichózis kapcsolatárólZalaegerszegre látogatott Magyar Péter, a TISZA Párt alelnökeBalesetveszélyes járda újult meg a PáterdombonPosztumusz díszpolgári cím Gábor Miklós színművésznek Polgárőrök nyílt napja Ebergényben