Vezető hírek
A költségvetéstől a gébárti tulajdonviszonyokig
ZEGINFO – Balaicz Zoltán polgármesterrel
Az iparűzési adóbevétel magasabb összegű a vártnál a város gazdasági növekedésének köszönhetően. Ezenkívül az elmúlt hónapokban sikeresen szerepelt az önkormányzat az andráshidai minibölcsőde megvalósítására kiírt pályázaton (240 millió forint támogatás), valamint a teskándi kerékpárút megépítésére kiírt pályázaton (937 millió forint) is. A képviselők tájékoztatást kaptak az idei év első félévének gazdálkodásáról. Balaicz Zoltáén polgármester jelezte, a pluszként befolyó összegeket nem használják fel, tartalékba helyezik, mert szükség lehet rá a kritikus 2023-as évben.
Elhangzott: negyedik alkalommal ír ki pályázatot az önkormányzat a VII. számú házi gyermekorvosi praxisra, de eddig egyetlen háziorvos sem jelentkezett. Ismét pályázatot írtnak ki a Göcseji Múzeum új szárnyában kávézó, és ajándékbolt üzemeltetésére, valamint a helyi termelői és kézműves piac épületében bisztró és sütöde működtetésére. Az első esetben a pályázatra nem volt jelentkező, a piacbisztrónál pedig visszalépés miatt kell pályázatot kiírni.
Illusztráció (Gébárti-tó; Fotó: pP)
A polgármester tájékoztatást adott a Gébárti-tó környékén elhelyezkedő fürdőkről és szabadidős létesítményekről, melyeket részben az önkormányzat, részben magánbefektetők hoztak létre több ütemben végrehajtott fejlesztésekkel. A közgyűlés úgy döntött, hogy az AquaCity üzemeltetése továbbra is önkormányzati kézben marad, Az AquaCityt kiszolgáló önkormányzati tulajdonú melegvizes termálkutak és hidegvizes kutak üzemeltetését a magáncégtől az önkormányzat veszi át. A Gébárti Tóstrand üzemeltetése a magáncégtől az önkormányzathoz kerül vissza, és az egyik önkormányzati cég lesz a működtető. A magántulajdonban lévő kempingtől pedig kerítéssel választják le az önkormányzati tóstrand területét. A szabadtéri termálfürdő üzemeltetése a magáncégtől szintén visszakerül azt önkormányzathoz, a termál fedett része továbbra is magánkézben marad. A szabadtéri termálstrand viszont átmeneti időre bezár.
Többször beszámoltunk róla, hogy az önkormányzat 670 millió forint pályázati támogatást nyert a Tesconál lévő körforgalom kétsávosítására (turbósítására). Balaicz Zoltán elmondta, elkészültek a megvalósíthatósági tanulmányok, melynek költségbecslése 1,7 milliárd forint. A város a hiányzó összeget nem tudja pótolni, ezért a közgyűlés úgy döntött, hogy ezt a projektet visszavonja. A felszabaduló összeget két másik, reálisan elérhető célra fordítják. A Gábárti-tónál a Hattyú büfé és a mellette lévő rossz állapotú faház bontása már régóta a célok között szerepel. Így most egy környezetbe illő új épület kerül megvalósításra. Emellett még a pénz másik feléből megépülhet a botfai városrészt bekötő kerékpárút.
A közgyűlés elfogadta a város 2021-2027-es Európai Uniós ciklusra vonatkozó TOP Plusz városfejlesztési programjának összetételét. A polgármester felhívta a figyelmet, hogy ebben a ciklusban kevesebb forrást használhatnak fel az önkormányzatok, mint a 2014-2020-as ciklusban. A következő években összesen 8,5 milliárdnyi forint fejlesztési pénz áll majd rendelkezésre, de fontos tudni, hogy ezt nem arra költi a város, amire akarja, hanem pontosan, százalékos arányban meg van határozva az Európai Unió által, hogy milyen célra és mennyit lehet költeni. Zalaegerszeg esetében gazdaságfejlesztésre, ipari park közműfejlesztésére, városi terek kialakítására, turisztikai célokra, ifjúságot, családokat célzó projektekre 4,744 milliárd forint jut. Bölcsődék, óvodák energetikai felújítására 800 millió forint. Humán programokra 200 millió forint, humán infrastruktúra fejlesztésre 1,763 milliárd, kerékpárút építésre pedig egymilliárd forint áll rendelkezésre.
Módosult a közterületek használatáról szóló önkormányzati rendelet is, utoljára 2013-ban változtak a közterületek használatára vonatkozó díjak, ezek egy része emelkedni fog.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Új parkolók a zalaegerszegi Jákum utcábanZalaegerszegen járt Cseh Katalin EP-képviselő Új parkoló épül a Platán soronBalesetveszélyes járda újult meg a PáterdombonZalaegerszegre látogatott Magyar Péter, a TISZA Párt alelnökeÚtszegély- és járdafelújítás ZalaegerszegenKonferencia a 19-20. századi szórakozási lehetőségekrőlBefejeződött az alsóerdei kerékpárút szabadidőpark és Sugár utca közötti szakaszának felújítása Hétfőtől útburkolat és parkolóépítés kezdődik a KertvárosbanSajtótájékoztatót tartott a DK-Momentum szövetség Zalaegerszegen -
rovatunk hírei
Zalaegerszegi Alter-Pop Akusztik by AndalgóKis templom, nagy élmény. Orgonakoncert a Göcseji FalumúzeumbanAlkotói kísérletek a "magasművészet" és a popkultúra keresztmetszetében"Z" GENERÁCIÓ - Zalaegerszegi Ady- iskola gimnáziumi tanulóinak kiállításaTudományos Stand Up Estek - Mesterséges intelligenciaMancsos Kavalkád - Kutyás családi napMűvészet és pszichózis - Skizoid alkotókSANCTUM - Ki viszi át a szerelmet? - Lutter Imre, Huzella PéterTájházak és szabadtéri gyűjtemények napjaSzeress a kertben lenni! Előadás Szomoru Miklóssal top 10
Zalai gólyamentés gyors összefogássalVisszaépült a Mérlegház, felavatták a várvédő katona szobrátRetro majális a zalaegerszegi AlsóerdőnMesehős program a nagyszülők védelmébenMindig is nagycsaládot tervezettElőadás a művészet és pszichózis kapcsolatárólZalaegerszegre látogatott Magyar Péter, a TISZA Párt alelnökeBalesetveszélyes járda újult meg a PáterdombonPosztumusz díszpolgári cím Gábor Miklós színművésznek Polgárőrök nyílt napja Ebergényben