Vezető hírek
A Felső-hegyen és Zágorhidán is megújult a harangláb
Napelemes kandelábereket is telepítettek
Németh József polgármester köszöntő beszédében kiemelte: régi terveket, valamint igényeket sikerült megvalósítani, amikor a képviselőtestület megalakult, zászlajára tűzte a rekonstrukciókat. A két haranglábra ráfért a felújítás, az állapotuk ugyanis az elmúlt mintegy kilencven esztendő alatt alaposan leromlott. Hozzátette: a Felső- hegyen 1936-ban, Zágorhidán pedig egy évvel később, 1937-ben öntöttek harangot. Elmondta: a tervek már 2020 augusztusában elkészültek, majd 2022-ben az önkormányzat mintegy tízmillió forintot nyert a Leader pályázaton, amihez öt százalék önerőt tett hozzá. A két harangláb felújításának teljes költsége több mint tizenötmillió forint volt.
Az összegből számos munkát végeztek el. Az épületek felújítása mellett egyebek között eszközöket szereztek be a település karbantartására, megoldották a belső kavicsfedést, földmunkákat, térkövezést végeztek, festettek, parkosítottak, s napelemes kandelábereket is telepítettek. A munkákat saját erőből, illetve helyi vállalkozók részvételével végezték el. A harangláb felújítás tervezője Kámán Zsolt építész, a kivitelező a Jozideck Kft. volt. A polgármester hozzátette: jelenleg újabb beruházás zajlik a területen, a villamos hálózatot építik a hegyen, a bekötést huszonhat gazda kérte, ami jól jelzi az igényeket.
A Felső-hegyi harangláb történetét Benczik Ferenc idézte fel, majd Vigh László, a térség országgyűlési képviselője, miniszteri biztos gratulált a rekonstrukciókhoz. Hangsúlyozta: Nova ismét szépült, gazdagodott, a haranglábak felújítása szép gondolat volt. Úgy fogalmazott, hogy a haranglábak felújítása egyben a közösség megtartását, összetartozását is erősíti. A szőlőhegyi gazdálkodással kapcsolatosan hozzátette: a föld kincs, s a jövőben még inkább az lesz. Azt kérte a gazdáktól, hogy ne adják el a birtokaikat, hanem tartsák meg azokat, hogy unokáik is termelhessenek majd.
Miután Nagy Tamás plébános megáldotta a haranglábat, az ünnepség Zágorhidán folytatódott. Ott dr. Petánovics Katalin, nyugalmazott keszthelyi néprajzkutató, a falu szülötte idézte fel a harangláb, illetve a harangozás történetét. Mint mondta, a győztes nándorfehérvári győzelem óta hozzátartozik a kultúránkhoz a (déli) harangszó. De a harangozás a történelem során sokszor segítette is a lakosságot vész esetén. A zágorhidai haranglábat Nagy Tamás áldotta meg.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Balesetveszélyes járda újult meg a PáterdombonZalaegerszegre látogatott Magyar Péter, a TISZA Párt alelnökeÚtszegély- és járdafelújítás ZalaegerszegenKonferencia a 19-20. századi szórakozási lehetőségekrőlBefejeződött az alsóerdei kerékpárút szabadidőpark és Sugár utca közötti szakaszának felújítása Hétfőtől útburkolat és parkolóépítés kezdődik a KertvárosbanSajtótájékoztatót tartott a DK-Momentum szövetség ZalaegerszegenÚtfejlesztés és útjavítás a Vakaros-hegyenMind a 12 zalaegerszegi választókerületben indít képviselőjelöltet az EZEHétfőn reggel két helyszínen is felújítás kezdődik Zalaegerszegen -
rovatunk hírei
Új integrált intézmény a fogyatékkal élőknekErősíthető sorstársi kapcsolatSikeres pályázat a ZalaszentivánonFél karral lett világbajnok sportoló PéterEgy rendhagyó könyvZalaegerszegre látogattakIgricfesztivál NagykanizsánJimi, az örökmozgóKötetben a képzési tapasztalatokA közös dalolás örömére top 10
Zalai gólyamentés gyors összefogássalVisszaépült a Mérlegház, felavatták a várvédő katona szobrátRetro majális a zalaegerszegi AlsóerdőnMindig is nagycsaládot tervezettMesehős program a nagyszülők védelmébenElőadás a művészet és pszichózis kapcsolatárólZalaegerszegre látogatott Magyar Péter, a TISZA Párt alelnökePosztumusz díszpolgári cím Gábor Miklós színművésznek Polgárőrök nyílt napja EbergénybenAz új nyílászárók beépítésénél tart az egykori ruhagyár épületének fejlesztése