Vezető hírek
Tóth József szürreális világa a színházban
A „Becsvölgye” alkalmából állította ki műveit az alkotó
A kiállítás a múlt heti Becsvölgye című előadás premierje alkalmából nyílt meg. Az autodidakta festőtől nem idegen a színház világa, hiszen a Hevesi Sándor Színház egyik alapítója volt, az első években díszletfestőként dolgozott.
A mostani tárlatra több mint negyven alkotását hozta el. Képei sokszor sötét tónusúak, a háttérből különleges, groteszk figurák bontakoznak ki, ez a kettőség egy különös drámaiságot ad műveinek. A hétköznapi figurák és tárgyak éppúgy foglalkoztatják, mint a szakralitás, ezen belül is a bibliai alakok. De utóbbiakat sem magasztosan „barokkos”, hanem sokkal inkább emberi valójukban, esendőségükben jeleníti meg.
Az alkotónak 2018-ban volt kiállítása Zalaegerszegen, akkor a Magyar Olaj- és Gázipari Múzeumban mutatta be műveit. A mostani kiállítás – melyet Winkler Ferenc muzeológus ajánlott az érdeklődők figyelmébe – április 7-ig látogatható a Hevesi Sándor Színház földszinti előterében.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Új parkolók a zalaegerszegi Jákum utcábanZalaegerszegen járt Cseh Katalin EP-képviselő Új parkoló épül a Platán soronBalesetveszélyes járda újult meg a PáterdombonZalaegerszegre látogatott Magyar Péter, a TISZA Párt alelnökeÚtszegély- és járdafelújítás ZalaegerszegenKonferencia a 19-20. századi szórakozási lehetőségekrőlBefejeződött az alsóerdei kerékpárút szabadidőpark és Sugár utca közötti szakaszának felújítása Hétfőtől útburkolat és parkolóépítés kezdődik a KertvárosbanSajtótájékoztatót tartott a DK-Momentum szövetség Zalaegerszegen -
rovatunk hírei
Sarki fényről, napkitörésről Bánfalvi PéterrelMegemlékezés a zalaegerszegi Ho Si Minh szobornálPajtamozi és orgonakoncertek a Göcseji FalumúzeumbanHuszti Bernadett operaénekes a Lokálpatrióta KlubbanVédett természeti érték a zalaegerszegi Deák tér és a csácsi arborétumFelújították a Köztársaság útja 87-89 szám alatti tömbbelsőtSportos egyetemi jubileumA Z generáció a digitális térben olvasMájus 23-án nyílik az V. GreenTech szakkiállításElőadás a művészet és pszichózis kapcsolatáról top 10
Zalai gólyamentés gyors összefogássalVisszaépült a Mérlegház, felavatták a várvédő katona szobrátRetro majális a zalaegerszegi AlsóerdőnMesehős program a nagyszülők védelmébenMindig is nagycsaládot tervezettElőadás a művészet és pszichózis kapcsolatárólZalaegerszegre látogatott Magyar Péter, a TISZA Párt alelnökeBalesetveszélyes járda újult meg a PáterdombonPosztumusz díszpolgári cím Gábor Miklós színművésznek Polgárőrök nyílt napja Ebergényben