Vezető hírek
Megújul Felsőrajk hivatala
– Az önkormányzati épület első tömbje kilencven évvel ezelőtt épült, majd később két újabb részt toldottak hozzá. Emiatt sem felelt meg a hivatalként való működésnek, nem beszélve arról, hogy az eltelt idő igencsak nagy nyomot hagyott rajta – kezdte a beszélgetést Czémán László polgármester. – Felújításával régi vágyunk teljesülhet, amit a Belügyminisztérium pályázatán elnyert 30 millió forintos támogatás tesz lehetővé. A projekthez eredetileg kevesebb önerőt terveztünk, ami a kivitelezés végére hét millió forintot is elérheti. A munkálatokat február elején kezdtük meg, falakig lebontva az épületet. A födém maradt, de új koszorút kapott, amelyre az új tető került.
Nemcsak szebb, de korszerűbb is lesz
Az egyik épületrész olyan rossz állapotban volt, hogy alá kellett szigetelünk. Az épület két irodával, előtérrel és teraszszal bővítettük, mintegy 90 négyzetméterrel, mely által 233 négyzetméterre nőtt alapterülete. Az összes infrastruktúrát kicseréltük, a fűtésrendszert, a víz-, gáz- és a villanyhálózatot. Újra lett vezetékelve a telefon- és az internethálózat is. A meglévő belső helyiségek átépítése során új férfi és női vizesblokkokat, valamint egy teakonyhát is kialakítottunk. Kívül-belül új nyílászárókat építettünk be, az épületet szigeteltük és vakoltuk.
Várhatóan november végére, december elejére fejezzük be az építkezést, magával a projekttel azonban csak 2019. december végére kell elszámolnunk. A beruházás miatt csak egy napot szünetelt a hivatal, amikor is átköltöztünk a község vendégházába, a Bakó Majorba. Az ügyfeleket jelenleg még itt fogadjuk, és remélhetőleg hamarosan a megújult önkormányzati hivatalunkban. A modern épületben nemcsak az ügyfélfogadás, de a hivatali munka optimális feltételei is biztosítottak, mivel minden osztály (az adó, a pénzügy, a gyámügy) külön helyiséget kap. Külön irodája lesz a jegyzőnek, a polgármesternek és a járási ügysegédnek is. Ez azért fontos, mert napi ügyfélforgalom elég nagy, hiszen Felső-rajkkal együtt öt település igazgatási feladatait látjuk el a közös önkormányzati hivatalban. Jövőre parkosítást és térkövezést is végzünk az épület körül, amellyel már most szebb, rendezettebb a faluközpontunk.
– A nyár más feladatot is hozott.
– Igen, az óvodakonyha felújításán is dolgoztunk, amit a tanév kezdetére fejeztünk be. A rekonstrukcióra 15 millió forintos pályázati támogatást nyertünk, melyből a víz-, a szennyvíz- és a villanyhálózatot cseréltük ki. Új járólapot és csempét építettünk be és kifestettük a falakat. Nyertünk egy másik pályázaton 1,2 millió forintot, melyből a páraelszívó rendszert alakítottuk ki, valamint újra cseréltük a kazánokat. A nagyobb összegű projekt eszközbeszerzést is lehetővé tett. A teljes fa bútorzatot savállóra cseréltük, továbbá új üstöt, gázzsámolyokat, dagasztógépet, villanysütőt, ipari gáztűzhelyt helyeztünk üzembe. Az óvodakonyha felújítása is önerővel vált teljessé, ami négy millió forintot tett ki. A kivitelezés ideje alatt a hahóti konyháról hoztuk az ebédet, hogy a nyári ingyenes gyermekétkeztetést és a szociális étkeztetést biztosítsuk. Az új konyhában augusztus 12-vel kezdődött meg a munka. Az új eszközök miatt szoros volt az átállás, ráadásul Hahótot is el kellett látni, mert két hétre leállt az ottani konyha.
– Külterületi utakkal kapcsolatban is adtak be pályázatot.
– Konzorciumban Alsórajkkal pályáztunk a külterületi utak karbantartását szolgáló gépbeszerzésre, melyen 27 millió forintot nyertünk. Egy modern, többféle kommunális feladat elvégzésére alkalmas traktort szeretnénk vásárolni a támogatásból, amelynek közbeszerzési eljárása már zajlik. A külterületi útjaink egyébiránt rendben vannak, csak a karbantartásuk nehéz, mert kevés a közfoglalkoztatott, ami most könnyebbé válik ezzel a munkagéppel.
– Mely pályázataik várnak elbírálásra?
– A ravatalozó felújítását régóta tervezzük, melynek megvalósítását a Leader-programra beadott pályázatunktól reméljük. A rekonstrukcióval az a célunk, hogy az épületet korszerűbbé illetve funkciójához méltóbbá tegyük. Összértékben olyan 8–10 millió forint körüli beruházással számolunk, hiszen az elnyerhető 6 millió forintos támogatáshoz önerőt is kell tennünk. A jövőt tekintve a kultúrház felújítására is sort kell kerítenünk. Van egy nagyon régi iskolaépületünk. Jó lenne, ha valamilyen módon megújulhatna, akár egy kisebb vállalkozás fejlesztésében, ami újabb munkahelyeket is teremthetne falunkban – mondta Czémán László polgármester.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Új parkolók a zalaegerszegi Jákum utcábanZalaegerszegen járt Cseh Katalin EP-képviselő Új parkoló épül a Platán soronBalesetveszélyes járda újult meg a PáterdombonZalaegerszegre látogatott Magyar Péter, a TISZA Párt alelnökeÚtszegély- és járdafelújítás ZalaegerszegenKonferencia a 19-20. századi szórakozási lehetőségekrőlBefejeződött az alsóerdei kerékpárút szabadidőpark és Sugár utca közötti szakaszának felújítása Hétfőtől útburkolat és parkolóépítés kezdődik a KertvárosbanSajtótájékoztatót tartott a DK-Momentum szövetség Zalaegerszegen -
rovatunk hírei
Sarki fényről, napkitörésről Bánfalvi PéterrelMegemlékezés a zalaegerszegi Ho Si Minh szobornálPajtamozi és orgonakoncertek a Göcseji FalumúzeumbanHuszti Bernadett operaénekes a Lokálpatrióta KlubbanVédett természeti érték a zalaegerszegi Deák tér és a csácsi arborétumFelújították a Köztársaság útja 87-89 szám alatti tömbbelsőtSportos egyetemi jubileumA Z generáció a digitális térben olvasMájus 23-án nyílik az V. GreenTech szakkiállításElőadás a művészet és pszichózis kapcsolatáról top 10
Zalai gólyamentés gyors összefogássalVisszaépült a Mérlegház, felavatták a várvédő katona szobrátRetro majális a zalaegerszegi AlsóerdőnMesehős program a nagyszülők védelmébenMindig is nagycsaládot tervezettElőadás a művészet és pszichózis kapcsolatárólZalaegerszegre látogatott Magyar Péter, a TISZA Párt alelnökeBalesetveszélyes járda újult meg a PáterdombonPosztumusz díszpolgári cím Gábor Miklós színművésznek Polgárőrök nyílt napja Ebergényben