Bérces Edit kanizsai katarzisa

Harminc évvel ezelőtt, 1987. augusztus 31-én a Zalaegerszeg–Nagykanizsa táv spontán lefutásával kezdődött az a tanári és sportkarrier, melynek során Bérces Edit összesen több száz tanítvány tanítása mellett az 50 kilométeres futástól kezdve a hatszáz kilométeres távig minden egyes ultramaratoni számban többszörösen megjavította a magyar csúcsokat. A zalai sportoló a 48 órás futásban Európa-, a 100 mérföldes, 200 kilométeres és a 24 órás ultrafutásban pedig világcsúcsokat döntött meg. A 100 kilométeres és a 24 órás ultramaratoni futáson aratott Európa-bajnoki és világbajnoki címeivel minden idők legeredményesebb magyar ultramaratoni futójává vált.

Zalaegerszeg – Nagykanizsa újrafutva 2017. augusztus 30.

Bérces Edit és Szittár Rudolf rajtja (Czeglédy András fotója)

Három hete, 2017. augusztus 30-án Bérces Edit ismét nekivágott a két zalai megyei jogú város virtuális, futás általi összekötéséhez. A rajt helyszíne: BGE Gazdálkodási Kar Zalaegerzseg, Gasparich utca 18/A , az egyetem főbejárata

A futás pártfogói mind más és más helyen és formában nyilatkoztak meg szerepükről: dr. Tóth Endre, fővédnök, a BGE GKZ jogelőd intézményének a Pénzügyi és Számviteli Főiskola Zalaegerszegi Intézetének alapító igazgatója már az indulás előtt kívánt jó utat Bérces Editek. A többi védnök, dr. Szász Péter, a Zalaszám Informatika ügyvezető igazgatója Sárhidán csatlakozott, Söjtöry Elvira, a szombathelyi Elvira Maratoni alapítója pedig Besenyőtől Fakospusztáig futott, így Bakon a Söjtör táblánál is volt lehetősége fényképezkedni. Fotósok is voltak bőven: Fonódi Tamás kerékpáron, Pezzetta Umberto, Szász András, Sztankovszky Julianna, Mikla Gyöngyi és Marton Tibor pedig autóval követte a jubileumi eseményt, hogy lencsevégre vegye a megörökítendő pillanatokat.

A nagykanizsai védnök, Balogh László igazgató a Batthyány Lajos Gimnázium bejáratánál frissítővel és ajándékkal fogadta az Egerszegről érkező Bérces Editet és Szittár Rudolfot.

Török Zoltán nyugalmazott református lelkész a BGE GKZ kapujánál, a Hajrá Edit! feliratú, munkatársi élőláncból álló plakátsor gyűrűjében áldásával erősítette meg a jubileumi futás résztvevőit. Kondákor Miklós, a Zalaegerszegi televízió operatőre görkorcsolyán hátramenetben vette lencsevégre a futás BGE kapujától az uszodáig szakaszát.

A korai hőségtől egy fa árnyékában meghúzódva figyelte a rajtot a legendás egerszegi atlétaedző Laczik Pál özvegye, Vali néni, aki nem tudta megtenni, hogy ne legyen ott személyesen legalább az indulásnál. Ugyancsak a rajt pillanatának megtekintésére érkezett Jakab Mariann, az Autista Sérültekért Zalában Alapítvány elnöke, dr. Tanai Miklós és dr. Benyó Mariann, a BGE GKZ Kommunikációs és Szaknyelvi Intézetének egykori vezetői is. Fehér Ferenc és Horváth Ákos, a Széchenyi Szakgimnázium testnevelői a munkaközösségi értekezletük előtt és után követték a futókat Zalaegerszeg és Bocfölde, valamint Zalaszentbalázs és Nagykanizsa között. Kovács Szilárd, a Zrínyi Gimnázium tanulója és Sándorfi Margitka stílszerűen a közös ismeretségi pontig, az uszodáig kísérte Editet.

A rajttól a módszertan tanszék matematikatanárai, Jámbor Balázs és Hornung Tamás egészen Besenyőig kísérte a Kanizsára tartó küldöttséget. A Zalaszám Informatika csapatát Farkas Olivér vezette, akihez a cég központjánál egy tucatnyi munkatárs csatlakozott. Volt, aki Sárhidáig futott.

Zsugyel Kornél Zalaegerszeg evangélikus lelkésze a reformáció 500 évfordulójára 1517 kilométernyi futás gyűjtésével készül, melyhez remek lehetőség volt kötetlen körülmények között Edittel futni egészen Hahótig. A református templom tárt kapukkal várta a futókat, ahol Hodánics Péter lelkész az ároni áldással erősítette meg útjukat a következőképpen: „Áldjon meg tégedet az Úr, és őrizzen meg tégedet. Világosítsa meg az Úr az ő orczáját te rajtad, és könyörüljön te rajtad. Fordítsa az Úr az ő orczáját te reád, és adjon békességet néked.” (4 Mózes 6:24-26)

A BGE GKZ friss nyugdíjas könyvtárosa, Gyarmatiné Simonffy Ágnes a Rózsák terén várta biztató szavakkal a csapatot. A Szent Rafael Kórház zárda utcai bejáratánál Halászné Bicsák Judit asszisztens mosolyával lepte meg a futókat. Besenyőben csatlakozott Söjtöry Elvira, a szombathelyi Elvira Maratoni futás alapítója, akit aztán Fakospusztán Lelovics Tünde, a szeptemberi maratoni megmérettetésére készülő fogorvos váltott.

Zala megye első ultrafutójával, Hári Gyulával Egerváron a fogorvosi rendelőben találkozott először még abban az időben, amikor futva járt Egerszegről Egervárra fogorvosi kezelésekre. Mint a kaposvári származású, de jelenleg Szombathelyen élő dr. Lelovics Tündétől megtudtuk, Edit fogorvosát, dr. Belléncs Lászlót éppen ő váltotta az egervári rendelőben húsz évvel ezelőtt, így az Tündének is volt egyéni oka az ünneplésre.

Czigányné Bancsik Edit és ikrei, Emma és Mátyás Zalaszentbalázs és Bocska között csatlakozott az addigra két főre, Editre és Szittár Rudolfra apadt ultrafutó társasághoz. A tíz éves Emma elmondta, hogy majd ő is szeretne maratoninál is hosszabb távokat futni, melyhez jó alapot adnak a jelenlegi tájfutó edzések is.

A tervek szerint Borsosné Nagy Mónika, a Kanizsai Futóklub elnöke Palintól kísérte volna az egerszegi küldöttséget a Batthyány Gimnáziumig, azonban a túl korai érkezés miatt többen lemaradtak a fogadásról. Így járt Ács László triatlonista ultrafutó és Fata József is, aki Bérces Edit legelső tanítványainak egyike. József a tervezett palini találkozás helyett már csak a Nagy-Magyarország- emlékműnél érte utol a világbajnok tanárt.

Czeglédy Éva, a palini iskola énektanára és kislánya, Hanna Borsosné Nagy Mónikával és kislányával, a tízéves Laurával együtt várta a célegyenesben az egerszegi futókat, akik között újra feltűnt Fehér Ferenc, a zalaegerszegi tájfutók edzője és Horváth Ákos ultrafutó testnevelő is.

A temetőben a futók ritmusa gyaloglásra váltott, majd Balogh László igazgató és Bérces Edit virágot és emlékszalagot helyeztek el elhunyt kollégáik és egykori igazgatójuk, Szebenyi Mária sírjára.

Zsurgyel Kornél, Bérces Edit, Fehér Ferenc, Söjtöry Elvira és Szittár Rudolf (Fonódi Tamás fotója)

A jubileumi futás résztvevői a következő módon nyilatkoztak az eseményről:

Dr. Tóth Endre, a zalaegerszegi főiskola (BGE GKZ jogelőd intézményének) alapító igazgatója: „Mindig csodáltam Edit kitartását, ahogy minden akadályt leküzdve végigcsinálta pályafutását, amellett kifogástalanul végezte munkáját és egyéb teljesítményét tanulásban és a tanításban is. Lenyűgöző volt szemlélni is az eredményességét. Persze tudom, a hosszútávfutók mindig magányosak.”

Dr. Szász Péter, a Zalaszám Informatika ügyvezető igazgatója, a világbajnok egyedülálló mecénása: „ Mialatt Sárhidán szegődtem Edit mellé az úton, felidéződött bennem a szilveszteri maratoni futásom, melynek nehéz szakaszain Edit néhány szót szólva átlendített a holtponton és elhittem, hogy tempóváltásra is képes vagyok a célegyenesben. Mindig sokra tartottam minden emberi teljesítményt és hiszek az elvégzett munkában. Tisztelem a tehetséget. Azonban olyan távokat még teljesíteni is kivételes dolog, amelyeken Edit indult. Ráadásul győzni, sőt úgy teljesíteni, ahogy még senki, különösen sok szorgalmat, kitartást és alázatot feltételez. Bérces Edit világbajnoki teljesítményeiben mindezek a tulajdonságok halmozottan megvannak.”

Söjtöry Elvira, az egykori szombathelyi Elvira Maratoni alapítója: „Arra már nem emlékszem, mikor találkozunk először Edittel, de egyszer csak mindig ott volt a futóversenyen, jó tempóban futott és mindig fényképezett, a képeket a következő futáskor elhozta odaajándékozta az érintettnek. Még később tovább lépett a mostanában már ultrának nevezett nagyon hosszú futásokra. Nagyon szívesen segített utazások szervezésében, hogy akinek nem volt autója, eljusson egy-egy versenyre, ilyen apropóból is gyakran telefonoztunk. Mostanában is vannak híreink egymásról, én már visszaléptem a hosszú futásokról, 10 km körül futok versenyeken, vagy váltóban vállalok hasonló távot. Nem lepett meg, hogy Edit nosztalgiából újra elfut Zalaegerszegről Nagykanizsára, örömmel vállaltam, hogy egy órányit futok vele, mert mi tudjuk, hogy a hosszútávfutó nem magányos, – én is szívesebben futok társaságban, mint egyedül és az atlétaedzők által kritizált "futás közben ne beszélj" helyett bizony beszélgetünk a futótársakkal. Augusztus 30-án minden nagyon jól alakult egy közös futásra, az időjárás, a tempó, az aktuális kísérők csoportja, a fotósok, a zalai táj stb. Nekem ugye különleges fotótéma is jutott a Söjtör felé mutató tábla. Örülök, hogy együtt futottunk, hamarosan nekem is érik egy jubileum, biztos vagyok benne, hogy Edit is jön velünk futni, addig is sok vidám kilométert kívánok neki!”

Balogh László, a Batthyány Lajos Gimnázium – Minősített Tehetséggondozó Műhely igazgatója: „Bérces Edit, későbbi ultrafutó világ-és Európa-bajnok 1987-ben, tehát 30 éve gimnáziumunk tanévnyitó ünnepélyére futott el Zalaegerszegről. Előtte 1 évig nálunk tanított, s Egerszegre kerülvén így próbálta szimbolizálni hozzánk való erős kötődését. Most, 2017. augusztus 30-án ezt ismét megtette és ellátogatott néhány volt Tanárkollégánk sírjához is. Ez a jubileumi futás is jelképezheti az állandóságot és a változást, amelyre a pedagógiában mindannyiunknak szüksége van.”

Pezzetta Umberto Sárhidán (Bérces Edit fotója)

Jámbor Balázs, a BGE GKZ Közgazdasági és Módszertani Intézetének adjunktusa, amatőr futó:” Azt hiszem, minden – rendszeresen és nem rendszeresen vagy egyáltalán nem sportoló – kolléga nevében is mondhatom, hogy az a sportteljesítmény amit Edit maga mögött tudhat, csodálatra méltó. Még egyszer gratulálok, gratulálunk hozzá! Személy szerint, megtiszteltetésként fogadtam a meghívást, hogy fussunk együtt a jubileum alkalmából egy szakaszon, akár az egész távon. De sajnálatos: az én lábaimban nincs 50-55 km… Egyelőre. Azért igyekszem. Egyszer már eljutottam 24 kilométerig. Még egy „csöpp” fejlődés, és a 60 éves jubileum alkalmából rendezett futáson már a teljes távot együtt „nyomjuk” le.”

Korpics Attila, a BGE egykori hallgatója, pénzügyi vezető, Zalaegerszegi Asztfaltszaggató, pillanatnyilag a legjobb formában található maratoni futó Zalaegerszegen: „Tizenhét évvel ezelőtt a tanárnőnél szigorlatoztam üzleti angolból. Akkor még nem gondoltam, hogy egyszer a kerékpározást félretéve én is aszfaltszaggató leszek. Jelenleg is az angoltudásom a legstabilabb, meg jó esetben a futóformám".

Szittár Rudolf, a Zalaszám Informatika rendszergazdája, Zalaegerszegi Aszfaltszaggató, aki egészen Kanizsáig futott Edittel: „Köszönöm a meghívást és a lehetőséget, hogy újra együtt futhattunk! :) És gratulálok a "feltámadáshoz"!”

Sztankovszky Julianna, zalaegerszegi tanítvány, a BGE GKZ egykori hallgatója, segítő, mindenes: „Én az élete iránti tiszteletből csatlakoztam Edit futásához. Beleértve a sporteredményeit, az életfilozófiáját, a hitét, figyelmességét a csodákra, és az empátiát a rászorultak irányában. Nagykanizsán kezdődött el valami, ami visszatekintve fontos mérföldkő volt, hogy nagy kitartással, küzdelemmel ilyenné lehet válni, és én ezt az Editet tisztelem.”

Horváth Ákos, Bérces Edit honlapjának rendszergazdája: „The air; cool and crisp. The breath rises in my chest. Thoughts fall to my feet. Miért kísértem Editet Hahótig? Tiszteletadás a kezdetnek, amikor az ambícióból siker lesz, az erőfeszítés célt ér. A kitartásának, ami a mindennapok zűrzavarát elcsendesíti, hogy Isten szava hallhatóvá váljon. Köszönettel tartozunk a sok-sok lépésért, amik minket is kísértek és az imákért, amiket értünk is futott. S azért is, hogy annyi év örömét velünk is megosztotta.”

Dr. Benyó Marianna, ny. főiskolai docens, az Idegennyelvi Osztály egykori vezetője: „Bérces Edit emberfeletti teljesítményre képes! Hihetetlenül fegyelmezett ember, fittyet hányva a nyári melegre, a kemény útra, az órákig tartó, pihenés nélküli egyenletes tempójú futást tartva, képes hihetetlen eredményeket felmutatni. Még ha nem is ebben a formában, de valamikor valamennyien kénytelenek vagyunk saját magunkon túlnőve valami szokatlan, nagyon megterhelő teljesítményt létrehozni. Ezért fontos, amit Editke csinál: lehetséges túlnőni önmagunkon.”

Török Zoltán, ny. református lelkész: „Bérces Editet nagyra tartom a sport és az emberek iránti tisztelete miatt.”

Martonné Németh Mária, a Batthyány Lajos Gimnázium egykori tanára, orgonista, karvezető, barát: „Editet mindig szeretettel látjuk otthonunkban, legyen az futás után, előtt vagy helyett.”

Fata József, nagykanizsai tanítvány, mérnök, a Batthyány Lajos Gimnázium egykori diákja: „Végignéztem a Pezzetta Umberto-féle videót és meg is hatódtam. Nyilván én nemcsak a videót látom, hanem a történetet is, a sok edzést (közös edzéseket), versenyeket, közös utakat. Egy nagyszerű karrier, aminek igazából nincs vége, még akkor sem, ha a profi futás már nem áll a középpontban. Többek között eszembe jutott, amikor megtanultam az uszodában pillangózni - angolóra címen. Hasonlóan sok tanítványnak eszébe jut, amit Bérces Edittől kapott fiatalkorában, ami adott esetben maghatározta életének egy szakaszát. Én a magam nevében köszönöm hogy részese lehettem a futásnak és gratulálok Editnek!”

Czigányné Bancsik Edit, zalaegerszegi futó, mérnök, édesanya: „Szeretettel gratulálok Bérces Editnek legutóbbi bámulatos teljesítményedhez! Hálás vagyok és megtisztelőnek érzem, hogy Edit meghívott és egy kicsit ott lehettünk vele az úton. A gyerekeim is emlékezni fognak erre a napra. Bár azt mondtam, hogy csak addig futunk, amíg jó érzés, azért persze egy kicsit futásban is másban is próbáljuk megtenni, ami tőlünk telik. És ebben segít Edit példája is. Remélem, még sok akciódban lehetünk ott vele!”

Jakab Mariann, az Autista Sérültekért Zalában Alapítvány kuratóriumi elnöke, a boncodföldei autista védőotthon igazgatója: „Megható és felemelő érzés volt részese lenni Bérces Edit jubileumi futásának. Lélekmelengető volt látni ahogy érkeznek a futótársak, kollégák, tanítványok, barátok, és családtagok, hogy Edit iránt érzett szeretetükről, tiszteletükről tanúságot tegyenek. Köszönöm, hogy részese lehettem rajt pillanatainak!.”

Horváth Ákos testnevelő, ultrafutó, Széchenyi Szakgimnázium, Zalaegerszeg: „Miért csatlakoztam Bérces Edit jubileumi futásához? Csupán tiszteletért mely hozzá, érte vitt.”

Gyarmatiné Simonffy Ágnes: „Mindig figyelemmel kísértem Editke sportpályafutását és régi barátságunk okán is szerettem volna részese lenni ennek a nem mindennapi eseménynek. Örülök,hogy a református templomnál találkozhattunk és az ott kapott áldás után egy baráti öleléssel biztathattam a hosszú út elején. Fontos volt számomra,hogy legalább lélekben vele legyek. A jubileumi futás alatt, nagyon sokat gondoltam rá és izgatottan vártam a híreket a megérkezéséről. Amikor értesültem arról,hogy Editke megismétli a 30 évvel ezelőtti futást, az első gondolatom az volt, hogy merész vállalkozás. A féltés és aggódás gondolatán azonban hamar túl tettem magamat, mert biztos voltam abban, hogy amire vállalkozik, arra maximálisan felkészül, mind testileg, mind mentálisan. De azért mégis a kánikula, a nagy forgalom... Istennek hála minden baj nélkül le tudta  futni a Zalaegerszeg-Nagykanizsa közötti távot, minden elismerésem az övé!  Tiszteletet parancsoló az a tudás, kitartás, szorgalom, szerénység, kedvesség... amit magáénak tudhat."

Ács László, nagykanizsai vasember, ultrafutó: „Először is még egyszer hadd gratuláljak Editnek a táv újabb teljesítéséhez!  Tiszteletemet tettem azért, amit ő a hosszútávfutásért tett Magyarországon. Sok futó számára példaértékű dolgokat teljesített. Biztos van, aki csak azért állt neki futni, mert látta az országúton. Rengeteg futókilométert teljesített nagyon komoly eredményekkel, ezt nem feledem soha."

– Nagykanizsán kik csatlakoztak, hogyan értél be, illetve hogyan fogadtak a Batthyány-gimnáziumban?

– Mivel a vártnál előbb érkeztem, voltak, akik lemaradtak a várva várt találkozásról. Azt viszont megígértem Borsosné Nagy Mónikának és kislányának, Laurának, hogy kerítünk lehetőséget a Kanizsai Futóklub tagjainak majd egy másik alkalommal egy közös futásra. Mónika és kislánya, Laura így is odaért a város szélére, akárcsak a kanizsai családom Marton Judittal az élen, unokahúgom, Czeglédy Éva és kislánya, Hanna. Édesanyámat Mikla Gyöngyi vitte magával, akinek nagyon hálás vagyok. Ugyancsak a Magyar utcán jött szembe velünk Ács Laci, a vasember. Balogh László igazgató úr a gimnáziumnál csatlakozott hozzánk a temetőig. Ruditól, Fehér Feritől és Horváth Ákostól elbúcsúztunk, amikor – mérnöki pontossággal – érkezett a legelső tanítványaimat képviselő Fata József egy Bérces Edit – örökös bajnok feliratú éremmel.

Balogh Lászlóval, Hannával és Laurával temetőbe menet (Bérces Edit fotója)

– Az élményt miért jellemezted „kanizsai katarzisként”?

– Egyrészt az alliteráció az egyik kedvenc nyelvi eszközöm. Másrészt a tanévkezdés a tanárok és a diákok életében is ugyanolyan, ha nem fontosabb kezdet, mint a január elseje. Ilyenkor az ember igyekszik megtisztulni és megújulni. Erre pedig az egyik legjobb megoldás a megtisztító, nagyon hosszú futás vagy más fizikai és mentális terhelés. Ráadásul, most az egész élmény egy friss gyászfeldolgozás kezdetével is párosult, melyről nem nagyon beszélhettem a környezetemnek. A középiskolai tanulmányait tekintve szintén kanizsai kötődésű, nagyon szeretett nagybátyánkat, édesanyám ikertestvérének elvesztését kellett feldolgoznom az úton.

– Milyen szerepet játszott Nagykanizsa életedben a tanári pályád kezdetével?

– Nagykanizsa örökre a szívem csücske marad több oknál fogva is. Szeretett öreganyám (dr. Czeglédy Ferencné – a szerk.), aki franciatanári karrierének kicsúcsosodását élhette meg az ugyancsak a Batthyány Gimnáziumban töltött évek alatt, mindig szeretettel és tisztelettel mesélt nekünk Kanizsa kulturális életéről és a gimnáziumban uralkodó felemelő szellemiségről. Mindezt a pozitív benyomást erősítette meg bennem Szebenyi Mária igazgatónő, aki személyesen jött le értem Pécsre, hogy frissdiplomás angoltanárként enyhítsem az akkor uralkodó „nyugati” nyelvszakosok általános hiányát. Kiemelkedő tanáregyéniségekből álló, kompromisszumot nem tűrő, de barátságos és segítőkész kollégák társaságába csöppentem a mostani igazgatóval, Balogh Lászlóval és feleségével, Harkány Judittal együtt. Kanizsán mindig volt hova mennem, akár futva, akár kerékpáron érkeztem, akár tanítani, akár csak egyet úszni. Mint később kiderült, egykori úszóedzőm, Vecsey Gyuri bácsi is Kanizsára került az akkori Andrejka iskola uszodájába. További kötődést jelentett az is, hogy édesapám az olajiparban dolgozott, melynek központja Nagykanizsán székelt. Meghatározó számomra a Marton család segítőkészsége és barátsága. Náluk még csak nem is vendégnek érzi magát az ember, hanem csak egyszerűen családtagnak, hiszen lepedőm és fogkefém is van náluk. Az idei évet ráadásul édesanyám kanizsai kórházi kezelésével kezdtük, melynek során és is kicsit újra kanizsai lettem és több éjszakát is kanizsai családomnál, a Martonéknál töltöttem.

– Már előtted is lefutottad, vagy a 87-es volt az első Zalaegerszeg és Kanizsa között?

– A harminc évvel ezelőtti Zalaegerszeg-Nagykanizsa közötti futásom szó szerint az első igazán hosszú állóképességi teljesítményemnek mondható, hiszen előtte a balatonboglári triatlon olimpiai távja lehetett a leghosszabb (1500 m úszás, 40 km kerékpározás, 10 km futás, a szerk.), amin indultam. Még maratont, sőt félmaratont sem futottam előtte. Érdekes módon, mégsem kételkedtem abban, hogy épségben megérkezem Kanizsára. Ezzel szemben az idén pontosan tudtam, hogy mi vár rám, még készültem is rá egy kicsit, mégis tele voltam kétségekkel. Talán éppen azért, mert tudtam, hogy mi vár rám.

– Milyen célok vezettek 30 évvel ezelőtt, és most milyen szándékok vezéreltek megismétlésére?

– Az első futásnál kifejezetten a kanizsai batthyányis tanítványokhoz és kollégákhoz fűződő ragaszkodás hajtott munkahelyi és így lakóhelyi váltásomnak köszönhetően. Annak idején senki sem gondolta volna, hogy egyszer majd 100 km-t is fogok futni és Eb-t, sőt vb-t is fogok nyerni nagyon hosszú távokon. Csak visszatekintve derült ki, hogy a kanizsai futás egy igazi mérföldkővé csiszolódott tizenhárom év alatt. Sportpályafutásom kudarccal kezdődött, hiszen nem vettek fel az általam annyira vágyott ZTE úszószakosztályába, mert hét évesen idősnek találtak… Ha lassú és göröngyös úton is, mégis megtaláltam a lehetőséget az úszás és a futás gyakorlására, majd a megkaptam a kegyelmet kegyetlennek tűnő távok legyőzéséhez is. Mindez tanúságtétel a reményről mindazoknak, akiknek külső körülmények próbálják kedvét szegni. Mari Curie, az első női kétszeres Nobel-díjas természettudós ezt a következőképpen fogalmazta meg: „Hinnünk kell, hogy tehetségesek vagyunk valamiben és, hogy ezt a valamit bármi áron el kell érnünk."

– A kísérők milyen céllal futottak veled?

– Szittár Rudolf volt az egyetlen, aki Kanizsáig jött velem. Közben pedig olyan volt az egész futás, mint egy Erich Kästner-vers. Egyesek mellénk szegődtek néhány lépésre vagy órára, aztán kiszálltak mellőlünk, majd mások szálltak be, akárcsak a vonaton vagy az életben… és itt nem csak azokról van szó, akik fizikailag megjelentek mellettem. Elsősorban azokat vártam, akik a múlt harminc évemnek meghatározó részesei voltak és ide sorolható Szittár Rudi is, akivel az első budapesti és szombathelyi maratonjainkat is együtt futottuk vagy Szász Péter, aki nemzetközi versenykarrierem egyetlen mecénásának mondható. Söjtöry Elvirától nagyon sokat tanultam a futás öröméről és közösségépítő erejéről. Dr. Tóth Endrének pedig azért vagyok hálás, mert tudom, hogy a jelenlegi munkahelyem, a Budapesti Gazdasági Egyetem Gazdálkodási Kara nem is létezne, ha ő nem kezdeményezi e gazdasági felsőoktatási intézmény egerszegi alapítását. Megható volt látni, ahogy meghatódott a fővédnöki felkéréstől és egy pillanatig sem habozott rajta.

Czigányné Bancsik Edit ikergyermekeivel Emmával és Mátyással Zalaszentbalázson (Bérces Edit fotója)

A védnökök között szerepel Balogh László igazgató úr is, aki elsőként karolta föl a jubileumi futás ötletét és megfogalmazta a tanári pálya és a nagyonhosszútávfutás közötti párhuzamot is. Akik mellém szegődtek akár gondolatban, akár tényleges futással vagy akár csak autóval és fényképezővel, mind újra átélhették velem a mögöttem hagyott élményeket. Óriási meglepetés volt, hogy Sztankovszky Julcsi és férje, Horváth Ákos ásványvízzel felszerelve kísért bennünket az úton, vállalva a hőséggel és az útépítéssel együtt járó kellemetlenségeket. Újdonság és meglepetés volt az is, hogy édesanyám – életében először – ott volt a rajtnál és a célnál is. Az ultrafutást ugyanis nem az anyai szívek túlterhelésére találták ki… Megható volt látni Pezzetta Umberto dilemmáját, hogy fusson-e velem vagy csak fotózzon az úton, majd nagy nehezen az utóbbi mellett döntött, amit aztán nem is bánt meg. Én viszont annál többet aggódtam érte, látván, hogy egy-egy felvételért az életét kockáztatva dolgozott a forgalmas úton, sokszor a közepén. Jó volt vele együtt hazautazni és megbeszélni a friss élményeket egy olyan baráttal, akiben szintén a fotózás és a futás szeretete párosul.

Természetesen az első, 1987-es futást képtelenség lett volna egy az egyben megismételni, bármennyire törekedtem arra bizonyos elemek tekintetében. Akkor szakadt az eső, most pedig hőség volt, így a kívülállók nem érthették, hogy miért futok kék esőkabátban Kanizsa határáig. Meg kell jegyeznem, hogy sokkal több szemetet és csomagolóanyagot szedtem össze az úton most, mint régen. Az eredeti futáshoz hasonlóan viszont vittem magammal almát és Negró cukorkát is, azonban folyadékpótlás nélkül, ahogy annak idején futottam, most nagyon nehéz lett volna megoldani a feladatot. Ráadásul azt sem bírtam ki, hogy legújabb szokásomnak megfelelően ne legyen nálam telefon és fényképező, melyek 1987-ben szóba sem jöhettek volna. Érdekes módon, Sárhida határában láttam egy Trabantot, mely egymagában képviselte a 80-as évek kanizsai útjának hangulatát. Egyébként, amikor megszületett az újrafutás gondolata, az nem volt egyértelmű, hogy nem egyedül, csendben fogom megtenni az utat úgy, ahogy régen rendszeresen szoktam.

– Mik voltak az útvonal főbb állomásai, miért…

– Az eredetihez képest több jelentős változás jelentkezett az utóbbi futásnál. Az indulás helyszíne az otthonomtól és az egyetem korábbi székhelyéhez képest most a Gasparich utcába tolódott, mondhatjuk, „távolodott” Kanizsától. Igazából már az első állomást elrontottam, ha lehet ilyent mondani. A rajt helyét ugyanis a BGE GKZ kapujánál határoztuk meg, így nem is foglalkoztam azzal, hogy mi zajlik a kampusz területén, ahol a kedves munkatársaim egy-egy betűtáblát tartva alkottak élőláncot a Hajrá Edit ! felirattal és a BGE – Út a sikerhez táblával. Messziről nézve azt gondoltam valami más esemény díszleteit látom. A dékáni hivatal, a műszaki osztály, a könyvtár és a hallgatói szolgálati iroda munkatársai eddig soha nem látható módon leptek meg. Feltétlen szempont volt a Zalaszám Informatika új központjának érintése a Mártírok útján majd az uszoda, a református templom és a zárda, mely munkahelyem és városunk életében más és más szerepet töltött be.

A Besenyő- Bocfölde- Sárhida-Bak, majd a 74-es út szinte adott volt már csak azért is, mert egykor naponta futottam Bakig és vissza. Szomorú megállót jelentett a Sárhidát megelőző kanyarban kedves angol klubtagunk, Varga János, Johnny emlékkoszorúi a tragédiáját jelző fa tövében. Nagykanizsán az elkerülő út elkerülése számított újdonságnak, majd a gimnáziumtól a temetőhöz menet nem hagyhattuk ki a Nagy-Magyarország-emlékművet és egy integetés erejéig a kórházat valamint az uszodát sem. A legszomorúbb viszont az volt, hogy egészen a temetőig kellett futnom ahhoz, hogy méltó módon tudjak tisztelegni volt igazgatónőnk, Szebenyi Mária és elhunyt kollégáink emléke előtt. Így Kanizsán belül is megnyúlt a pálya hossza.

– Lesz-e folytatás?

– Az eddigi ritmusnak megfelelően ez harminc év múlva lehet esedékes kérdés. Isteni kegyelemmel semmi sem lehet lehetetlen.

* * *

A zalaegerszegi rajthelyi  díszlet kivitelezéséért és a szervezésért a BGE GKZ munkatársainak jár köszönet, nevezetesen Gombos Tamásnak és csapatának, Varga Melindának, Fitos Amáliának, Szabó Péternek. Lambertné Katona Mónika dékán és helyettesei, valamint dr. Járami Erzsébet Mária osztályvezető vidéki kiküldetés miatt volt távol a rajttól.

Az érintett intézményekről és vonatkozó cikkeinkről az alábbi oldalakon találunk tájékoztatást:
A Budapesti Gazdasági Egyetem Gazdálkodási Kar Zalaegerszeg honlapja https://uni-bge.hu/gkz
A nagykanizsai Batthyány Lajos Gimnázium honlapja http://www.blg.hu/

Bérces Edit honlapja: http://www.zalaszam.hu/edit

http://www.zalamedia.hu/vezeto-hirek/sport/jubileumi-futas-zalaegerszegtol-nagykanizsaig

A rajtvonal mögül, de a célba érve http://www3.zalamedia.hu/kozelet/67187-a-rajtvonal-mogul-de-celba-erve.html