Vezető hírek
Márton-nap a kertbarátoknál
- Már 54. éve tartunk Márton-napot, akkoriban még nem nagyon ünnepelte ezt senki más. Nem véletlen, hiszen az újbor ünnepe is ideköthető. Ilyenkor kóstolót hoznak a kerttulajdonosok, a „püspökünk” pedig megáldja azt. Ez az év utolsó vigadozó együttléte, utána már karácsonyra készülünk – mondta Mrakovics Miklósné, a kertbarát kör vezetője, majd ismertette Szent Márton életét a résztvevőknek.
Őt követte Gecse Péter alpolgármester és Flaisz Gergő, a házigazda intézmény igazgatója köszöntője. Az alpolgármester háláját fejezte ki a kertbarát kör tagjainak a kétkezi munkájukért és a hagyományőrző tevékenységükért. Flaisz Gergő pedig a civil szervezetek közösségépítő fontosságáról szólt.
- A közművelődés legfontosabb résztvevői a civilek. Minden program gerincét ők adják a városban és a településrészeken. Nélkülük nem működnének ezek. A VMK-beli csoportok, szakkörök léte biztonságban van, itt nem lesz szükség néhány hónapos bezárásra
Az ünnepi vacsora előtt műsort adtak elő a tagok, illetve lámpás felvonulásra is sor került.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Új parkolók a zalaegerszegi Jákum utcábanZalaegerszegen járt Cseh Katalin EP-képviselő Új parkoló épül a Platán soronBalesetveszélyes járda újult meg a PáterdombonZalaegerszegre látogatott Magyar Péter, a TISZA Párt alelnökeÚtszegély- és járdafelújítás ZalaegerszegenKonferencia a 19-20. századi szórakozási lehetőségekrőlBefejeződött az alsóerdei kerékpárút szabadidőpark és Sugár utca közötti szakaszának felújítása Hétfőtől útburkolat és parkolóépítés kezdődik a KertvárosbanSajtótájékoztatót tartott a DK-Momentum szövetség Zalaegerszegen -
rovatunk hírei
Zalaegerszegi Alter-Pop Akusztik by AndalgóKis templom, nagy élmény. Orgonakoncert a Göcseji FalumúzeumbanAlkotói kísérletek a "magasművészet" és a popkultúra keresztmetszetében"Z" GENERÁCIÓ - Zalaegerszegi Ady- iskola gimnáziumi tanulóinak kiállításaTudományos Stand Up Estek - Mesterséges intelligenciaMancsos Kavalkád - Kutyás családi napMűvészet és pszichózis - Skizoid alkotókSANCTUM - Ki viszi át a szerelmet? - Lutter Imre, Huzella PéterTájházak és szabadtéri gyűjtemények napjaSzeress a kertben lenni! Előadás Szomoru Miklóssal top 10
Zalai gólyamentés gyors összefogássalVisszaépült a Mérlegház, felavatták a várvédő katona szobrátRetro majális a zalaegerszegi AlsóerdőnMesehős program a nagyszülők védelmébenMindig is nagycsaládot tervezettElőadás a művészet és pszichózis kapcsolatárólZalaegerszegre látogatott Magyar Péter, a TISZA Párt alelnökeBalesetveszélyes járda újult meg a PáterdombonPosztumusz díszpolgári cím Gábor Miklós színművésznek Polgárőrök nyílt napja Ebergényben