Vezető hírek
Szőlőmetszés, filoxéra, présházhangulat
Múzeumi séta a szüret körül
Az intézményben februárban indult útjára a tematikus tárlatvezetés-sorozat: akkor a szerelem volt a téma, most pedig az ősz egyik fontos eseménye került a középpontba. Természetesen a hozzá kapcsolódó tárgyakkal, történetekkel együtt.
Orha Zoltán egy középkor szőlőmetsző kést mutatott be
A Göcseji Múzeum helyiségeiben (a pincétől az emeleti kiállítótermekig) ezúttal is öt szakember kalauzolta az érdeklődőket. Orha Zoltán régész egy tavalyi feltárásról előkerült középkori szőlőmetsző kést mutatott be az állandó kiállítás egyik termében. Közben szót ejtett a vincellérek munkájáról és a középkori szőlészet hagyományairól. Mint mondta, a régi Zala vármegye területén sok szőlőbirtok volt, és az itt készült borok jó minőségűek voltak, még az Esztergomi vásáron is árulták őket.
Béres Katalin a hegyi hajlékokról és azok berendezéséről is mesélt
Béres Katalin történész egy régi Szív-hegyi pince enteriőrje elé invitálta a látogatókat. Felelevenítve az itt látható erdélyi festett bútorok kalandos történetét. De arról is szó esett, hogy zalainak, zalaegerszeginek lenni sokak számára ma is azt jelenti, hogy a családnak van „hegye”, vagyis szőlőbirtoka valamelyik környékbeli dombon. A klasszikus présházban pedig a pincén kívül mindig van szoba is, ahol a gazda megpihenhet, elbújhat a világ elől. Vagy éppen áthívhatja a barátait néhány pohárka borra; ami természetesen a legjobb bor a környéken.
Festett bútor a présházból
A múzeumi sétán az is elhangzott, hogy a középkori jó termésnek, és minőségi bornak a filoxéra-járvány vetett véget. Furcsa, hogy a járvány Amerikából érkezett, majd azok a szőlőfajták is, melyek már képesek voltak ellenállni a kártevőnek. Erre a párhuzamra Kiss Nóra etnográfus hívta fel a figyelmet, aki egy nohaszedő kosarat mutatott be. A noha (valójában Noah) szőlőfajta Észak-Amerikából érkezett a kontinensre a filoxéra után, és nem éppen arról nevezetes, hogy finom bor születik belőle. Ezt maga az előadó is megtapasztalta négy éves korában, amikor belekortyolt egy asztalon felejtett pohárba, amit teának nézett.
Kiss Nóra és a nohaszedő kosár
A múzeumi kerengés a pinceszinten folytatódott, ahol Németh Roland régész római kori poharakkal, korsóval és más – a szőlészet, borászat terén egykor fontos – edényekkel ismertette meg a látogatókat. A tematikus tárlatvezetést pedig dr. Kostyál László művészettörténész rövid ismertetője zárta, aki a nemrégiben nyílt plakátkiállítás termeibe invitálta a hallgatóságot. Bemutatva Miroslaw Rymar lengyel plakátművész egyik szőlőt ábrázoló alkotását.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Zalaegerszegen járt Cseh Katalin EP-képviselő Új parkoló épül a Platán soronBalesetveszélyes járda újult meg a PáterdombonZalaegerszegre látogatott Magyar Péter, a TISZA Párt alelnökeÚtszegély- és járdafelújítás ZalaegerszegenKonferencia a 19-20. századi szórakozási lehetőségekrőlBefejeződött az alsóerdei kerékpárút szabadidőpark és Sugár utca közötti szakaszának felújítása Hétfőtől útburkolat és parkolóépítés kezdődik a KertvárosbanSajtótájékoztatót tartott a DK-Momentum szövetség ZalaegerszegenÚtfejlesztés és útjavítás a Vakaros-hegyen -
rovatunk hírei
Sarki fényről, napkitörésről Bánfalvi PéterrelMegemlékezés a zalaegerszegi Ho Si Minh szobornálPajtamozi és orgonakoncertek a Göcseji FalumúzeumbanHuszti Bernadett operaénekes a Lokálpatrióta KlubbanVédett természeti érték a zalaegerszegi Deák tér és a csácsi arborétumFelújították a Köztársaság útja 87-89 szám alatti tömbbelsőtSportos egyetemi jubileumA Z generáció a digitális térben olvasMájus 23-án nyílik az V. GreenTech szakkiállításElőadás a művészet és pszichózis kapcsolatáról top 10
Zalai gólyamentés gyors összefogássalVisszaépült a Mérlegház, felavatták a várvédő katona szobrátRetro majális a zalaegerszegi AlsóerdőnMesehős program a nagyszülők védelmébenMindig is nagycsaládot tervezettElőadás a művészet és pszichózis kapcsolatárólZalaegerszegre látogatott Magyar Péter, a TISZA Párt alelnökeBalesetveszélyes járda újult meg a PáterdombonPosztumusz díszpolgári cím Gábor Miklós színművésznek Polgárőrök nyílt napja Ebergényben