Vezető hírek
Másfél évszázad, 531 bíró
Kiadvány Zala megye bíráiról
Dr. Sorok Norbert, a törvényszék elnöke bevezetésképpen elmondta: mindig fontosnak tartották a bíróságtörténeti kutatómunkát, a szervezeti hagyományok ápolását. Az elmúlt időszakban több bíróságtörténeti kiadványuk is megjelent, konferenciákat tartottak, kiállításokat rendeztek. A megye több bírósági épülete is megújult, melyeket egy-egy alkalom kapcsán (például a múzeumok éjszakáján) a nagyközönség előtt is megnyitottak, de történelmük egy-egy érdekes időszakát még színpadra is állították. Ezekhez a kezdeményezésekhez kapcsolódik a most megjelent kötet is, mely a 19. századtól napjainkig méltó emléket állít a megye valamennyi, és jelenkori bírájának. A fotókkal illusztrált, rövid életrajzi adatokat tartalmazó könyv az Országos Bírósági Hivatal által meghirdetett Ráth György Bírósági Történelem és Hagyományápolás Pályázat keretében valósult meg.
Dr. Sorok Norbert és Dr. Magyar Károly
Az önálló, független magyar bírósági szervezet működése 1872. január elsején vette kezdetét. Az azóta eltelt több mint száz esztendőben a zalai bírósági szervezet sok változáson ment keresztül – fogalmazott a kiadványt bemutatva Dr. Magyar Károly, a Zalaegerszegi Törvényszék Bíróságtörténeti Koordinációs Testület elnöke. A kötet célja az, hogy bemutassák a megyében szolgálatot teljesító bírói kar névsorát. A bíróságok történetének feltárásakor mindig is előnyt élveztek ezek az úgynevezett archontológiai kutatások, melyek a vezető tisztségviselők névsorát tartalmazzák, életrajzi adatokkal, rövid leírásokkal együtt. A mostani könyv egy hosszú időre visszanyúló levéltári, bírósági irattári, könyvtári kutatómunka eredménye. Hiszen a személyzeti anyagok a különféle gyűjteményekből kerültek elő. Az adattár ábécé- és nem kronológiai sorrendben tárja az olvasók elé a bírák névsorát. Hogy azonban mégse legyen annyira „adattári” a kötet, fényképek és életrajzok is színesítik a kiadványt.
Másfél évszázad bírái egy kötetben
Magyar Károly arra is rávilágított, hogy a tárgyalt időszakban 531 bíró munkálkodott a megyében, ebből 85 nő. Így az elmúlt másfél évszázadról elmondható, hogy inkább a férfiak űzték ezt a foglalkozást. E téren az 1950-es évektől érezhető változás (1954-ben nevezték ki az első bírónőt, Dehes Istvánné személyében), majd a ’60-as évektől egyre nőtt az arányuk.
A rendezvényen elhangzott: ezt a kutatómunkát sosem lehet befejezni, csak átmenetileg abbahagyni. Bármikor előbukkanhatnak újabb levéltári, irattári anyagok, amik kiegészíthetik, pontosíthatják az eddigi adatokat. De azt is érdemes nyomon követni, hogy egy-egy bíró hová került el Zala megyéből, milyen karriert futott be más településen, vagy a fővárosban. Sokukból lett ugyanis kúria elnök, jogtudós, politikus, vagy a legfelsőbb bíróság tagja. Egy biztos, a kötetben szereplő elődök kötelességüket sosem feledve becsülettel szolgálták az igazságszolgáltatás ügyét.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Zalaegerszegre látogatott Magyar Péter, a TISZA Párt alelnökeÚtszegély- és járdafelújítás ZalaegerszegenKonferencia a 19-20. századi szórakozási lehetőségekrőlBefejeződött az alsóerdei kerékpárút szabadidőpark és Sugár utca közötti szakaszának felújítása Hétfőtől útburkolat és parkolóépítés kezdődik a KertvárosbanSajtótájékoztatót tartott a DK-Momentum szövetség ZalaegerszegenÚtfejlesztés és útjavítás a Vakaros-hegyenMind a 12 zalaegerszegi választókerületben indít képviselőjelöltet az EZEHétfőn reggel két helyszínen is felújítás kezdődik ZalaegerszegenPrószasütő csapatok jelentkezését várják a XXVIII. Prószafesztiválra -
rovatunk hírei
Új integrált intézmény a fogyatékkal élőknekErősíthető sorstársi kapcsolatSikeres pályázat a ZalaszentivánonFél karral lett világbajnok sportoló PéterEgy rendhagyó könyvZalaegerszegre látogattakIgricfesztivál NagykanizsánJimi, az örökmozgóKötetben a képzési tapasztalatokA közös dalolás örömére top 10
Zalai gólyamentés gyors összefogássalVisszaépült a Mérlegház, felavatták a várvédő katona szobrátRetro majális a zalaegerszegi AlsóerdőnMindig is nagycsaládot tervezettMesehős program a nagyszülők védelmébenElőadás a művészet és pszichózis kapcsolatárólPosztumusz díszpolgári cím Gábor Miklós színművésznek Polgárőrök nyílt napja EbergénybenAz új nyílászárók beépítésénél tart az egykori ruhagyár épületének fejlesztéseSzomoru Miklós előadása a Zöld Könyvtári Esték sorozat keretében