Zalaegerszegi Fiatalok Egyesülete
zöld
Fiatalok a zöldebb környezetért
A Landorhegyi 20–22. számú társasházak zöldövezetében, valamint a Kodály-parkban 15 új fát ültettek el a Zalaegerszegi Fiatalok Egyesülete és a településrészi önkormányzat jóvoltából. A munkában lapátot, gereblyét kézbe fogva a Csány László Szakgimnázium diákjai is részt vettek.
civil
Gyógyító mesékkel a félelmek ellen
Megnyugtatja a betegségekkel küzdő gyermekeket, és választ ad félelmeikre a Bagoly Barni meséiben szereplő tizenöt kis történet. Szerzője Hegedüs Barnabás, akinek kötetéből és a hozzátartozó színezőből 100-100 darabot ajánlott fel a Zalaegerszegi Fiatalok Egyesülete a Zala Megyei Szent Rafael Kórház számára. Az 500 ezer forint értékű adományt sajtótájékoztatón adták át.
Virágosítással szebbé
Pünkösdi rózsát, fehér liliomot, cickafarkot és más növényeket ültettek el a város négy pontján. A virágosítás kezdeményezője a Zalaegerszegi Fiatalok Egyesülete volt, míg a munkát a helyszínekhez közeleső középiskolák diákjai végezték el.
közélet
Egerszeg Tour a családok éve jegyében
A tervezettnél nagyobb volumenűre sikeredett az Egerszeg Tour első fordulója, ahol is a családok éve jegyében családok versenyeztek az Apáczai Művelődési Központban. A familiáris összetartozást erősítő megmérettetést kulturális és egészségmegőrző programok színesítették.
Lapcsalád (pdf-tár)
CÉGBOX
HÍRLEVÉL
Leiratkozás hírlevelünkről
CÍMKÉK
Országgyűlési választás 2022 (9), Magyarország kincsei védjegy (1), Kürtőskalács (2), Testvértelepülés (5), Bajcsa Csemetekert (2), dr. Varga István dékán (1), Zalakaros, Sportcentrum (1), karácsonyi készülődés (67), Waldorf (7), Munkáshotel (1), Tollaslabda kupa (1), Gémkapocs társasjáték klub (42), Nagykapornak-Remetekert (1), Dévényi Tibor (2), Nyílt Nemzeti Triál Bajnokság (1), Dallal, tánccal (4), parasport nap (1), Tőzsdére lépés (1), Győrvári Attila (2), Ballagás (6)