Vöröskereszt Zala Megyei Szervezete
civil
Motorosok az olajipari múzeumban
Az ez évi nagyobb motoros rendezvények elmaradása mellett, hiánypótlóként, balesetmegelőzési nappal összekötött kisebb találkozónak adott helyszínt a Magyar Olaj- és Gázipari Múzeum tágas szabadtéri kiállítótere.
közélet
Sokszoros véradókat köszöntöttek
A véradók napja alkalmából a Magyar Vöröskereszt megyei szervezete is köszöntötte azokat, akik harmincszor vagy ennél többször adtak vért. A pénteki zalaegerszegi rendezvényen összesen száz, a mindennapokban névtelenségbe húzódó hős részesült elismerésben. Elhangzott, november 25-étől ismét retró véradó hét kezdődik; a helyi vérellátóba várják mindazokat, akiknek fontos, hogy megmentsék három embertársuk életét.
közélet
Szaloncukor angyal és Szeretet kuckó
A ’60-’70-es években egészségügyi tömegszervezeteként működött, ma már elesettekkel és bántalmazottakkal is foglalkozik, de az életminőség javítása is elsődleges céljai közé tartozik a Vöröskeresztnek. A karácsony közeledtével pedig még nagyobb hangsúlyt helyeznek az adománygyűjtésre, hogy szebbé tegyék az ünnepeket a rászorulóknak.
Lapcsalád (pdf-tár)
CÉGBOX
HÍRLEVÉL
Leiratkozás hírlevelünkről
CÍMKÉK
Presser Gábor (1), Eötvös Károly Általános Iskola aulája (1), Ho Si Minh szobor (4), Fekvenyomó bajnokság (1), Szent Gróth Termál (5), Tavitündér fesztivál (1), PICi filmek projekt (1), Mentálhigiéné (7), Bolemányi János Emléktorna (1), Zalaegerszegi Petőfi Sándor Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola (5), Bartha Gábor polgármester (8), Belügyminisztérium (1), ifj. Horváth Károly (4), húsvéti készülődés (37), Régészeti feltárás (12), Göcsej Harci Túra (1), Strandfejlesztések (8), kerékpáros bejárás (11), Gyenesdiás-Vonyarcvashegy-Balatongyörök-Vállus (2), Zalaegerszegi Foglalkoztatási Paktum (2)