Stróber László apátplébános
közélet
Orgonaszentelés és templom megáldás
Megszépült a Mária Magdolna Plébániatemplom épülete és új orgonát is avathattak március utolsó vasárnapján. A szentmise keretében dr. Székely János megyéspüspök áldotta meg a megújult épületet és az új hangszert, melyet a művészeti tervező, Hajdók Judit orgonaművész szólaltatott meg.
köztér
Megszépült a nagytemplom
A Modern Városok Program keretében, 172 millió forintos ráfordítással megújult a Mária Magdolna Plébániatemplom. A város egyik szimbólumának számító „nagytemplomot” Padányi Bíró Márton építtette 1747-69 között.
köztér
Templomfelújítás és valódi orgona
172 millió forintos ráfordítással megújul a Mária Magdolna plébániatemplom. A beruházás a Modern Városok Program keretében valósul meg. A templom egy további projekt részeként orgonát is kap. Az épület felállványozása megkezdődött, a szakemberek pedig elkezdték a munkához szükséges előzetes felméréseket.
egyszervolt
Kötetben Pehm (Mindszenty) zalaegerszegi évei
A napokban jelent meg Balogh Margit történész, Az Apát úr - Pehm (Mindszenty) József zalaegerszegi évei című kötete. Az életrajzi kiadványt a Göcseji Múzeum szervezésében mutatták be a város dísztermében. Mint az bevezetésként elhangzott: a 20. századi történelem egy különleges, ellentmondásos, ám meghatározó személyiségéről van szó. A mai napig sokan és sokat beszélnek róla.
egyszervolt
Kötetben a Mária Magdolna plébániatemplom múltja
Egyháztörténet és várostörténet egyben. Röviden így lehetne összefoglalni a Zalaegerszegi Füzetek kiadványsorozat legfrissebb, 15. számát, mely a Mária Magdolna plébániatemplom 18-19. századi történetét dolgozza fel.
Lapcsalád (pdf-tár)
CÉGBOX
HÍRLEVÉL
Leiratkozás hírlevelünkről
CÍMKÉK
Zalalövő (77), Unique együttes koncert (1), Kiskanizsai Általános Iskola (2), Folyadékpótlás (1), 1956-os forradalom és szabadságharc (40), Fischer Annie (1), Egerszeghegyi kápolna (2), Állás Zalaegerszeg (3), SZENT FLÓRIÁN (1), Futófórum (1), Diási Vízimalom - Pékmúzeum és Herbárium (5), Kiskanizsa (2), Hunguest Hotel Freya (6), RetroFace-ek (1), Dr. Lubics Szilvia (1), Baby Boom (2), Irodalom (124), Milánó (1), Balaton Múzeum (106), Kézműves kirakodóvásár (16)